Sziasztok!
Ezt most mindenki olvassa el, mert fontos!!! Jövő héttől megyünk el nyaralni, tehát két hétig nem leszek itthon, a következő fejezetet 26-án, szombaton fogom feltenni!!! (Amúgy Tenerifére megyünk, ami a Kanári-szigetek közül az egyik. :D Jaj, de várom!!!)
Kép most sincs, mert nem otthonról vagyok. Remélem,azért tetszeni fog, és bocsi a függővégért!!
/Robin szemszög/
Annyira siettem, hogy röpke percek alatt odaértem a mezőre, ám legnagyobb meglepetésemre sem Smith-t, sem Charles-t, sem Catherine-t nem láttam. Lépteimet gyorsabbra véve keresztül akartam vágni a réten, hogy a falu felé menjek, de valaki megállított.
- Robin! - ordította. Hátrafordultam, és akkor vettem észre apámat egy fához kikötözve az erdő szélén.
- Merre ment Charles? - kérdeztem tőle.
- A faluba - mutatott Nyugat irányába. - És Smith is ott van, ő elintézi.
- Csodás - motyogtam. - Köszönöm! - vetettem oda neki, és már mentem is tovább.
- Hová mész? Fiam, gyere vissza, szabadíts ki! - üvöltötte. - Robin!
Eleresztettem a fülem mellett. Valaki másnak az élete van veszélyben, nem fogom az időt még azzal is húzni, hogy őt kimentsem. Most biztonságban van, tud várni.
Egy friss ösvényen haladtam, valaki - gondolom, Charles - rendesen kitaposta előttem. Nagyon siethetett, mert amerre ment, a fák ágai megtépázva jelölték útját, s lábával alaposan felverte az avart. Lehet, hogy ő is attól félt, hogy elkésik? Erre a gondolatra rossz érzésem támadt. Bár a tempón nem tudtam gyorsítani, hiszen már eleve rohantam, de elszántságom megduplázódott. Ha Smith valami rosszat tesz, én végzek vele - fogadtam meg.
Aztán hirtelen megtorpanni kényszerültem, mert elértem a falut. Biztos voltam abban, hogy a falubeliek nem fognak tárt karokkal fogadni, nem fogják elhinni, hogy jót akarok, de talán Charles tudja, amit Catherine, azt, hogy nem vagyok rossz. Lassan kezdtem előre araszolni, egészen az erdő széléig, akkor viszont a földbe gyökerezett a lábam. Mert Smith ott állt az emberek tömegével szemben. Egy kisfiút tartott magánál, a pisztolyát a fejéhez emelve. Vigyorgott, gonoszan, fölényesen. Aztán minden egy másodperc alatt történt. Egy vörös hajú kislány rávetette magát hátulról , a férfi meglepődött, a kisfiú pedig ezt kihasználva az emberek közé szaladt. Persze a helyzet ezzel nem javult, mert Smith felocsúdva az első meglepettségéből, megragadta a lánykát, és ő lett a túsza.
Akkor vettem észre, hogy egy új személy jelenik meg pontosan velem szemben, az erdő szélén. Egy lány, fehér ruhában, haját lobogtatja a szél. Íját felhúzva tartja maga előtt, szemével már bemérte a célt.
Catherine.
/Catherine szemszög/
Mit tegyek? Mit tehetnék?
Kezemet ökölbe szorítottam, körmeim erősen belevájtak a tenyerembe, de nem érdekelt. Minden gondolatom afelé irányult, hogy mit kéne tennem.Mivel kerülhetném el a katasztrófát? Ha nem megyek ki, meghal a kisfiú, akit Smith magánál tart Ha kimegyek, egyszerűen lepuffant. Gyorsabban, minthogy célba tudnám venni az íjjal. Mert a pisztolyom használhatatlan volt, tekintettel arra, hogy meg sem töltöttem. Bizony, a 'nagy' Coeur de Noir egy töltetlen pisztolytól félt úgy!
