Harmadik fejezet - Új otthonom

A toronyszobát teljesen megváltoztattam, mert nem illett Catherine személyiségéhez!!! Az ajtó is normális méretű! Ha valami nem érthető, vagy kíváncsiak vagytok, írjátok meg komiban!!!
Nem tudom, hogy törlődött ki a fejezet, most újra felrakom, bocsi mindenkinek! Úgy törlődött le, hogy fenn sem voltam!!!

(Holdszállás)

 Ott álltam álmaim háza előtt, és mosolyogva vizslattam. Pont olyan volt, mint amilyennek képzeltem, talán kissé omladozóbb, de hát ez a régi épületek velejárója.

 Az ajtóban pedig ott állt a nagybátyám, Sir Benjamin. Egyből láttam, hogy vele sajnos nem leszek nagyon jóban. Arcán komor kifejezés, testtartása merev, fejét- túlságosan büszkén- feltartja, és egyáltalán nem barátságosan méreget. Szavaival csak még jobban megerősítette első benyomásomat.

- Üdvözlöm, bácsikám. Catherine Merryweather vagyok, de ezt már bizonyosan tudja.- mondtam, kissé bátortalanul.

- Nos, ez egyikünk számára sem túl kellemes. Essünk hát rajta hamar. Én Benjamin Merryweather lennék, nagybátyád, és most már gyámod is. Ez itt Holdszállás, az új otthonod, de lesznek itt is helyek, melyek előtted zárva vannak.- mutatkozott be, aztán megfordult és bement. Micsoda egy udvariatlan fráter! A kocsis már bevitte a házba a csomagjaimat, így mentem bácsikám után. Őt megtaláltam az előtérben, amelyet csalódottan méregettem. Hol vannak a színek? Minden fehér volt, dísztelen, egyszerű, a szobában is csak egy kandalló foglalt helyet, előtte egy karosszék, egy asztalka, és Sir Benjamin. Meg egy óriási kutya, aki vérben forgó szemekkel morgott rám, de engem teljesen hidegen hagyott. Gondoltam, ha bácsikám is ott van, akkor csak nem fog széttépni.

- Ez itt Wrolf. Még kicsit barátságtalan, de téged nem fog bántani, mert Merryweather vagy.- mondta nagybátyám. Nekem pedig eszembe jutott valami. Pontosabban két valami. Hátrafordultam, és odaszólítottam magamhoz a kutyáimat:

- Brutus, Dante, ide!- bácsikám eléggé meglepett arcot vágott, mikor megjelentek.- Ezek itt Brutus és Dante.- mutattam be őket, a nevüknél rájuk mutogatva.- Brutus az édesapámé volt, Dante az enyém, de most már mind a ketten az én kutyáim. Bácsikám ne is próbáljon meg parancsokat adni nekik, mert csak rám hallgatnak.- úgy döntöttem, felveszem én is ezt a 'hideg jégcsap' stílust. A kutyák óvatosan közelítettek egymás felé, megszaglászták egymást, majd úgy döntöttek, jóban lesznek. Wrolf kicsit nagyobb volt, mint az én két rottweilerem. Ha bácsikámnak a kutyáim nem voltak ínyére, nem mutatta.

- Gyere velem, megmutatom a szobádat- mondta végül, és elindult egy irányba, én pedig, kutyáimmal a sarkamban, követtem. A ház többi része is úgy nézett ki, mint az előtér.

- Nyugati szárny, zárva.- mutatott bácsikám az egyik ajtóra.- Keleti szárny, úgyszintén.- nagyon nem tetszett nekem ez a stílus, de hát nem tehettem semmit. Hosszú folyosókon mentünk végig, míg végül elértünk egy csigalépcsőhöz.

- A toronyszoba a tiéd, a csomagjaidat Digweed már felvitte.- jelentette ki, majd ment volna el.

- Egy toronyszoba?! Na, de bácsikám, miért nem kaphatok egy...

- Először nézd meg, és csak utána finnyáskodj!- vágott a szavamba dühösen. Úgy látszik, ő is hirtelen haragú, mint apám, vagy én.

