Negyvenedik fejezet - Tánc

Sziasztok!
Nos, az előző becsapós-fejezetnél megismételtem azt a kérést, amit a harmincadiknál is... egy kifejtős véleményt kértem a történetemről. Bár nem kaptam meg a tizenegyet - azért lett ez a szám, mert ez a kedvenc számom -, mégis hozom a frisset. Bár isten a tanúm rá, szerintem nem mindenki érdemli meg.

Nagyon rosszul esik, hogy van 64 (!) rendszeres olvasóm, azt a bejegyzést 69-en tekintették meg eddig, és összesen öt komit kaptam hozzá. Csodálkoztok, hogy most elkezdtem gondolkodni a meghívós blogon? Természetesen, akik gyakran írnak, csak most véletlenül, vagy nem véletlenül nem írtak, azokra nem haragszom. Nem sorolom fel őket, tudják ők maguk is, mikor szoktak nekem írni, és mikor nem.
A többieknek pedig annyit, hogy nagyon rosszul esett. Nekem igen drága az időm, és bár írni így is, úgy is írok, viszont a begépeléstől gyakran megkímélhetném magam. De nem, én gondolok Rátok, kedves olvasóim, és van, hogy tanulás helyett (!) tíz óráig gépelek, csak hogy aznap hozhassam a frisset.

Ez a gondolat Killának nem fog tetszeni, de tényleg komolyan gondolkodok a meghívóson. Nem vagyok ennek a híve, természetesen, de most minek írjak olyanoknak, akik arra sem méltatnak, hogy legalább néha írjanak komit nekem? Mert általában öt-hat-hét komit kapok egy fejezethez, és kb. 100-an olvassák el. Gondoljatok bele, szerintetek ez igazságos???

Csak, hogy tudjátok: Senkire nem haragszom meg, ha most kezd el kommentelni, csak tegye!

És itt vannak a válaszok, azoknak, akik megérdemlik, hogy írjak nekik fejezetet... és utána a fejezet, természetesen;)

Silivren:
Örülök, hogy megmondtad a véleményed! A szereplőkkel kapcsolatban tudom, hogy felszínesek - szerintem nem is csak néha -, de egyszerűen nem tudom őket megformálni. Szóval ezt inkább hagoym, és majd nyáron, mikor újraírom a történetet, erre is nagyobb hangsúlyt fektetek. Kár, hgoy nem tudtad megmondani, mi a baj, hogy mi nem elég jó, mitől tudnék jobb lenni, pedig segített volna;)
Kisebb-nagyobb affér Brandonnal... hm, meglátom majd, mit tehetek az érdekedben;) Egyelőre nem árulom el, hgoy tervezek-e ilyesmit, vagy sem.
Nem haragszom, mert nem írtál az előzőhöz, mert Te gyakran szoktál írni, tehát ha egyszer-kétszer kimarad, az nem a világ vége.
Tudom, hogy írónak lenni nem könnyű, és eszemben sincs abbahagyni a blogolást... hiszem azért csinálom, hogy véleményeket kapjak! És ha az kevés, az kevés. Csak tudod, néha felháborít, hogy van ez a pár - van nem is csak pár -  ember, aki SOHA nem hajlandó írni komit. És ez kicsit rosszul esik. Mert akkor valószínűleg nem olyan jó a történetem, hogy az reakciót váltson ki belőlük.
Nos, és most lelkiismeret-furdalás gyötör, nagyon is, ugyanis írtad, hogy van egy díjam nálad. Az ám, csakhogy nem tudom, hogy melyik a Te blogod. Amikor nekem írsz, névtelenben vagy, és ezért nem tudom megnézni. Hálás lennék, ha linkelnél. Lehet, hogy itt van a listámban. azt nem tudom, csak be kell azonosítani:)
Köszönöm, hgy írtál!!! :) <3
Ja, és látod, a számot megmagyaráztam. 11 a kedvencem.:D

