Negyvenkettedik fejezet - Érzelmek fogságában

Sziasztok!

Csak egy napot késett a feji, az még nem világvége, legalább most itt van;)

Kíváncsi vagyok, mit szóltok hozzá...:)

Köszi a komikat!!!

 Rezzenéstelen tekintettel nézett vissza rám. - Követtelek. - Pár percig csak hallgattuk a tengert, s én a fülemben zubogó vér hangját. - De ezt a kérdést én is feltehetném neked - tette hozzá. - Szóval, mit is keresel itt?

 Enyhén elpirultam, és örültem a kora délutáni sötétedésnek.

- Kijöttem levegőzni - füllentettem.

 Robin ellökte magát a faltól, és lassú léptekkel közeledett. Reméltem, hogy nem veszi észre gyorsuló légzésemet, mellkasom sebes hullámzó mozgását. Tudtam, hogy tudta, hogy hazudok, ennek ellenére álltam a tekintetét.

- Ki elől? - tudakolta kedvesen, amint a közvetlen közelembe ért. Gyorsan eltávolodtam a szakadék szélétől, és a fal felé araszoltam.

- Hogyhogy ki elől? - kérdeztem vissza alig egy méterrel állva tőle.

- Ki elől jöttél ki? - ismételte magát pontosítva. - Vagy inkább nevezzem menekülésnek?

- Nem menekültem - ragaszkodtam az igazamhoz, de talán vékony vonallá húzott szám árulhatott el neki.

- De igen - bólintott nyomatékosan. - Szerintem az, ha valaki a zene véget értével a tömegen áttörve kiszáguld a teremből, az menekülés. - Meglazította az inge nyakát, hogy levegőhöz jusson, de olyan vehemensen, hogy az anyag recsegve szétszakadt, s a felső gombok lepattantak róla. - Végre! - morogta magának.

- Tévedsz - makacskodtam.

- Szerintem nem - rázta meg a fejét.

 Ökölbe szorult a kezem. - Megint tévedsz. - Úgysem mondhatom meg neki, hogy "bocs, rájöttem, hogy szeretlek". Ki nem szedi belőlem.

- Rine. - Hangja metszőn hasított, s láttam, hogy egyre jobban feszül az állkapcsa.

- Menj innen - kértem. Nem akartam olyasmit tenni, amit később megbánhattam volna. Egy ilyen nagy horderejű felismerés után erős hatással volt rám jelenléte. - Hagyj most magamra, kérlek. - Hátat fordítottam neki, egyenesen a tengerre nézve, és éreztem, hogy a körmeim erősen a tenyerembe vájnak.

- Rine - szólalt meg hirtelen teljesen más hangon, gyengédség és aggódás csendült ki belőle. Erre volt legkevésbé szükségem, mondhatni, ez volt a legrosszabb számomra. Nem akartam elgyengülni. - Rine, én bántottalak meg? - A fájdalmat tisztán kihallottam kérdéséből. Ahogyan egészen mögém lépett, szinte éreztem a testéből áradó hőt.

 Szembefordultam vele, és közvetlenül magam előtt találtam. felnéztem az orráról a szemébe, ahonnan félelem sugárzott felém. Tehetetlenül megráztam a fejem, de nem tudtam megszólalni, annyira túlszárnyalták önuralmamat a saját érzéseim. Elvesztem.

- Rine, mi a baj? - Robin lágyan a karomra tette a kezét, s aggodalma nem csökkent. Behajlította térdét, hogy szemünk egy magasságban lehessen.

 Megint fejemet ráztam. - semmi - suttogtam alig hallhatóan. Észre sem vettem, hogy elfordítottam az arcom, míg kezének gyengéd mozdulatával vissza nem húzta az államat. Érintése hatására azon a ponton kellemesen pattogó szikrák gyúltak, s elöntötték testem a szerelem forró érzésével.

- Robin - suttogtam megadva magam az önuralmamnál sokkal nagyobb hatalmaknak, és kezemet felemelve megcirógattam az arcát.

 Szeme szikrázott egyet. - Igen?

 Felelet helyett előrehajoltam, és ajkam az övéhez érintettem. Meglepetten megrándult, de erős zihálásából sejtettem, hogy jól esik neki. Mindkét kezemet az arcára szorítottam, hagyva, hogy átkarolja a derekamat. Pár pillanat elteltével óvatosan hátraléptem, hogy kikerüljek a bűvöletből. Robin engem nézett, s arcán furcsán zavarodott, de boldog kifejezést láttam. Úgy bámult rám, mintha csak én lennék a világon, s gyengéd tekintetétől, melyben izzó tüzet fedeztem fel, megriadtam, mert a lelkemig hatolt, a szívemet megdobogtatva.

 Nem hagyott időt, hogy magamhoz térjek. Újra közvetlenül elém lépett, s ahogy átölelt, annyit mondott halkan:

- Mondtam a múltkor, hogy legközelebb nem érem be ennyivel.

 Mielőtt még időm lett volna felháborodni, elsimított az arcomból egy odafésült tincset, s tekintete láttán azt is elfeledtem, ki vagyok. Ő sem segített eszembe juttatni, ahogy száját az enyémre helyezte, minden kirepült a fejemből, ami még esetleg ottmaradt. Aztán legnagyobb meglepetésemre ajkaival megnyitotta az enyémeket. Annyira meglepődtem, hogy ellenkezni sem volt időm. Robin megérezte ezt, s hogy dermedtségemet csökkentse, karomat felemelte, és a nyaka köré fonta. Nyelve besiklott a számba, s kutatón végigsimogatta belül. Furcsának találtam, de élveztem. Óvatosan és kíváncsian megérintettem a nyelvemmel az övét. Halkan felnyögött, ettől még merészebb lettem, és elkezdtem felfedezni a száját, utánozva ajkának mozgását. Olyan csodálatos érzés volt, hogy ha tudtam volna, ott olvadok el. Teljesen megadóan simultam izmos karjába, miközben nyelvünk vad táncot járt. Kóstolgattuk, ízlelgettük egymást, vérpezsdítően, mégis gyengéden. Olyan érzések árasztották el a testem, amelyeket még soha nem éreztem, és olyan helyeken, ahol a legkevésbé számítottam volna rá.

 Végtelennek érzett idő után Robin elszakította ajkát az enyémtől, levegő után kapkodva. Még mindig átölelve tartott, mellkasának szorított, és mosolygott.

