Negyvenkettedik fejezet - Érzelmek fogságában

Sziasztok!

Csak egy napot késett a feji, az még nem világvége, legalább most itt van;)

Kíváncsi vagyok, mit szóltok hozzá...:)

Köszi a komikat!!!

 Rezzenéstelen tekintettel nézett vissza rám. - Követtelek. - Pár percig csak hallgattuk a tengert, s én a fülemben zubogó vér hangját. - De ezt a kérdést én is feltehetném neked - tette hozzá. - Szóval, mit is keresel itt?

 Enyhén elpirultam, és örültem a kora délutáni sötétedésnek.

- Kijöttem levegőzni - füllentettem.

 Robin ellökte magát a faltól, és lassú léptekkel közeledett. Reméltem, hogy nem veszi észre gyorsuló légzésemet, mellkasom sebes hullámzó mozgását. Tudtam, hogy tudta, hogy hazudok, ennek ellenére álltam a tekintetét.

- Ki elől? - tudakolta kedvesen, amint a közvetlen közelembe ért. Gyorsan eltávolodtam a szakadék szélétől, és a fal felé araszoltam.

- Hogyhogy ki elől? - kérdeztem vissza alig egy méterrel állva tőle.

- Ki elől jöttél ki? - ismételte magát pontosítva. - Vagy inkább nevezzem menekülésnek?

- Nem menekültem - ragaszkodtam az igazamhoz, de talán vékony vonallá húzott szám árulhatott el neki.

- De igen - bólintott nyomatékosan. - Szerintem az, ha valaki a zene véget értével a tömegen áttörve kiszáguld a teremből, az menekülés. - Meglazította az inge nyakát, hogy levegőhöz jusson, de olyan vehemensen, hogy az anyag recsegve szétszakadt, s a felső gombok lepattantak róla. - Végre! - morogta magának.

- Tévedsz - makacskodtam.

- Szerintem nem - rázta meg a fejét.

 Ökölbe szorult a kezem. - Megint tévedsz. - Úgysem mondhatom meg neki, hogy "bocs, rájöttem, hogy szeretlek". Ki nem szedi belőlem.

- Rine. - Hangja metszőn hasított, s láttam, hogy egyre jobban feszül az állkapcsa.

- Menj innen - kértem. Nem akartam olyasmit tenni, amit később megbánhattam volna. Egy ilyen nagy horderejű felismerés után erős hatással volt rám jelenléte. - Hagyj most magamra, kérlek. - Hátat fordítottam neki, egyenesen a tengerre nézve, és éreztem, hogy a körmeim erősen a tenyerembe vájnak.

- Rine - szólalt meg hirtelen teljesen más hangon, gyengédség és aggódás csendült ki belőle. Erre volt legkevésbé szükségem, mondhatni, ez volt a legrosszabb számomra. Nem akartam elgyengülni. - Rine, én bántottalak meg? - A fájdalmat tisztán kihallottam kérdéséből. Ahogyan egészen mögém lépett, szinte éreztem a testéből áradó hőt.

 Szembefordultam vele, és közvetlenül magam előtt találtam. felnéztem az orráról a szemébe, ahonnan félelem sugárzott felém. Tehetetlenül megráztam a fejem, de nem tudtam megszólalni, annyira túlszárnyalták önuralmamat a saját érzéseim. Elvesztem.

- Rine, mi a baj? - Robin lágyan a karomra tette a kezét, s aggodalma nem csökkent. Behajlította térdét, hogy szemünk egy magasságban lehessen.

 Megint fejemet ráztam. - semmi - suttogtam alig hallhatóan. Észre sem vettem, hogy elfordítottam az arcom, míg kezének gyengéd mozdulatával vissza nem húzta az államat. Érintése hatására azon a ponton kellemesen pattogó szikrák gyúltak, s elöntötték testem a szerelem forró érzésével.

- Robin - suttogtam megadva magam az önuralmamnál sokkal nagyobb hatalmaknak, és kezemet felemelve megcirógattam az arcát.

 Szeme szikrázott egyet. - Igen?

 Felelet helyett előrehajoltam, és ajkam az övéhez érintettem. Meglepetten megrándult, de erős zihálásából sejtettem, hogy jól esik neki. Mindkét kezemet az arcára szorítottam, hagyva, hogy átkarolja a derekamat. Pár pillanat elteltével óvatosan hátraléptem, hogy kikerüljek a bűvöletből. Robin engem nézett, s arcán furcsán zavarodott, de boldog kifejezést láttam. Úgy bámult rám, mintha csak én lennék a világon, s gyengéd tekintetétől, melyben izzó tüzet fedeztem fel, megriadtam, mert a lelkemig hatolt, a szívemet megdobogtatva.

 Nem hagyott időt, hogy magamhoz térjek. Újra közvetlenül elém lépett, s ahogy átölelt, annyit mondott halkan:

- Mondtam a múltkor, hogy legközelebb nem érem be ennyivel.