Killa:
Nem tudom, hogy hagy-e még apa gépezni, vagy ha hagy, meddig, mert ezt még el akarom végezni, és utána megyek olvasni a tiedet, ha lesz időm, és nem zavar el innen!!!
Szóval... Te MINDIG itt vagy, mióta csak jelentkeztél, és tudom, hogy rád bármikor számíthatok. A támogatás kölcsönös:) És köszönöm.
Nem arra számítottam, hogy mindenki olyan oldalakat fog írni, mint te, hiszen nekem is csak néha sikerül, de azért pár sort úgy elvártam volna. De persze, ez nem mindig megoldható. Te aztán részletesen kifejted a véleményedet mindig, és már nemegyszer hatottál a történet cselekményszálára;) Valahogy éreztem, hogy a kutyákat fogod mondani kedvencnek;)))) xD A 16-os, 18-as részekkel.. hát haladok. Már nagyjából teljesen felépült előttem a történet egésze, és tudom hogy mi hol lesz, és LESZ. Ezt megígérem;)
Nos, a következő fejezetet Te már megkaptad e-mailben, tehát ennyi. A kövi meg jön rendesen, szombaton.
PUSZI<3
És naná, hogy elégedett vagyok!!!

Emcé:
Hát igen, várni senki nem szeret, de hát valamikor meg is kell írni a fejit;))) :D De így inkább megvan a varázsa, nem? Mert ha vársz rá, akkor még jobb lesz... Sőt, minél többet vársz rá... (Hm, lehet, hogy még ritkábban kéne fejit hoznom? xD)
Rátapintottál a lényegre. AZt kérted, hogy meglepő helyzetben derüljön ki Rine titka. Nos, annyit elárulok, hogy egy nagy fordulópont lesz a történetben,m és már nincs is olyan messze;))) És nem baj, ha beleszólsz, hiszen Killának is milyen hálás vagyok a beleszólásaiért!!!
Köszönöm a dicséretet, és nem baj, ha keveset írsz, mert legalább írsz, és ez is tökéletes. Köszönöm:)

Silver Lady:
Köszönöm a dicséreteket neked is, kedves vagy:) Igen, én is Robin miatt kezdtem el írni:) Megfogott a karakter;) Jó, hogy sikerült jóra formálnom, hiszem ő az egyik legfontosabb. Catherine-nel együtt, persze;) A többi karakterre vonatkozó dolgokat már kifejtettem egy előző válaszban, Silivrennél.
Örülök, hogy jónak találod őket együtt:) Szeretem én is ezt a párost. Gondolom, nem csodálkozol, ha bevallom, hgoy nekem is a vicces-romantikus jelenetek a kedvenceim. Írni és olvasni egyaránt;)
Köszönöm, hogy írtál:)

Dora Wolfe:
Örülök, hogy ilyen hamar végigolvastad, és hogy tetszik:) Köszönöm, hogy írtál:)
Örülök annak is, hogy tetszik a történet, és a karakterek. Nagyokat nevettem a megfogalmazásaidon, ahogy leírtad, kit szeretsz és kit nem:)
A zenés ajánlásoddal kapcsolatban csak annyit, hogy megfogadom a tanácsod, ha lesz időm, de most nincs, ésszeretném a frisset közzétenni. Köszönöm a javaslatot, és remélem, a következőnél már tudom tartani!!!
Puszi<3

Na, és VALAKI írta, csak már nem találtam meg, hogy ki, pedig hatszor átolvastam minden komit, hogy adjak bele Catherine személyiségébe többet magamból. Elárulom, Rine teljes egészében olyan, amilyen ÉN SZERETNÉK LENNI. Bátor (ez nem vagyok én), mégis nőies és okos. Beletettem a saját hibáimat is (forrófejűség, makacsság). Szóval ő egy ilyen gyúrt forma, akit magamból formáltam, és amiket leírok, ezek az én képzelgéseim;)

JÓ OLVASÁST!!!

 A teremben nyüzsgő emberek sokasága mind gratulálni akart a jegyespárnak, és látszott rajtuk, hogy őszintén örülnek rég eltűnt úrnőjük boldogságának. Loveday azzal a rá oly jellemző széles mosollyal az arcán köszönte meg mindenkinek a jókívánságokat. Sir Benjamin mellette állt, s ragyogón mosolyogva, büszkén karolta át. Robinra pillantottam néha-néha, aki szenvedő "nem lehetett volna azt vacsora után?!"-tekintettel meredt rájuk. Nem vette észre, hogy figyelem. A tőle két székre ülő Brandon viszont leplezetlenül bámult. Vagyis számomra idegesítően fürkészőnek tűnt, de rajtam kívül senki nem látta meg. Néha rá-rápillantottam, de nem méltattam arra, hogy farkasszemet nézzek vele.