- Na, ez már egy igazi csók volt - vigyorgott rám elégedetten.

 Elpirultam, és zavartan félrekaptam a tekintetem. Egész testem égett, tombolt bennem a boldogság, és egy ismeretlen, de kellemes érzés, egy bódulat. a csóktól még mindig zavartan hátráltam egy lépést, de Robin - mivel még mindig átkarolt - ugyanúgy velem jött. Kissé kábán ráztam le magamról karját.

 Ahogy tisztult a fejem, miután kikerültem Robin közvetlen vonzásköréből, eszembe jutott apám egy régi intelme. Azt mondta, mindig tartsak magamnál egy rézpénzt, és abban az esetben, hogyha egy fiú - aki nem a férjem - nyitott szájjal megcsókolna, szorítsam a két térdem közé, hogy ki ne essen onnan semmiképpen. Persze, tudom, hogy csak tréfált, mert hiszen mi köze lehetne ennek a csókhoz? Abban a pillanatban sajnáltam, hogy olyan tudatlan vagyok, és az esetleges lehetőségektől megriadtam.

 Robin felém lépett, én pedig mellkasának támasztva a kezem, távol tartottam magamtól. Kezdtem visszanyerni a lelkiismeretem, és rádöbbentem, hogy elkövettem azt, amit a legkevésbé akartam.

- Ne - mondtam eltántoríthatatlanul.

- Rine... - suttogta vissza.

- Ne - ismételtem makacsul.

- Mit ne? - fonta össze a karját, más taktikához folyamodva.

- Ne gyere közelebb - nyomatékosítottam kezemmel gesztikulálva, vonalat húzva közénk.

- Miért? - tudakolta. Jaj, most muszáj erre rákérdezni?

- Mert... mert az hiba volt - magyaráztam. Értetlen tekintete láttán úgy éreztem, folytatnom kell. - Most én... fokozott érzelmi állapotban vagyok, és te ezt tudtad kiélvezni. Megígérem, nem fog megtörténni többé.

- És miért is vagy fokozott érzelmi állapotban? - tette fel azt a kérdést, amit a legkevésbé szerettem volna hallani. Felvont szemöldökkel, irritálóan pimasz vigyorral az arcán várta válaszomat.

- Csak. semmi közöd hozzá - feleltem szemtelenül. Láttam, hogy először megrökönyödés, majd bosszúság suhan át az arcán.

- Rine, az istenért... - morgott gorombán. Örültem, hogy mérgesedik, addig sem gyengéd, és kedves, könnyebb lesz elküldeni.

- Kérlek - intettem nyomatékosan az erdő felé -, hagyj magamra.

- Előbb el kell árulnod, hogy mi zaklatott fel. Gondolom, ugyanaz, ami miatt kimenekültél a teremből - találgatott.

 Rájöttem, hogy nem szabadulok tőle, míg meg nem tudja, amit akar.

- Csupán... kissé meglepődtem, hogy... ööö... a bácsikám feleségül veszi Lovedayt - vágtam ki magam. És még csak nem is hazudtam, mivel tényleg meglepett a dolog.

- Ezért menekültél ki a levegőre. - Nem tudtam megállapítani, hogy ez kérdés-e, vagy kijelentés.

- Nem, a meglepettség amiatt volt, de csak friss levegőt akartam szívni - hazudtam a szemébe ártatlanul mosolyogva.

- És ezért csókoltál meg - mondta ugyanolyan találgató hangsúllyal, mire lefagyott az arcomról a mosoly.

- Te... te jöttél hozzám! - támadtam neki védekezésül. Hogy elkerüljem a további hazudozást, és vádaskodást, biztonságos távolságban megkerültem, és el akartam menni.

 Nem számítottam arra, hogy előreugrik, és elkapja a karom. Szembeperdültem vele.

- Mit akarsz? - Még volt képe ezen vigyorogni!

 Pimaszul csillogó szemmel megrázta a fejét. - Nem tudsz te hazudni.

- Tudok, ha ér annyit valaki, hogy hihetően hazudjak neki - vágtam vissza.

- Szóval én nem érek annyit - vonta fel a szemöldökét.

- Nem - toltam előre makacsul az állam, és fagyos tekintettel viszonoztam pillantását.

- Furcsa, az előbb még... - Nem hagytam, hogy befejezze, tenyeremet a szájára tapasztottam. Legnagyobb meglepetésemre kidugta a nyelvét, és megnyalta az ujjam, mire visszarántottam.

- Fúj!

 Úgy kacagott, hogy nehezemre esett visszafojtani egy mosolyt, pedig mérges voltam rá, így inkább hátat fordítottam, s magára hagytam.

- Hülye öntelt hólyag -szidtam gondolatban, de furcsa módon mosolyogtam. Robin hangos nevetésének hangja még sokáig elkísért.

 /Robin szemszög/

 A fejemet rázva bámultam a távozó lány után. A nevetést alig bírtam abbahagyni, és az effajta erős érzelmi megnyilvánulás elég ritka nálam. Mégis - ez a lány teljesen kiforgat magamból. Hihetetlen, milyen hatással van rám.

 Lassan odasétáltam a szakadék szélére, és leültem, lábaimat lelógatva. A közelemben lévő kavicsokat dobálva elmerültem a gondolataimban.

 Nem tudtam, mi vonzott rá, hogy kövessem Rine-t, miután elviharzott a táncunk végén. Míg rohantam a nyomában, arra gondoltam, milyen jó érzés volt a karomban tartani. amikor megláttam a szirten, nekem háttal állva, átszellemülten, boldogan, a szívroham kerülgetett egy másodpercig. Azt hittem, le akar ugrani. Szinte azonnal rájöttem, hogy csupán a szelet élvezi, és lebilincselve bámultam.

 Valószínűleg megérezte jelenlétem, mert mikor meglátott, nem árult el meglepetést az arca. Egy pillanatra sebezhetőség suhant át rajta, s ebből bizonyosodtam meg teljesen, hogy valami elől menekült. Makacskodásával egyáltalán nem lepett meg, sem azzal, hogy nem árult el semmit. Pár pillanatra megriadtam, mikor azt hittem, és tettem valamit, de a meglepetés ezután jött. Amikor megcsókolt, úgy éreztem, mintha belém csapott volna a villám. Ártatlan, óvatos csókjának gyengédsége átjárta a testem, s melegséget költöztetett a szívembe.