Idegesen toporogtam, erősen törve a fejemet a megoldáson. Talán ha Catherine-ként mennék ki... igen, az jó lenne! Azt mondanám neki, hogy tudom, hol van a Charles, és őt várja. Engem nem lőne le, mert ha megteszi, akkor sose kapja el a 'bátyámat'. Tudtam, hogy igencsak időszűkében vagyok, ezért villámgyorsan cselekedtem. Elbújtam egy fűzfa ágai alatt, ahová senki nem láthatott be, teljesen elfedett a külvilágtól. Miután kicibáltam a fehér ruhámat a táskából - direkt elraktam, arra az esetre, ha önmagamként kéne mennem valahova - átvettem. Levettem a fejemről Robin kalapját, a kendőt, a másik sálat az arcom elől, és a harmadikat a nyakamból, valamint a nadrágot is beszorítottam a táskámba, amit ott is hagytam, a pisztollyal együtt, tudva, hogy majd visszajövök érte. Ha a falubeliek megtalálják, tudni fogják, hogy az enyém. Miután végeztem, egyedül az íjamat fogtam a kezembe, a tegzet átvetettem a vállamon, és így indultam el. Egy nyílvesszőt már be is készítettem a kezem ügyébe, hogy úgy léphessek ki Smith-hez, ne fegyvertelenül. Az íjat sokkal biztonságosabbnak éreztem, és bár a pisztollyal sem céloztam rosszul, de íjászkodni sokkal jobban tudtam, és jobban is szerettem. Szerettem látni, ahogy a nyílvessző kecsesen repül, s egyenesen a céltábla közepébe fúródik. Féltem, hogy jelenleg Smith magam lesz a céltáblám, és én az övé.
Lehunytam a szemem, és vettem egy nagy levegőt. Aztán kiengedtem, s a nyílvesszőt a helyére igazítottam, s a húrt kihúztam. Készen álltam. Lassú, de határozott lépésekkel közeledtem az erdő széléhez.Ahogy kiléptem a fák közül, abban a szent pillanatban egy kislány terelte el mindenki figyelmét, azzal, hogy bátran rávetette magát hátulról Smith-re. A szívem aggódón, fájdalmasan dobbant egyet, mikor felismertem Sarah-t a kis támadó személyében. A támadása elvonta a férfi figyelmét pár pillanatra, és ez elég volt a kisfiúnak, hogy odarohanjon a családjához. Persze Sarah nem tudott elmenekülni, de tudta ezt ő már jó előre. Ahogy Smith az ő fejéhez illesztette pisztolyát, arcáról félelem helyett elszántságot olvastam le. De féltem én helyette is.
Legszívesebbe őrjöngtem volna, Smith haját tépve, és lelkiismeret-furdalás nélkül vágtam volna bele a tőrt a szívébe. Már ha van neki. Tudtam, hogy meg kell őriznem a hidegvérem, mert ha az indulataim vezérelnek, akkor elbukok, mint a börtönben. Egy nálam erősebb ellenféllel szemben nyers erővel nem megyek semmire, csak a jó taktikán múlik minden. És ha nem gondolkodok, csak ész nélkül ütök, akkor végem van. Meg Sarah-nak is.
Lassan elkezdtem előre lépkedni. Már-már odaszóltam Smith-nek, hogy észrevegyen.
- Ha nem, hátnem! - szólalt meg vészjóslóan. - Ha hallgattok, hát hallgassatok! Én most elmegyek, de elviszem magammal ez t a tündéri kislányt - szorította meg Sarah kezét, aki feljajdult. - Ha ma nem jön érte sem Charles, sem pedig a szülei, hogy elvezessenek a fiúhoz, akkor nem fogja megélni a holnap reggelt - fenyegetőzött, s még felocsúdni sem volt időm, eltűntek az erdő fái közt. Pár pillanatig még ott álltam ledermedve, aztán megindultam utána. Az íjat ellazítottam, a föld felé szegeztem, és úgy vágtam át rohanva a főtéren, a tömeg mellett.
- Hová mégy? - kiáltották utánam csodálkozva többen is. Döbbenten fordultam hátra.
- Hogyhogy hová? Smith után.
- Minek? - kérdezte az egyik férfi, aki nem jött velem a várba. Magas, kissé testes alakja kiemelte a többi ember közül. Arcának néhány vonása emlékeztetett Mary-ére, biztos voltam benne, hogy az ő apja lehet.
- Hát Sarah miatt - feleltem értetlenül. Nem nyilvánvaló?
- Hagyd csak - legyintett. - Nem ér az annyit. - Ettől a kijelentésétől a düh lángolni kezdett bennem.
- Mi az, hogy hagyjam? - ordítottam. - Hogy mondhat bárki is olyat, hogy hagyjak egy gyereket meghalni?! Bezzeg ha a maga gyereke lenne, akkor könyörögne, hogy menjek utána, hogy mentsem meg, mi?! Akkor nem próbálna meg lebeszélni!
- De az nem is gyerek! Az egy... kívülálló! Ő más... - mondta undorral.