 Robin közönyös viselkedése miatt ordítani tudtam volna az idegességtől. Csak őmiatta öltöztem ki ilyen szépen, elegánsan, de látszólag semmi haszna nem volt. Nem kezdeményezett beszélgetést, pedig majdnem velem szemben ült. Megint unokafivérére esett pillantásom, aki éppen az egyik öccsével beszélgetett. Felcsillant a szemem, ahogy eszembe jutott egy nagyszerű ötlet. Brandon elvileg a riválisa. Ha eljátszom, hogy kedvelem a fiút, akkor Robinban fel fog éledni a küzdési vágy! Diadalittas hullám száguldott végig a testemen, minden porcikám elégedetten borzongott meg. Egyetlen dolgot találtam nehezebbnek, mégpedig a Brandonnal való szemezés gondolatát, de Robinért még ezt is kibírom.

 Egyre gyakrabban tekingettem a városi ficsúr felé, amit ő észre is vett. Nem léptem át a határt egyszer sem, hogy átmehessen egyértelmű flörtbe, igyekeztem, hogy nem tudja eldönteni, hogy ez vajon csak kíváncsi érdeklődés, vagy sem. Bár önelégült vigyorát meglátva sejtettem, hogy még csak lehetőségként sem merül fel az benne, hogy nem érdekelne engem.

 Bár Lord de Noir igyekezett tényleg "Londonhoz illő"-vé tenni az ünnepséget és a vacsorát, a húga miatt, a nőn láttam, hogy nem elégedett. Néhány rosszalló megjegyzéséből, melyet a férjének szánt, levontam a következtetést, miszerint problémája van azzal, hogy minden fogást egyszerre tálalnak fel, nem külön-külön, hogy a többi asztalnál ülő ember - kétkezi munkások és katonák lévén - igen sokat és illetlenül lakmároztak, valamint nem takarékoskodtak a bor mennyiségével sem. Zavarta a zaj, a jókedvű ricsaj, az élcelődés, nevetés hangja, meg egy-két kissé lerészegedett katona nótája. Nekem pedig pont az tetszett. Hiányzott innen a formalitásos kötöttség, a dermesztő érzés, hogy tudod, mindenki téged figyel, mikor követsz el valami szörnyű ballépést - mondjuk véletlenül egy centiméterrel magasabbra kerül a könyököd, mint ahogyan az illő lenne evés közben, vagy netalántán kivillan a bokád a szoknya alól. És ha ez - ne adj isten! -megtörténne, akkor az elkényelmesedett fenekükön ülő pletykaéhes úri hölgyek - más szórakozásuk nem lévén - elkezdik terjeszteni a pletykákat, és ezeken csámcsognak, míg nem találnak újabb botrányt, melyet alaposan kivesézhetnek. Isten mentsen az effajta népségtől! Elhatároztam, hogy amennyire lehet, távol tartom magam Lady Cunninghamtől, mert még véletlenül szóba jönne a nevem Londonban.

 Bár nagy volt a kísértés, hogy megbotránkoztassam a nőt illetlen evéssel, inkább tartottam magam előző elhatározásomhoz, miszerint bizonyítok, hogy nemhiába vagyok nemesember leánya. Így hát egyenes derékkal ültem az asztalnál, s fogyasztottam a finomabbnál finomabb falatokat. A fűszeres sült liba ízlett a legjobban, azt különös élvezettel ettem meg.

 Hirtelen összerezzentem, amikor valaki gyengéden megbökte a lábamat, kiszakítva a gondolatmenetemből. Ellenálltam a kísértésnek, hogy gyermek módjára a terítőt felhúzva az asztal alá lessek, és inkább a körülöttem lévők arcáról próbáltam olvasni. És ekkor - legnagyobb örömömre - felfedeztem egy hamiskás mosolyt Robin arcán, s engem fürkésző tekintete pimaszul megvillant. Enyhén előredőlt, s fogaival tépdeste a csirke húsát a combról, aztán lassan megrágta és lenyelte. El sem tudtam volna mondani, hogy pontosan mitől, de azonnal kiszáradt a szám.