 Akkor jöttem rá a saját viselkedésemnek okára, hogy miért akarok a kedvében járni, miért aggódok érte, miért félek, ha Brandon közelébe megy. Meg akarom védeni minden rossztól, távol tartani az összes többi fiútól - különös tekintette unokafivéremre -, és boldoggá tenni. Ekkor ismertem be, amit igazából már régen tudtam; szeretem. Érzéseimet szavak helyett egy vadabb csókban fejeztem ki. Éreztem eleinte a meglepődését, hogy idegen számára aez a fajta érintkezés. A karomban tartottam a testét, lágyan játszva a szájával, de tudtam, hogy eljön majd az idő, mikor még ennél is többet fogok kérni.

 Az meg már végképp nem lepett meg, mikor a csók után elutasított. Viccesnek találtam összezavarodottságát, és szégyenérzetét, és ahogy tagadással védekezett. Hagytam, hogy hazudjon nekem, és csupán mosolyogtam gyenge füllentésein. Szinte minden érzelme az arcára volt írva, anélkül, hogy ő maga tudott volna erről. Szórakoztatott a reakciója, és neki az sem tetszett, hogy ezt kinyilvánítottam.

 Karom lendült, ahogy elhajítottam egy követ. Ha Rine azt hiszi, hogy hagyni fogom mindig elmenni, akkor nagyot téved. Küzdeni fogok érte!

 Előnyben vagyok, Brandon!

------------------------------------------------------------------

Na? Milyen lett?

Voltak, akik arra szavaztak, hogy jöjjenek már össze, ezt még gyorsnak találtam volna, kicist húzom még, de már nem nagoyn sokáig. Véleményem szerint ez a fejezt jól sikerült, jó volt írni, élveztem, gondolom, ez látszik is... ;) Kicsit szappanoperás beütéssel, de hát néha erre is szükség van. Jó,. mondjuk, én már eleget szappanoperáztam, meg húztam-vontam a történet szálát, de ez van;)

Na, kíváncsi vagoyk a véleményetekre... ötletek vannak? Tippek a folytatással kapcsolatban?

Mit gondoltok Robin és Rine kapcsolatáról?

Orchidée

Ja... és milyen lett az új design?

Negyvenegyedik fejezet - Rájöttem

Sziasztok!

Mielőtt a fejezetet elolvasnátok, lenne egy kérésem. Nézzétek meg a címet. Szerintetek ki jött rá, és mire? Gondoljátok át, és remélem, megírjátok komiban, hogy mire tippeltetek, még akkor is, ha az nagyon különbözik a valóságtól!!!! Köszönöm!!!

Ja, és köszi az előzőhöz írt komikat, 9 lett, mindenkinek nagyon hálás vagyok!!!! :)

JÓ OLVASÁST!

/Robin szemszög/

 Rine minden egyes mosolya után jobban gyűlöltem unokafivéremet. Az iránta érzett erős ellenszenv csakhamar egyre gyilkosabbá vált, nem sok idő kellett ahhoz, hogy minden második gondolatom Brandon fejbelövése körül forgott. A többi azt a lányt érintette, akit a karjában tartott. Rine csípője kecsesen és igézően ringott a zene ritmusára - melytől legszívesebben a falra másztam volna -, és együtt lépkedett kuzinommal. Ténye, ami tény, Rine csodásan festett. A szoknyája lágyan rengve követte mozdulatait, elegánsan suhogott. Kihúzva, egyenes háttal, büszkén táncolt, és - a francba is! - jól nézett ki Brandonnal. Tökéletes összhangban mozogtak együtt. És nevetett. Nem tudom, mit mondott neki a partnere, de nevetett, mosolygott, jól érezte magát.

 Engem már evés közben is evett a fene, mert egyszer sem sikerült elkapnom a tekintetét, rám se sandított, bezzeg unokatestvéremet úgy bámulta, mint... Á, a franc esne bele, biztosan tetszett neki! Elvégre csiszolt modorú, londoni úriember. A végén már nem bírtam tovább, muszáj voltam egy kis gyerekes asztal alatti rugdosáshoz folyamodni, hogy magamra tereljem a figyelmét. Ezt a térdem bánta, ugyanis erősen visszakaptam az apró lökésemet.

 Eszem ágában sem volt a lányt felkérni - utálok táncolni. Azonban amikor az az utolsó, undorító féreg felkérte, akkor úgy éreztem, mintha hasba rúgtak volna. Jó erősen. Talán kétszer is. És most nézhettem, ahogy együtt ringatóznak, a halk, de rettentő idegesítő zenére.

- Haver! - csapott Richard a vállamra. - Nem... nem iszol? - Egy kicsikét már forgott a nyelve, és a szemén is látszott, hogy nem kevés sört küldött már le.

- Nem - sóhajtottam. Nem lenne helyes, mikor Rine is itt van.

- A te bajod! - kiáltott fel. - Csak a tiéd. A nőd ott táncol azzal a kis kikent-kifent pudlikutyával, te meg csak nézed, mint egy... tehén - húzta ki magát a megfelelő szót megtalálva. - Ha fontos a barátod tanácsa - ez lennék én - akkor gyorsan lekéred, és beviszed egy körre egy sarokba. - Uramisten! Óvatosan szétnéztem, hogy ezt nem hallotta-e meg valaki. 

 Richard - még ha részegen megfogalmazva is - rátapintott a lényegre. Persze eszem ágában sem volt megdönteni Rine-t, hiszem ő ennél sokkal többet érdemel, de elgondolkodtam. A tánc tényleg olyan szörnyű lenne? Ha lekérném...

- Tessék, igyál! - nyomott valaki egy korsó sört a kezembe. Összeráncoltam a homlokom, és Rine-re tévedt a tekintetem. Abban a pillanatban észrevettem, hogy Brandon keze a lány derekáról lentebb csúszott, a csípőjére. A korsóm olyan erősen landolt az asztalon, hogy az ital fele kilöttyent belőle. Jutott egy kicsi a kezemre is, amit indulás közben Richard ingébe töröltem, mert annak már nem számított.