- Hát magának biztos más - feleltem lenézően. - Mert van benne emberség. Nem látta, hogy megmentette azt a másik gyereket, ahogy rávetette magát Smith-re? - Dühösen horkantottam egyet. - Nem, persze, hogy nem látta. A magafajták csak azt veszik észre, amit látni is szeretnének. - Nem sok választott el attól, hogy a lába elé köpjek. Undorodtam az ilyen emberektől. - És ha most megbocsát, én megyek. - Megfordultam.
- Azt már nem! - hallottam meg a hátam mögül a kiáltást. - Nem kockáztathatja a Holdhercegnő az életét egy senkiért! - Jönni akart felém, hogy megfogjon, hogy visszatartson, de megállította a nyílvesszőm, mely a lába előtt fúródott a földbe.
- Ha egy lépést is mer tenni felém, akár egyetlenegyet, hogy visszafogjon - mondtam lassan, fenyegetőn -, a következő célpont maga lesz. - Úgy reagált, ahogy számítottam. Megdermedt a rémülettől, és többé egy hang nem csúszott ki a száján. Vetettem rá még egy utolsó utálattól és dühtől izzó pillantást, majd szó nélkül sarkon fordultam, és berohantam az erdőbe, arra, amerre Smith is ment. A falu felől egy árva mukkanást sem lehetett hallani. Minden teljes csendbe borult.
Szidtam magam, mert hagytam, hogy feltartóztassanak. Szidtam azt a férfit, mert feltartott, és mert úgy viselkedett, ami nem méltó egy emberhez. Szidtam Smith-t azért a sok kárért, amit okozott. Szidtam Coeur de Noir-t, amiért jóban van Smith-szel, és támogatja. Mindenkire dühös voltam, mindenért.
Egyre gyorsabban haladtam, ugyanakkora rombolást hagyva magam után, mint amikor eljöttem. Könnyedén követtem Smith-t, mert igen nagy zajjal ment. Ordítozott. Egyre közeledve a réthez, ahol Coeur-t hagytam, reméltem, hogy ott megáll, hogy segítsen a vezérnek, és akkor be tudom érni.
Aztán hirtelen egy gyermeki sikoly ütötte meg a fülemet.
!Robin szemszög/
Ott álltam, döbbenten, és figyeltem, ahogy Catherine az íjjal a kezében egyre határozottabb lépésekkel halad Smith felé. Egy íjjal egy pisztoly ellen. Nem hagyhattam , hogy megölesse magát. Tenni akartam valamit, amivel felkelthetem magamra a férfi figyelmét, de mielőtt bármi is eszembe juthatott volna, Smith cselekedett.
- Ha nem, hát nem! Ha hallgattok, hát hallgassatok! - mondta indulatosan. - Én most elmegyek, de elviszem magammal ezt a tündéri kislányt! - Még ilyen távolról is láttam, hogy Catherine arca megrándul. Talán a dühtől, vagy a félelemtől. - Ha ma nem jön érte sem Charles, sem pedig a szülei, hogy elvezessenek a fiúhoz, akkor nem fogja megélni a holnap reggelt! - A lányka arcáról semmilyen érzelmet nem lehetett leolvasni, teljesen közönyösen meredt maga elé.
Aztán Smith elindult, egyenesen felém. Gyorsan behúzódtam egy fa mögé, hogy ne lásson meg, aztán mikor elhaladt mellettem, vártam egy kicsit, majd a nyomába eredtem. Hátrapillantottam, és láttam, ahogy Catherine megtorpan futtában. Biztos szóltak hozzá, reméltem, hogy feltartják egy darabig. Smith olyan hangosan ment előre, hogy nagyon egyszerű feladat volt követni. Ordítozott a kislánnyal, aki nem bírta igazán az általa diktált gyors tempót. Én halkan követtem őket, de egyre közeledtem hozzájuk, nem akartam, hogy elérjen a várig. Nem akartam hagyni, hogy néhány gyereket egyszerű eszközként használva elérje a célját.
Akkor értem utol, mikor megállt azon a réten, ahol apámat kikötözte Charles. Megállt, nevetett apámon, ahelyett, hogy elengedte volna.
- Michael, mit művelsz? Szabadíts már ki! És ereszd el azt a gyereket, az ég szerelmére! Nem volt elég neked egyszer gyereket rabolni? Ez nem a te földed! - próbálta a hatalmát, a megmaradt tekintélyét bevetni a másik férfi ellen, de az nem hallgatott rá.
- Miért, talán a tiéd? - kérdezett vissza Smith pimaszul. - Nem, a Merryweather-öké! A te eszeden túljárnak, de az enyémen nem fognak! - Éreztem a hangján, hogy nemsokára elkezdi szítani az apámat, és ha őt elfogja a régi események hatására a düh, akkor én elvesztem az esélyt, hogy megmenthessem a kislányt.