 Csillogó szemmel kezdtem el keresni a lábát, hogy visszalökhessem, de nem találtam semerre. A meglepettség vagy koncentrálás kiülhetett az arcomra, mert láttam, hogy Robin szája sarka megrándul. Durcásan összeszorítottam az ajkam, mire ő - köhögésnek álcázva - elkezdett rajtam nevetni. Szája elé egy szalvétát emelt. a következő pillanatban a lábam lendült, és - kicsit erősebben, mint szerettem volna - eltalálta célját. Robinba belefulladt a nevetése - vagy köhögése, édes-mindegy -, szeme elkerekedett, és a térdéhez kapott.

- Bocsánat - tátogtam beharapva az ajkam. - Fáj?

- Nem - felelte faarccal, de a kezét nem vette el. A férfibüszkeség...

- Tényleg sajnálom - pislogtam bűnbánóan.

- Semmi baj - legyintett.

 Mielőtt bármit is mondhattam volna erre, a zenekar elkezdte játszani első akkordjait. Keringő. Robin arcára vetettem egy pillantást, és abból az elborzadt, szörnyülködő, kétségbeesett arckifejezéséből tudtam, hogy ő aztán biztosan nem fog felkérni egy táncra. Csalódottan kortyoltam bele a vizespoharamba. Szeretem táncolni, bár nem annyira, mint amennyire egy hozzám hasonló fiatal lánynak szeretnie kéne, mert kissé kötöttnek találtam. de az jólesett volna, ha érzem, hogy Robin karjaiban forgok...

- Kisasszony, szabad egy táncra? - szólalt meg mellettem valaki váratlanul. Kicsit sem meglepődve konstatáltam, hogy Brandon az.

- Persze - feleltem mosolyogva. Bolond lettem volna visszautasítani. Egy, nem volt indokom, mert ha azt mondom, nem tudok táncolni, akkor egész este nem mehettem volna parkettre. Kettő, álmos vagy fáradt nem lehettem, ugyanezen okból. Három, az úri hölgyek szeretnek táncolni - akárkivel! - és ma én is az voltam.

 Brandon meghajolt, aztán felsegített. Kedvesen mosolyogva karoltam belé, és ő is viszonozta a mosolyt, de miközben felálltam, észrevettem, hogy szeme diadalmasan Robin felé villan egy pillanatra. Én nem néztem oda, csak magamban ujjongtam, és hagytam, hogy partnerem odavezessen a táncparkettig. Az emberek, akik mellett elhaladtunk, elhallgattak, aztán elkezdtek sugdolózni. Ők csupán annyit láttak, hogy egy elegáns, jóképű, londoni fiú és egy szintúgy elegáns,  Londonból származó leány együtt fog táncolni. Sok-sok kíváncsi szempár tapadt ránk, és én tudtam, hogy fejükben már az esküvőnk kezd képet ölteni. Megrándult az ajkam széle a gondolatra. Én és a házasság! Soha nem reménykedtem ilyesmiben, és nem ilyesmiben, és nem is fogok. Brandonnal meg aztán főleg nem! Még ha meg is kérne, is kikosaraznám. Meg aztán... minek is kérni meg engem bárki? Jesszusom, mik nem jutnak eszembe!

 Ahogy a parkettre értünk, ahol a többi pár már felállt, a fiú egy lágy karmozdulattal maga felé fordított, és karjába vont. Úgy álltam be, hogy a tánchoz képest a lehető legtávolabb legyek tőle, nem tetszett, hogy olyan sok helyen érintkezünk. A zene egyik taktusára, mikor be tudtunk lépni, elindultunk. Brandon - ahogy arra számítottam - kifogástalanul, mondhatni tökéletesen táncolt, egyetlen hibát sem vétett. Látszólag őt sem lepte meg, hogy én is profi vagyok.

- Kegyed honnan származik? - tudakolta udvariasan.

- Londonból - feleltem. - Ahonnan maga.

- Be is vezették már a társaságba? - érdeklődött, de láttam rajta, hogy nemleges választ vár.

- Ó, igen, pont egy éve - bólintottam.

 Összeráncolta a homlokát. - Furcsa, hogy egyszer sem találkoztunk.

- Nem, egyáltalán nem az - ráztam meg a fejem. - Az elmúlt egy év során alig három bálon volt szerencsém részt venni.

- Hát az meg hogyan lehetséges? - játszotta meg a felháborodást. - Kisasszony, kérem, ez bűn! Megfosztani a társaságot egy ilyen gyöngyszemtől! Szörnyűséges!