 Határozott léptekkel haladtam a táncoló pár felé, miközben a vörös köd  elöntötte a fejem. Egy pillanatig sem nézem ezt tovább! Brandon apró mozdulata olyan dühhullámokat indított el bennem, hogy meg tudtam volna ölni. Észrevett, mikor melléjük értem, s hidegen, fagyosan meredt rám, azonnal tudta, mit akarok. Ha pillantással ölni lehetne, akkor abban a pillanatban holtan estem volna össze. Bár ő is, mivel olyan égő tekintettel viszonoztam, ami tükrözte erős gyűlöletemet.

 Nem akartam Rine előtt jelenetet rendezni, ezért udvariasan szólaltam meg:

- Lekérhetném a partnernődet? - kérdeztem, mire a lány meg sem várva Brandon válaszát, kifordult a karjából. Boldogan csillogó tekintete azt sugallta, örül nekem.

- Igen - felelte mosolyogva, miközben én elmerültem szemének gyengéd kékségében.

/Catherine szemszög/

 A szívem szárnyalt a boldogságtól, ahogy Robin a válaszom után gyengéden átkarolt, és a tánchoz illesztette lépteit. A szemem sarkából láttam, hogy Brandon a helyzethez illően meghajol és elmegy. Nem érdekelt. Abban a pillanatban nem számított senki más, csak a fiú, aki a karjában tartott. Bár nem volt feltétlen szükséges, mégis úgy fogott át, hogy egész testünk összesimult, és éreztem szívdobbanásait, melyek egy ritmusra jártak az enyémmel, s a zene ütemével.

 Nem táncolt olyan jól, mint Brandon, ezt már az első pár lépés után éreztem, mégis, ahogy rám nézett, perzselő pillantása, szinte égetően forró, de lágy érintése sokkal kellemesebben hatottak rám. Teljesnek éreztem magam vele.

- Tudod - kezdte halkan -, gyönyörű vagy - bókolt kedvesen, csillogó pillantást vetve rám, mire elakadt a lélegzetem. Láttam, hogy tekintetében mély érzelmek izzanak. Szemem meglepetten megrebbent, és szerettem volna felelni, de nem tudtam.

- De tudod, mit? - folytatta. - Szerintem még gyönyörűbb voltál a réten, lobogó hajjal, s a vidámság pírjával az arcodon. - Tekintete fogva tartotta az enyémet, amibe könnyek gyűltek. Nem is sejtette, hogy mennyit jelentett nekem ez a kis hozzátétel. Megdicsérte a mostani kinézetemet, aminek örültem., aztán pedig még ha nem is szándékosan, de azt sugallta, hogy az igazi Catherine jobban tetszik neki, mint az úrinő. Ő nem azt a Catherine-t kedveli, akit játszok, hanem engem. 

 Mikor elkezdtünk forogni, szorosan összefont tekintettel, rájöttem.

 Hirtelen a szívem megállt két dobbanás között, s a világ megdermedt körülöttem. A zene elhallgatott, mindenki megállt, mindennek vége lett. S én sem láttam, sem hallottam, se nem éreztem semmit, olyannyira elmerültem gondolataimban. A felismerés sokkolt.

 Rájöttem szívem dobbanásából, az érzésből, amit mosolyától csillogó szeme látványa, csodás, férfias illatának érzése, kezének határozott, mégis gyengéd érintése váltott ki belőlem.

 Rájöttem, hogy szeretem. Szeretem a makacsságát, a határozottságát, gunyoros, pimasz modorát, a viccelődését, a kitartását, a megbízhatóságát. Szeretem, ahogy mosolyog, amikor szemében az őszinteség és bizalom csillog, szeretem érezni, ahogy átfog a karjával.

 Az önmagamnak tett beismeréstől érzelmek hada szállt meg. Úgy éreztem, túlcsordulnak elmémen, feszítik határait, majd kirobbannak a levegőbe.

 Szívem dobbant, a zene újra megszólalt a tömeg zajos morajával együtt, s én tovább fordultam Robin karjában. Kívülre nem mutattam zaklatottságomat. Úgy léptem, ahogy a tánc kívánta, úgy mozogtam, ahogy a partnerem kívánta, de belül remegtem, szétestem.

 Robin kezének érintése perzselte, égette a bőrömet, kedves, lágy mosolya, gyengéd tekintete a szívemig hatolva vésődött belém. Sok volt ez egyszerre, de én rendületlenül lépkedtem tovább a zene ritmusára, egy másodpercnyi megingás nélkül. Mosolyogtam, de elmém befelé fordult, csak egyvalaki létezett számomra gondolataimon kívül: Robin. Minden erőmmel arra koncentráltam, hogy nyugodt maradjak, elegáns, kecses, semmi ne ronthassa el az úrinős összhatást, de egyre nehezebbnek bizonyult fenntartani a látszatot, főleg, hogy aki előtt leginkább tartottam magam, az volt a legközelebb hozzám.

 Robin megforgatott még egyszer, utoljára, s mikor a zene véget-értével megálltunk és szétváltunk, rájöttem, hogy ő észrevette, hogy valami nincsen rendben. Aggódó tekintete láttán enyhén szaggatott, remegő mozdulattal pukedliztem, s villámgyorsan hátat fordítva neki elmenekültem. Nem bírtam elviselni ezt az erős érzelmi hatást. Lesiettem a táncparkettről, átverekedve magam a párok közt, és elmentem az asztalok mellett. Az ajtóhoz érve még egyszer visszapillantottam - Robin tekintete rám tapadt, ott állt lecövekelve, mozdulatlanul, ahogy hagytam. Sebesen visszafordultam, és mint űzött vad, kisuhantam az ajtón.

 Amint kiértem a friss levegőre, már nem is figyeltem, merre megyek, csak haladtam, amerre a lábam vitt, minél messzebb. Az útról semmi emlékem nem maradt, hirtelen ott találtam magam a szirten, a várfalnál, a tenger mellettem zubogó morajlását hallgatva. Ránéztem a kezemre - remegett, mintha reumás lennék. Egy szaggatott, önmagam megnyugtatására szolgáló sóhajjal lassan nekidőltem a fal melletti fának, fél karommal átölelve kérges törzsét. Mély lélegzeteket vettem, és lehunytam a szemem. Könny csordult ki belőle, s én mégis mosolyogtam.