 Mielőtt még időm lett volna felháborodni, elsimított az arcomból egy odafésült tincset, s tekintete láttán azt is elfeledtem, ki vagyok. Ő sem segített eszembe juttatni, ahogy száját az enyémre helyezte, minden kirepült a fejemből, ami még esetleg ottmaradt. Aztán legnagyobb meglepetésemre ajkaival megnyitotta az enyémeket. Annyira meglepődtem, hogy ellenkezni sem volt időm. Robin megérezte ezt, s hogy dermedtségemet csökkentse, karomat felemelte, és a nyaka köré fonta. Nyelve besiklott a számba, s kutatón végigsimogatta belül. Furcsának találtam, de élveztem. Óvatosan és kíváncsian megérintettem a nyelvemmel az övét. Halkan felnyögött, ettől még merészebb lettem, és elkezdtem felfedezni a száját, utánozva ajkának mozgását. Olyan csodálatos érzés volt, hogy ha tudtam volna, ott olvadok el. Teljesen megadóan simultam izmos karjába, miközben nyelvünk vad táncot járt. Kóstolgattuk, ízlelgettük egymást, vérpezsdítően, mégis gyengéden. Olyan érzések árasztották el a testem, amelyeket még soha nem éreztem, és olyan helyeken, ahol a legkevésbé számítottam volna rá.

 Végtelennek érzett idő után Robin elszakította ajkát az enyémtől, levegő után kapkodva. Még mindig átölelve tartott, mellkasának szorított, és mosolygott.

- Na, ez már egy igazi csók volt - vigyorgott rám elégedetten.

 Elpirultam, és zavartan félrekaptam a tekintetem. Egész testem égett, tombolt bennem a boldogság, és egy ismeretlen, de kellemes érzés, egy bódulat. a csóktól még mindig zavartan hátráltam egy lépést, de Robin - mivel még mindig átkarolt - ugyanúgy velem jött. Kissé kábán ráztam le magamról karját.

 Ahogy tisztult a fejem, miután kikerültem Robin közvetlen vonzásköréből, eszembe jutott apám egy régi intelme. Azt mondta, mindig tartsak magamnál egy rézpénzt, és abban az esetben, hogyha egy fiú - aki nem a férjem - nyitott szájjal megcsókolna, szorítsam a két térdem közé, hogy ki ne essen onnan semmiképpen. Persze, tudom, hogy csak tréfált, mert hiszen mi köze lehetne ennek a csókhoz? Abban a pillanatban sajnáltam, hogy olyan tudatlan vagyok, és az esetleges lehetőségektől megriadtam.

 Robin felém lépett, én pedig mellkasának támasztva a kezem, távol tartottam magamtól. Kezdtem visszanyerni a lelkiismeretem, és rádöbbentem, hogy elkövettem azt, amit a legkevésbé akartam.

- Ne - mondtam eltántoríthatatlanul.

- Rine... - suttogta vissza.

- Ne - ismételtem makacsul.

- Mit ne? - fonta össze a karját, más taktikához folyamodva.

- Ne gyere közelebb - nyomatékosítottam kezemmel gesztikulálva, vonalat húzva közénk.

- Miért? - tudakolta. Jaj, most muszáj erre rákérdezni?

- Mert... mert az hiba volt - magyaráztam. Értetlen tekintete láttán úgy éreztem, folytatnom kell. - Most én... fokozott érzelmi állapotban vagyok, és te ezt tudtad kiélvezni. Megígérem, nem fog megtörténni többé.

- És miért is vagy fokozott érzelmi állapotban? - tette fel azt a kérdést, amit a legkevésbé szerettem volna hallani. Felvont szemöldökkel, irritálóan pimasz vigyorral az arcán várta válaszomat.

- Csak. semmi közöd hozzá - feleltem szemtelenül. Láttam, hogy először megrökönyödés, majd bosszúság suhan át az arcán.

- Rine, az istenért... - morgott gorombán. Örültem, hogy mérgesedik, addig sem gyengéd, és kedves, könnyebb lesz elküldeni.

- Kérlek - intettem nyomatékosan az erdő felé -, hagyj magamra.

- Előbb el kell árulnod, hogy mi zaklatott fel. Gondolom, ugyanaz, ami miatt kimenekültél a teremből - találgatott.

 Rájöttem, hogy nem szabadulok tőle, míg meg nem tudja, amit akar.

- Csupán... kissé meglepődtem, hogy... ööö... a bácsikám feleségül veszi Lovedayt - vágtam ki magam. És még csak nem is hazudtam, mivel tényleg meglepett a dolog.

- Ezért menekültél ki a levegőre. - Nem tudtam megállapítani, hogy ez kérdés-e, vagy kijelentés.

- Nem, a meglepettség amiatt volt, de csak friss levegőt akartam szívni - hazudtam a szemébe ártatlanul mosolyogva.

- És ezért csókoltál meg - mondta ugyanolyan találgató hangsúllyal, mire lefagyott az arcomról a mosoly.