 Bókja hallatán nem pirultam el cseppet sem, csupán halkan felkuncogtam megbotránkozott hangja miatt. 

- És ön hány bálon vett már részt? - kérdeztem, remélve, hogy el tudom terelni a témát Londonról. Nem akartam, hogy az okom miatt kezdjen el kérdezősködni, mert amiatt nem jártam bálokra, mert akkoriban kezdtek a dolgaink veszélyesebbé válni, és apám nem akart elengedni. Nem mintha én annyira könyörögtem volna neki, hogy menni akarok.

- Hát... elegen ahhoz, hogy azt össze lehessen már foglalni. Tudja, az anyám nagyon igyekszik mindannyiunkat kiházasítani, s húgom már sikeresen férjhez is ment. - Elhúzta a száját. - Most én vagyok a szégyen, akinek senki nem elég jó... - sóhajtott fel színpadiasan.

 Nem is olyan lekezelő, mint amire vártam. Tehát tévedtem volna vele kapcsolatban?

- Hány éves a húga? - kíváncsiskodtam.

- Tizenkilenc - felelte kis gondolkodás után, mire elmosolyodtam. - Tavaly ment hozzá Jonathan Rensway-hez.

- Nem ismerős a név - ráztam meg a fejem.

- Rendes ember, jó családból - vonta meg a vállát. Aztán megnyalta az ajkát, és a szemembe nézett. - Feltehetek egy személyes kérdést?

- Attól függ, az mennyire személyes - vágtam rá.

- Hm... önnek van udvarlója?

 Egy lépést elvétettem, de utána ugyanúgy folytattam a táncot.

- Nos... - Robin megcsókolt, de... nem hinném, hogy annak számít. Ő egy barát. Összezavarodtam! - nincs - feleltem némi habozás után.

- Robin sem? - szegezte nekem a kérdést.

 Kissé hátrahőköltem. - Nem - ráztam meg a fejem.

 Brandon komoran bólintott. - Jó, csak mert figyelmeztetni szerettem volna - mondta. - Ő nem az a... hűséges típus.

 Nehezemre esett ott maradnom vele, ahelyett, hogy kitépve magam a karjai közül, elviharzottam volna. Aljas, kétszínű bunkó!

-  Robin a barátom - feleltem, bizalmasan megnyomva az utolsó szót.

- Persze, persze... - suttogta. - Csak, tudja... ő nem megbízható. Olyan... hencegős típus, tudja? Sokat mond, de keveset tud felmutatni. Engem csupán késpárbajban tudott legyőzni. 

 Nem tudtam, miféle reakciót váltott volna ki a többi emberből ,ha most pofon vágtam volna. Nagy kedvet éreztem ehhez, de sajnos egy úrinő, egy elegáns hölgy nem tesz ilyet.

 Hidegen megvillant a szemem. - Ó, igen, hallottam hírét rivalizálásotoknak - mondtam szárazon. Látszott az arcán, hogy elégedett azzal, hogy hiszek neki, gondolom, úgy sejtette, hogy ez, amit mondott, végleg utolsó féreggé tette Robint a szememben. Tévedett. Őt gondoltam annak. Még hogy Robin hencegős? Robint mondja hencegősnek, azután, hogy most dicsekedett el, hogy csak késsel tudta legyőzni? Aljas disznó! Megpróbálja befeketíteni a háta mögött!

 Most jöttem rá, hogy Robin bezzeg semmi rosszat nem mondott Brandonról, annak ellenére, hogy tudta, milyen, nem szidta előttem. Abban a pillanatban nagyon tiszteltem őt ezért. Nem beszélte ki az unokafivérét a háta mögött.

 Táncpartnerem hirtelen mögém emelte pillantását, és szeme ellenségesen megvillant.

- Lekérhetném a partnernődet? - szólt hozzá a mögöttem álló, mire én megfordultam, és a szívem majd' kiugrott a helyéről. Pont őrá volt szükségem!

------------------------------------------------------------
Ha van kérdésed a fejezettel kapcsolatban, tedd fel nyugodtan!!!!!! Kíváncsian várom!!! Remélem, hogy most kapok több komit!!!! :)
Még egyszer köszönöm azoknak, akik írtak!!!!
Nos, mit gondoltok most Brandonról? AZ egész helyzetről? Rine jól játssza a szerepét???
Orchidée