 Szeretem. Kétség sem fér hozzá, megérdemli a szerelmemet. Becsületes, megbízható, gyengéd. Az első pillantásra marconának tűnő külső a világ legjobb emberét rejti maga mögött. Szinte pillanatok alatt képes nevetésre ingerelni, s ha meglátom, érzékeim felizzanak.

 Apám halála után sötétnek láttam a jövőt, hogy idegen helyen, az otthonomtól távol kell folytatnom az életemet, de rádöbbentem, hogy ez a volt a legjobb dolog, ami történhetett velem. Megtaláltam az igazi otthonomat, lelki békémet, lemondtam a bosszúról, és boldog voltam. Ha a jövőre gondoltam, minden ragyogónak, sziporkázónak, fényesnek tűnt, s boldogságom gyönyörű kék egén egyetlen sötét felhő sem gyülekezett.

 Halkan felkuncogtam, ahogy eszembe jutott, milyen furcsán nézhetek is ki. Itt mosolygok könnyezve, egy fába kapaszkodva. Szabad kezemmel eltüntettem könnyeimet.

 Kicsit megijesztett, hogy nem tudtam, mihez kezdjek a felismeréssel. Fogalmam sem volt, hogy Robin viszonozza-e az érzéseimet. Eddig mindig barátként, bizalmasként gondoltam rá, de most, hogy felismertem iránta való érzéseimet, úgy éreztem, bizonytalan vagyok. Nem tudtam, mit is tehetnék. Nem tudtam, mihez kezdjek az iránta érzett szerelmemmel.

 Ökölbe szorított bal kezemet a szívemhez emeltem, mintha csak annak erőteljes dobogását, vagy ziháló légzésemet akarnám lenyugtatni. Furcsának találtam, hogy szinte semmit sem tettem, mégis úgy érzem, mintha több mérföldet futottam volna egyhuzamban. Jobbomat is elvettem a fától, s a bal kezemhez illesztve összekulcsoltam őket.

- Istenem, segíts! - fohászkodtam halkan, majd a szirt szélére léptem, hagyva, hogy a feltámadó szél megtámadjon. Éreztem a tenger sós leheletét az arcomon, s hajam, ruhám lebegve táncolt. Élveztem. Ugyanolyan zaklatottnak éreztem magam, mint a belém kapaszkodó szél, s ahogy tépázott, olyan érzésem támadt, mintha ő ellene harcolnék. A nyugtalanság ellen. Majdhogynem felkacagtam az élvezettől, mikor hirtelen megéreztem, hogy nem vagyok egyedül.

 Azonnal megperdültem. Ott állt tőlem alig tíz méterre, vállát egy fának vetve, karját a mellkasa előtt összefonva. Póza arra a találkozásunkra emlékeztetett, mikor erőnek erejével elhurcolt a várba. Ám hiába akart most is komor, kissé fenyegető arcot vágni, a szeméből fagy helyett melegség áradt felém. Fürkészőn figyelt engem, s én kezem ártatlanul a hátam mögé kulcsolva elmosolyodtam. A gesztust nem viszonozta, de ajka széle megrándult. Egy hirtelen feltámadt szélroham a ruhájába kapott, s én csak most vettem észre valamit. Ahogy kabátja széle meglibbent, ráeszméltem, hogy ünneplő van rajta, a szokásos vad fekete szerelése helyett. Kabátja ugyanolyan sötét árnyalatú barna színben pompázott, mint a nadrágja, és selyeminge nyakánál lévő gyűrődésekből és foszlásokból tudtam, hogy utálja.

 Még szélesebbre húztam mosolyomat. - Mit keresel itt, Robin? - tudakoltam kedvesen érdeklődő hangon.

---------------------------------------------------

Na, ezt vártátok volna??? Milyennek találtátok? Könyörgök, írjatok komikat, mert ennél a nagyon fontos résznél fokozottan számít a véleményetek!!! Tipp van, hogy mi történhet??? Ti mit szeretnétek, ha történne???

Orchidée

Negyvenedik fejezet - Tánc

Sziasztok!
Nos, az előző becsapós-fejezetnél megismételtem azt a kérést, amit a harmincadiknál is... egy kifejtős véleményt kértem a történetemről. Bár nem kaptam meg a tizenegyet - azért lett ez a szám, mert ez a kedvenc számom -, mégis hozom a frisset. Bár isten a tanúm rá, szerintem nem mindenki érdemli meg.

Nagyon rosszul esik, hogy van 64 (!) rendszeres olvasóm, azt a bejegyzést 69-en tekintették meg eddig, és összesen öt komit kaptam hozzá. Csodálkoztok, hogy most elkezdtem gondolkodni a meghívós blogon? Természetesen, akik gyakran írnak, csak most véletlenül, vagy nem véletlenül nem írtak, azokra nem haragszom. Nem sorolom fel őket, tudják ők maguk is, mikor szoktak nekem írni, és mikor nem.
A többieknek pedig annyit, hogy nagyon rosszul esett. Nekem igen drága az időm, és bár írni így is, úgy is írok, viszont a begépeléstől gyakran megkímélhetném magam. De nem, én gondolok Rátok, kedves olvasóim, és van, hogy tanulás helyett (!) tíz óráig gépelek, csak hogy aznap hozhassam a frisset.

Ez a gondolat Killának nem fog tetszeni, de tényleg komolyan gondolkodok a meghívóson. Nem vagyok ennek a híve, természetesen, de most minek írjak olyanoknak, akik arra sem méltatnak, hogy legalább néha írjanak komit nekem? Mert általában öt-hat-hét komit kapok egy fejezethez, és kb. 100-an olvassák el. Gondoljatok bele, szerintetek ez igazságos???

Csak, hogy tudjátok: Senkire nem haragszom meg, ha most kezd el kommentelni, csak tegye!