 Felmentem hát a lépcsőn, és végül kissé szédelegve bár, de felértem. A fal itt is dísztelen, üres volt, végigsimítottam rajta, s éreztem, hogy vastag porréteg fedi. Mivel csak egy ajtót láttam, odamentem és benyitottam a szobába. Mikor beléptem, szájtátva néztem körül. A világ leggyönyörűbb szobájában álltam. Mivel a torony henger alakú, a szoba kerek volt, nagy ablakokkal, sok fénnyel, és mennyezetre festett csillagokkal. A bútorokon látszott, hogy kézzel készítették, valaki keményen dolgozott rajtuk, fából készültek, ezáltal a szoba egyik uralkodó színe a sötétbarna lett. A másik pedig a világoskék. Olyan színben pompázott az ágynemű, a fal, a függönyök, és a kandalló. Az utóbbit kevés fával is díszítették. Az ágy hatalmas volt, kétszemélyes, és gyönyörű baldachin lógott róla. És mi az, ami a legjobban tetszett? A földön fekvő állatszőrmék. Olyan pihe-puhának látszottak, hogy legszívesebben abban a pillanatban rájuk feküdtem volna. Az egyik falon könyvespolc, rajta néhány könyv,  és még az enyémek is odafértek volna melléjük. Az utazóládámat az ágy lábához tette le az a Digweed, elkezdtem hát kipakolni. Közben a kutyák leheveredtek a kandalló elé, és aznap már fel sem keltek onnan. A ruhák bekerültem a ruhásszekrénybe, a könyvek a polcra. A fegyvereknek nem találtam rejtekhelyet, így otthagytam őket a ládában. A szobához járt kulcs, ott volt a kulcslyukban, úgy döntöttem, hogy magamnál fogom tartani, és a szobát kulcsra fogom zárni.

 Lementem vacsorázni, csak az volt a probléma, hogy nem tudtam, merre van az étkező. Körbejártam az egész épületet, de nem találtam. Végül aztán- szerencsémre- belebotlottam Dogweedbe, a kocsisba, és ő készségesen elvezetett. Odamentünk az előtérhez, és abból nyílt a keresett helyiség. Megköszöntem segítségét, majd bementem. Ez volt az első otthonos szoba a házban az én szobám után. A falak sárgák voltak, középen egy hosszú étkezőasztal, végében ott ült bácsikám, az övén kívül pedig csak egy terítéket láttam az asztalon, így nem volt kétségem afelől, hogy hova kell ülnöm.
 Szótlanul ettünk, nem kérdezte, miért késtem. Az ablakból ki lehetett látni a kertre, így elhatároztam, hogy másnap kimegyek. Brutusnak és Dantenak, annak a két lustaságnak sem fog ártani egy kis séta. Azonkívül nagyon kíváncsi voltam, hogy vannak-e lovak. Bár lovagolni úgysem tudok majd, hiszen 'úrinő' vagyok. Sajnos.

 Úgy tűnt illendőnek, hogy engedélyt kérjek az elmenetelre. Mikor befejeztük a vacsorát, megszólaltam:

- Bácsikám, holnap kimehetek sétálni a környékre? Szeretném megismerni a környéket.

Sir Benjamin pár pillanatig váratott a válasszal.

- Persze, kimehetsz, de az erdőt kerüld el.

- Miért?- ez nagyon kíváncsivá tett. Hirtelen eszembe jutott támadóm a kapunál.- A feketeruhás miatt?- látszólag meglepte, amit mondtam.- Mikor jöttünk, megtámadt a kőfalnál.- világosítottam fel.

- Nincs egyedül. A de Noir-klán az erdő túloldalán tanyázik, az erdő az övék, kerüld el messziről. Megértetted?- most rajtam volt a meglepődés sora. Sir Benjaminnal egy egész klánnyi ellensége van? Nem csoda hát, hogy ilyen morcos.

- Megértettem, bácsikám.  Megyek aludni. Jó éjt.

- Jó éjszakát.

Elindultam szobám felé, de az ajtóban még visszafordultam.

- És... köszönöm.- mondtam, majd elmentem. Én is csodálkoztam magamon, ezt meg minek csináltam?

 A szobámba visszaérve rájöttem, hogy nincs sem kedvem, sem hangulatom még aludni. Apám nagyon szerette, ha énekeltem neki, így úgy döntöttem, ezt teszem. A kutyák édesdeden szunyókáltak, nem volt szívem felébreszteni őket, így halkan kilopózkodtam az erkélyre. Azt a dalt kezdtem el énekelni, amit édesapám annyira szeretett. Most is őt juttatta eszembe a dal, éneklése közben megtelt a szemem könnyel. Úgy hiányzott apám! Ezt is neki szántam, hátha odafent hallgatják anyámmal, és büszkék rám. Az utolsó szavaknál már az eget néztem, majd miután hangomat elnyelte az éjszaka sötétje, sokkal jobban éreztem magam. Valahogy éreztem, hogy a szüleim figyelnek, és vigyáznak rám. Igen, ez biztos. Küldtem nekik egy csókot fel az égre, majd becsuktam az ajtót magam mögött.
---------------------------------
Bocsi, a lantos részt kitöröltem... :/ Nem tetszett...