- Smith, eressze el azt a gyereket! - kiáltottam határozottan, és erőteljes léptekkel indultam el felé.
- Nahát, megjött Robin is! - fordult felém a férfi. - A vezér kicsi fia! - röhögött gúnyosan.
- Fiam, menj innen! - utasított apám, de senki nem figyelt rá.
- Ereszd el azt a gyereket! - mondtam lassan, tagoltan, magamat ismételve.
- Azt ne hidd, hogy parancsolhatsz nekem! - Kezdett bedühödni. - Attól, hogy az apád a vezér, te még nem vagy senki!
- De igen, valaki vagyok, mégpedig az, aki ellátta a bajodat a börtönben, mikor rátámadtál egy ártatlan lányra! Kérsz ismétlést? - ropogtattam meg a kezem. Smith kárörvendő vigyorra húzta az ajkát.
- Igen, kérek - felelte, majd felemelte a pisztolyát, és rám szegezte. Könnyű célpont voltam, alig öt méterre álltam tőle. A kislány rémülten felsikoltott, a férfi pedig kibiztosította a fegyvert. - Régóta útban vagy már, Robin.
- Smith, ne! - üvöltötte apám kétségbeesetten. - Robin, fiam! Ne!
A fegyver csöve egyenesen rám meredt, s nekem a jeges rémület lassan kúszott fel a gerincemen, lebénítva tagjaimat. Smith vigyorogva figyelte reakciómat. Azt hiszem, pont erre számított. A döbbenettel vegyes félelemre.
- Na, mi van, nagyfiú? Ennyi kellett? - vonta fel a szemöldökét. - Eddig tartott a nagy vagányságod?
Lassan, nagyon lassan elszakítottam a tekintetem a pisztolyáról, és a szemébe néztem. Ha meghalok, htá meghalok. de soha nem alázkodok meg előtte.
- Te is csak ezzel vagy nagy legény, igaz? - kérdeztem vissza. - Ha jól emlékszem, anélkül nem mentél semmire - utaltam a börtönbeli verekedésünkre, ahol ő maradt alul.
- De most te vagy rosszabb helyzetben, öcskös - vigyorgott. - De már nem sokáig. Pár pillanat múlva már halott leszel.
- Smith, kérlek, ne tedd ezt! Megadok bármit, csak ne bántsd a fiamat - kérlelte apám, hasztalanul.
- Coeur, Coeur. Hát nem fogod fel, mennyivel jobb helyzetben vagyok most bármelyikőtöknél? Akármit meg tudok szerezni, ami a tiéd, attól függetlenül, hogy adnád-e, vagy sem - csóválta a fejét. - Tudod, miért? Ha most megöllek mindkettőtöket, és elhitetem a többi várlakóval, hogy Charles tette ezt, akkor engem megválasztanak vezetőnek, mert ismerem a fiút, és mert már van valamennyi hatalmam. Így enyém lesz a várad, a csapatod, a hatalmad, és minden egyéb tulajdonod. Nem adhatsz semmit, amit így ne tudnék megszerezni - vonta meg a vállát. Mind a hárman elszörnyedve meredtünk rá. Vagyis a kislány csak maga elé bámult rémülten, mert őt lefogta.
- És mióta tervezed ezt? - tudakolta az apám elhűlten.
- Nemrég jutott csak az eszembe, hála a fiadnak. Tudtam, hogy őt soha nem tudnám az oldalamra állítani, főleg a kis konfliktusunk után, így hát elhatároztam, hogy meg kell halnia. De ha őt megölöm, és te rájössz, akkor végem. Ezért aztán ha téged is megöllek, akkor enyém minden hatalom - magyarázta egyszerűen. - A többi már magától jött.
- Uramisten - suttogta apám, olyan halkan, hogy szinte csak a szájáról olvastam le, mit mond.
- Utolsó kívánság? - emelte rám Smith a tekintetét.
- Majd pont neked mondom el! - kiáltottam dühösen, és utálattal köptem egyet felé.
- Ahogy gondolod - vonta meg a vállát közönyösen, de a szemében gyilkos düh tüze égett. - Viszlát a pokolban!
----------------------------------------------
Sajnálom a függővéget, remélem, várjátok a kövit!!! ;)
Van két hetetek, szóval most leírnátok, hogy mire számítotok? Vajon mi fog történni?
Annyit elárulok, hogy a következő két fejezetben sok minden fog történni, ami fontos a történet folytatása szempontjából. Jöhetnek a tippek, és a vélemények!!!
Puszi . Orchidée