És itt vannak a válaszok, azoknak, akik megérdemlik, hogy írjak nekik fejezetet... és utána a fejezet, természetesen;)

Silivren:
Örülök, hogy megmondtad a véleményed! A szereplőkkel kapcsolatban tudom, hogy felszínesek - szerintem nem is csak néha -, de egyszerűen nem tudom őket megformálni. Szóval ezt inkább hagoym, és majd nyáron, mikor újraírom a történetet, erre is nagyobb hangsúlyt fektetek. Kár, hgoy nem tudtad megmondani, mi a baj, hogy mi nem elég jó, mitől tudnék jobb lenni, pedig segített volna;)
Kisebb-nagyobb affér Brandonnal... hm, meglátom majd, mit tehetek az érdekedben;) Egyelőre nem árulom el, hgoy tervezek-e ilyesmit, vagy sem.
Nem haragszom, mert nem írtál az előzőhöz, mert Te gyakran szoktál írni, tehát ha egyszer-kétszer kimarad, az nem a világ vége.
Tudom, hogy írónak lenni nem könnyű, és eszemben sincs abbahagyni a blogolást... hiszem azért csinálom, hogy véleményeket kapjak! És ha az kevés, az kevés. Csak tudod, néha felháborít, hogy van ez a pár - van nem is csak pár -  ember, aki SOHA nem hajlandó írni komit. És ez kicsit rosszul esik. Mert akkor valószínűleg nem olyan jó a történetem, hogy az reakciót váltson ki belőlük.
Nos, és most lelkiismeret-furdalás gyötör, nagyon is, ugyanis írtad, hogy van egy díjam nálad. Az ám, csakhogy nem tudom, hogy melyik a Te blogod. Amikor nekem írsz, névtelenben vagy, és ezért nem tudom megnézni. Hálás lennék, ha linkelnél. Lehet, hogy itt van a listámban. azt nem tudom, csak be kell azonosítani:)
Köszönöm, hgy írtál!!! :) <3
Ja, és látod, a számot megmagyaráztam. 11 a kedvencem.:D

Killa:
Nem tudom, hogy hagy-e még apa gépezni, vagy ha hagy, meddig, mert ezt még el akarom végezni, és utána megyek olvasni a tiedet, ha lesz időm, és nem zavar el innen!!!
Szóval... Te MINDIG itt vagy, mióta csak jelentkeztél, és tudom, hogy rád bármikor számíthatok. A támogatás kölcsönös:) És köszönöm.
Nem arra számítottam, hogy mindenki olyan oldalakat fog írni, mint te, hiszen nekem is csak néha sikerül, de azért pár sort úgy elvártam volna. De persze, ez nem mindig megoldható. Te aztán részletesen kifejted a véleményedet mindig, és már nemegyszer hatottál a történet cselekményszálára;) Valahogy éreztem, hogy a kutyákat fogod mondani kedvencnek;)))) xD A 16-os, 18-as részekkel.. hát haladok. Már nagyjából teljesen felépült előttem a történet egésze, és tudom hogy mi hol lesz, és LESZ. Ezt megígérem;)
Nos, a következő fejezetet Te már megkaptad e-mailben, tehát ennyi. A kövi meg jön rendesen, szombaton.
PUSZI<3
És naná, hogy elégedett vagyok!!!

Emcé:
Hát igen, várni senki nem szeret, de hát valamikor meg is kell írni a fejit;))) :D De így inkább megvan a varázsa, nem? Mert ha vársz rá, akkor még jobb lesz... Sőt, minél többet vársz rá... (Hm, lehet, hogy még ritkábban kéne fejit hoznom? xD)
Rátapintottál a lényegre. AZt kérted, hogy meglepő helyzetben derüljön ki Rine titka. Nos, annyit elárulok, hogy egy nagy fordulópont lesz a történetben,m és már nincs is olyan messze;))) És nem baj, ha beleszólsz, hiszen Killának is milyen hálás vagyok a beleszólásaiért!!!
Köszönöm a dicséretet, és nem baj, ha keveset írsz, mert legalább írsz, és ez is tökéletes. Köszönöm:)

Silver Lady:
Köszönöm a dicséreteket neked is, kedves vagy:) Igen, én is Robin miatt kezdtem el írni:) Megfogott a karakter;) Jó, hogy sikerült jóra formálnom, hiszem ő az egyik legfontosabb. Catherine-nel együtt, persze;) A többi karakterre vonatkozó dolgokat már kifejtettem egy előző válaszban, Silivrennél.
Örülök, hogy jónak találod őket együtt:) Szeretem én is ezt a párost. Gondolom, nem csodálkozol, ha bevallom, hgoy nekem is a vicces-romantikus jelenetek a kedvenceim. Írni és olvasni egyaránt;)
Köszönöm, hogy írtál:)

Dora Wolfe:
Örülök, hogy ilyen hamar végigolvastad, és hogy tetszik:) Köszönöm, hogy írtál:)
Örülök annak is, hogy tetszik a történet, és a karakterek. Nagyokat nevettem a megfogalmazásaidon, ahogy leírtad, kit szeretsz és kit nem:)
A zenés ajánlásoddal kapcsolatban csak annyit, hogy megfogadom a tanácsod, ha lesz időm, de most nincs, ésszeretném a frisset közzétenni. Köszönöm a javaslatot, és remélem, a következőnél már tudom tartani!!!
Puszi<3

Na, és VALAKI írta, csak már nem találtam meg, hogy ki, pedig hatszor átolvastam minden komit, hogy adjak bele Catherine személyiségébe többet magamból. Elárulom, Rine teljes egészében olyan, amilyen ÉN SZERETNÉK LENNI. Bátor (ez nem vagyok én), mégis nőies és okos. Beletettem a saját hibáimat is (forrófejűség, makacsság). Szóval ő egy ilyen gyúrt forma, akit magamból formáltam, és amiket leírok, ezek az én képzelgéseim;)

JÓ OLVASÁST!!!

 A teremben nyüzsgő emberek sokasága mind gratulálni akart a jegyespárnak, és látszott rajtuk, hogy őszintén örülnek rég eltűnt úrnőjük boldogságának. Loveday azzal a rá oly jellemző széles mosollyal az arcán köszönte meg mindenkinek a jókívánságokat. Sir Benjamin mellette állt, s ragyogón mosolyogva, büszkén karolta át. Robinra pillantottam néha-néha, aki szenvedő "nem lehetett volna azt vacsora után?!"-tekintettel meredt rájuk. Nem vette észre, hogy figyelem. A tőle két székre ülő Brandon viszont leplezetlenül bámult. Vagyis számomra idegesítően fürkészőnek tűnt, de rajtam kívül senki nem látta meg. Néha rá-rápillantottam, de nem méltattam arra, hogy farkasszemet nézzek vele.

 Robin közönyös viselkedése miatt ordítani tudtam volna az idegességtől. Csak őmiatta öltöztem ki ilyen szépen, elegánsan, de látszólag semmi haszna nem volt. Nem kezdeményezett beszélgetést, pedig majdnem velem szemben ült. Megint unokafivérére esett pillantásom, aki éppen az egyik öccsével beszélgetett. Felcsillant a szemem, ahogy eszembe jutott egy nagyszerű ötlet. Brandon elvileg a riválisa. Ha eljátszom, hogy kedvelem a fiút, akkor Robinban fel fog éledni a küzdési vágy! Diadalittas hullám száguldott végig a testemen, minden porcikám elégedetten borzongott meg. Egyetlen dolgot találtam nehezebbnek, mégpedig a Brandonnal való szemezés gondolatát, de Robinért még ezt is kibírom.

 Egyre gyakrabban tekingettem a városi ficsúr felé, amit ő észre is vett. Nem léptem át a határt egyszer sem, hogy átmehessen egyértelmű flörtbe, igyekeztem, hogy nem tudja eldönteni, hogy ez vajon csak kíváncsi érdeklődés, vagy sem. Bár önelégült vigyorát meglátva sejtettem, hogy még csak lehetőségként sem merül fel az benne, hogy nem érdekelne engem.

 Bár Lord de Noir igyekezett tényleg "Londonhoz illő"-vé tenni az ünnepséget és a vacsorát, a húga miatt, a nőn láttam, hogy nem elégedett. Néhány rosszalló megjegyzéséből, melyet a férjének szánt, levontam a következtetést, miszerint problémája van azzal, hogy minden fogást egyszerre tálalnak fel, nem külön-külön, hogy a többi asztalnál ülő ember - kétkezi munkások és katonák lévén - igen sokat és illetlenül lakmároztak, valamint nem takarékoskodtak a bor mennyiségével sem. Zavarta a zaj, a jókedvű ricsaj, az élcelődés, nevetés hangja, meg egy-két kissé lerészegedett katona nótája. Nekem pedig pont az tetszett. Hiányzott innen a formalitásos kötöttség, a dermesztő érzés, hogy tudod, mindenki téged figyel, mikor követsz el valami szörnyű ballépést - mondjuk véletlenül egy centiméterrel magasabbra kerül a könyököd, mint ahogyan az illő lenne evés közben, vagy netalántán kivillan a bokád a szoknya alól. És ha ez - ne adj isten! -megtörténne, akkor az elkényelmesedett fenekükön ülő pletykaéhes úri hölgyek - más szórakozásuk nem lévén - elkezdik terjeszteni a pletykákat, és ezeken csámcsognak, míg nem találnak újabb botrányt, melyet alaposan kivesézhetnek. Isten mentsen az effajta népségtől! Elhatároztam, hogy amennyire lehet, távol tartom magam Lady Cunninghamtől, mert még véletlenül szóba jönne a nevem Londonban.

 Bár nagy volt a kísértés, hogy megbotránkoztassam a nőt illetlen evéssel, inkább tartottam magam előző elhatározásomhoz, miszerint bizonyítok, hogy nemhiába vagyok nemesember leánya. Így hát egyenes derékkal ültem az asztalnál, s fogyasztottam a finomabbnál finomabb falatokat. A fűszeres sült liba ízlett a legjobban, azt különös élvezettel ettem meg.

 Hirtelen összerezzentem, amikor valaki gyengéden megbökte a lábamat, kiszakítva a gondolatmenetemből. Ellenálltam a kísértésnek, hogy gyermek módjára a terítőt felhúzva az asztal alá lessek, és inkább a körülöttem lévők arcáról próbáltam olvasni. És ekkor - legnagyobb örömömre - felfedeztem egy hamiskás mosolyt Robin arcán, s engem fürkésző tekintete pimaszul megvillant. Enyhén előredőlt, s fogaival tépdeste a csirke húsát a combról, aztán lassan megrágta és lenyelte. El sem tudtam volna mondani, hogy pontosan mitől, de azonnal kiszáradt a szám.

 Csillogó szemmel kezdtem el keresni a lábát, hogy visszalökhessem, de nem találtam semerre. A meglepettség vagy koncentrálás kiülhetett az arcomra, mert láttam, hogy Robin szája sarka megrándul. Durcásan összeszorítottam az ajkam, mire ő - köhögésnek álcázva - elkezdett rajtam nevetni. Szája elé egy szalvétát emelt. a következő pillanatban a lábam lendült, és - kicsit erősebben, mint szerettem volna - eltalálta célját. Robinba belefulladt a nevetése - vagy köhögése, édes-mindegy -, szeme elkerekedett, és a térdéhez kapott.

- Bocsánat - tátogtam beharapva az ajkam. - Fáj?

- Nem - felelte faarccal, de a kezét nem vette el. A férfibüszkeség...

- Tényleg sajnálom - pislogtam bűnbánóan.

- Semmi baj - legyintett.

 Mielőtt bármit is mondhattam volna erre, a zenekar elkezdte játszani első akkordjait. Keringő. Robin arcára vetettem egy pillantást, és abból az elborzadt, szörnyülködő, kétségbeesett arckifejezéséből tudtam, hogy ő aztán biztosan nem fog felkérni egy táncra. Csalódottan kortyoltam bele a vizespoharamba. Szeretem táncolni, bár nem annyira, mint amennyire egy hozzám hasonló fiatal lánynak szeretnie kéne, mert kissé kötöttnek találtam. de az jólesett volna, ha érzem, hogy Robin karjaiban forgok...

- Kisasszony, szabad egy táncra? - szólalt meg mellettem valaki váratlanul. Kicsit sem meglepődve konstatáltam, hogy Brandon az.

- Persze - feleltem mosolyogva. Bolond lettem volna visszautasítani. Egy, nem volt indokom, mert ha azt mondom, nem tudok táncolni, akkor egész este nem mehettem volna parkettre. Kettő, álmos vagy fáradt nem lehettem, ugyanezen okból. Három, az úri hölgyek szeretnek táncolni - akárkivel! - és ma én is az voltam.

 Brandon meghajolt, aztán felsegített. Kedvesen mosolyogva karoltam belé, és ő is viszonozta a mosolyt, de miközben felálltam, észrevettem, hogy szeme diadalmasan Robin felé villan egy pillanatra. Én nem néztem oda, csak magamban ujjongtam, és hagytam, hogy partnerem odavezessen a táncparkettig. Az emberek, akik mellett elhaladtunk, elhallgattak, aztán elkezdtek sugdolózni. Ők csupán annyit láttak, hogy egy elegáns, jóképű, londoni fiú és egy szintúgy elegáns,  Londonból származó leány együtt fog táncolni. Sok-sok kíváncsi szempár tapadt ránk, és én tudtam, hogy fejükben már az esküvőnk kezd képet ölteni. Megrándult az ajkam széle a gondolatra. Én és a házasság! Soha nem reménykedtem ilyesmiben, és nem ilyesmiben, és nem is fogok. Brandonnal meg aztán főleg nem! Még ha meg is kérne, is kikosaraznám. Meg aztán... minek is kérni meg engem bárki? Jesszusom, mik nem jutnak eszembe!

 Ahogy a parkettre értünk, ahol a többi pár már felállt, a fiú egy lágy karmozdulattal maga felé fordított, és karjába vont. Úgy álltam be, hogy a tánchoz képest a lehető legtávolabb legyek tőle, nem tetszett, hogy olyan sok helyen érintkezünk. A zene egyik taktusára, mikor be tudtunk lépni, elindultunk. Brandon - ahogy arra számítottam - kifogástalanul, mondhatni tökéletesen táncolt, egyetlen hibát sem vétett. Látszólag őt sem lepte meg, hogy én is profi vagyok.

- Kegyed honnan származik? - tudakolta udvariasan.

- Londonból - feleltem. - Ahonnan maga.

- Be is vezették már a társaságba? - érdeklődött, de láttam rajta, hogy nemleges választ vár.

- Ó, igen, pont egy éve - bólintottam.

 Összeráncolta a homlokát. - Furcsa, hogy egyszer sem találkoztunk.

- Nem, egyáltalán nem az - ráztam meg a fejem. - Az elmúlt egy év során alig három bálon volt szerencsém részt venni.

- Hát az meg hogyan lehetséges? - játszotta meg a felháborodást. - Kisasszony, kérem, ez bűn! Megfosztani a társaságot egy ilyen gyöngyszemtől! Szörnyűséges!

 Bókja hallatán nem pirultam el cseppet sem, csupán halkan felkuncogtam megbotránkozott hangja miatt. 

- És ön hány bálon vett már részt? - kérdeztem, remélve, hogy el tudom terelni a témát Londonról. Nem akartam, hogy az okom miatt kezdjen el kérdezősködni, mert amiatt nem jártam bálokra, mert akkoriban kezdtek a dolgaink veszélyesebbé válni, és apám nem akart elengedni. Nem mintha én annyira könyörögtem volna neki, hogy menni akarok.

- Hát... elegen ahhoz, hogy azt össze lehessen már foglalni. Tudja, az anyám nagyon igyekszik mindannyiunkat kiházasítani, s húgom már sikeresen férjhez is ment. - Elhúzta a száját. - Most én vagyok a szégyen, akinek senki nem elég jó... - sóhajtott fel színpadiasan.

 Nem is olyan lekezelő, mint amire vártam. Tehát tévedtem volna vele kapcsolatban?

- Hány éves a húga? - kíváncsiskodtam.

- Tizenkilenc - felelte kis gondolkodás után, mire elmosolyodtam. - Tavaly ment hozzá Jonathan Rensway-hez.

- Nem ismerős a név - ráztam meg a fejem.

- Rendes ember, jó családból - vonta meg a vállát. Aztán megnyalta az ajkát, és a szemembe nézett. - Feltehetek egy személyes kérdést?

- Attól függ, az mennyire személyes - vágtam rá.

- Hm... önnek van udvarlója?

 Egy lépést elvétettem, de utána ugyanúgy folytattam a táncot.

- Nos... - Robin megcsókolt, de... nem hinném, hogy annak számít. Ő egy barát. Összezavarodtam! - nincs - feleltem némi habozás után.

- Robin sem? - szegezte nekem a kérdést.

 Kissé hátrahőköltem. - Nem - ráztam meg a fejem.

 Brandon komoran bólintott. - Jó, csak mert figyelmeztetni szerettem volna - mondta. - Ő nem az a... hűséges típus.

 Nehezemre esett ott maradnom vele, ahelyett, hogy kitépve magam a karjai közül, elviharzottam volna. Aljas, kétszínű bunkó!

-  Robin a barátom - feleltem, bizalmasan megnyomva az utolsó szót.

- Persze, persze... - suttogta. - Csak, tudja... ő nem megbízható. Olyan... hencegős típus, tudja? Sokat mond, de keveset tud felmutatni. Engem csupán késpárbajban tudott legyőzni. 

 Nem tudtam, miféle reakciót váltott volna ki a többi emberből ,ha most pofon vágtam volna. Nagy kedvet éreztem ehhez, de sajnos egy úrinő, egy elegáns hölgy nem tesz ilyet.

 Hidegen megvillant a szemem. - Ó, igen, hallottam hírét rivalizálásotoknak - mondtam szárazon. Látszott az arcán, hogy elégedett azzal, hogy hiszek neki, gondolom, úgy sejtette, hogy ez, amit mondott, végleg utolsó féreggé tette Robint a szememben. Tévedett. Őt gondoltam annak. Még hogy Robin hencegős? Robint mondja hencegősnek, azután, hogy most dicsekedett el, hogy csak késsel tudta legyőzni? Aljas disznó! Megpróbálja befeketíteni a háta mögött!

 Most jöttem rá, hogy Robin bezzeg semmi rosszat nem mondott Brandonról, annak ellenére, hogy tudta, milyen, nem szidta előttem. Abban a pillanatban nagyon tiszteltem őt ezért. Nem beszélte ki az unokafivérét a háta mögött.

 Táncpartnerem hirtelen mögém emelte pillantását, és szeme ellenségesen megvillant.

- Lekérhetném a partnernődet? - szólt hozzá a mögöttem álló, mire én megfordultam, és a szívem majd' kiugrott a helyéről. Pont őrá volt szükségem!

------------------------------------------------------------
Ha van kérdésed a fejezettel kapcsolatban, tedd fel nyugodtan!!!!!! Kíváncsian várom!!! Remélem, hogy most kapok több komit!!!! :)
Még egyszer köszönöm azoknak, akik írtak!!!!
Nos, mit gondoltok most Brandonról? AZ egész helyzetről? Rine jól játssza a szerepét???
Orchidée