- Te... te jöttél hozzám! - támadtam neki védekezésül. Hogy elkerüljem a további hazudozást, és vádaskodást, biztonságos távolságban megkerültem, és el akartam menni.

 Nem számítottam arra, hogy előreugrik, és elkapja a karom. Szembeperdültem vele.

- Mit akarsz? - Még volt képe ezen vigyorogni!

 Pimaszul csillogó szemmel megrázta a fejét. - Nem tudsz te hazudni.

- Tudok, ha ér annyit valaki, hogy hihetően hazudjak neki - vágtam vissza.

- Szóval én nem érek annyit - vonta fel a szemöldökét.

- Nem - toltam előre makacsul az állam, és fagyos tekintettel viszonoztam pillantását.

- Furcsa, az előbb még... - Nem hagytam, hogy befejezze, tenyeremet a szájára tapasztottam. Legnagyobb meglepetésemre kidugta a nyelvét, és megnyalta az ujjam, mire visszarántottam.

- Fúj!

 Úgy kacagott, hogy nehezemre esett visszafojtani egy mosolyt, pedig mérges voltam rá, így inkább hátat fordítottam, s magára hagytam.

- Hülye öntelt hólyag -szidtam gondolatban, de furcsa módon mosolyogtam. Robin hangos nevetésének hangja még sokáig elkísért.

 /Robin szemszög/

 A fejemet rázva bámultam a távozó lány után. A nevetést alig bírtam abbahagyni, és az effajta erős érzelmi megnyilvánulás elég ritka nálam. Mégis - ez a lány teljesen kiforgat magamból. Hihetetlen, milyen hatással van rám.

 Lassan odasétáltam a szakadék szélére, és leültem, lábaimat lelógatva. A közelemben lévő kavicsokat dobálva elmerültem a gondolataimban.

 Nem tudtam, mi vonzott rá, hogy kövessem Rine-t, miután elviharzott a táncunk végén. Míg rohantam a nyomában, arra gondoltam, milyen jó érzés volt a karomban tartani. amikor megláttam a szirten, nekem háttal állva, átszellemülten, boldogan, a szívroham kerülgetett egy másodpercig. Azt hittem, le akar ugrani. Szinte azonnal rájöttem, hogy csupán a szelet élvezi, és lebilincselve bámultam.

 Valószínűleg megérezte jelenlétem, mert mikor meglátott, nem árult el meglepetést az arca. Egy pillanatra sebezhetőség suhant át rajta, s ebből bizonyosodtam meg teljesen, hogy valami elől menekült. Makacskodásával egyáltalán nem lepett meg, sem azzal, hogy nem árult el semmit. Pár pillanatra megriadtam, mikor azt hittem, és tettem valamit, de a meglepetés ezután jött. Amikor megcsókolt, úgy éreztem, mintha belém csapott volna a villám. Ártatlan, óvatos csókjának gyengédsége átjárta a testem, s melegséget költöztetett a szívembe.

 Akkor jöttem rá a saját viselkedésemnek okára, hogy miért akarok a kedvében járni, miért aggódok érte, miért félek, ha Brandon közelébe megy. Meg akarom védeni minden rossztól, távol tartani az összes többi fiútól - különös tekintette unokafivéremre -, és boldoggá tenni. Ekkor ismertem be, amit igazából már régen tudtam; szeretem. Érzéseimet szavak helyett egy vadabb csókban fejeztem ki. Éreztem eleinte a meglepődését, hogy idegen számára aez a fajta érintkezés. A karomban tartottam a testét, lágyan játszva a szájával, de tudtam, hogy eljön majd az idő, mikor még ennél is többet fogok kérni.

 Az meg már végképp nem lepett meg, mikor a csók után elutasított. Viccesnek találtam összezavarodottságát, és szégyenérzetét, és ahogy tagadással védekezett. Hagytam, hogy hazudjon nekem, és csupán mosolyogtam gyenge füllentésein. Szinte minden érzelme az arcára volt írva, anélkül, hogy ő maga tudott volna erről. Szórakoztatott a reakciója, és neki az sem tetszett, hogy ezt kinyilvánítottam.

 Karom lendült, ahogy elhajítottam egy követ. Ha Rine azt hiszi, hogy hagyni fogom mindig elmenni, akkor nagyot téved. Küzdeni fogok érte!

 Előnyben vagyok, Brandon!

------------------------------------------------------------------

Na? Milyen lett?

Voltak, akik arra szavaztak, hogy jöjjenek már össze, ezt még gyorsnak találtam volna, kicist húzom még, de már nem nagoyn sokáig. Véleményem szerint ez a fejezt jól sikerült, jó volt írni, élveztem, gondolom, ez látszik is... ;) Kicsit szappanoperás beütéssel, de hát néha erre is szükség van. Jó,. mondjuk, én már eleget szappanoperáztam, meg húztam-vontam a történet szálát, de ez van;)

Na, kíváncsi vagoyk a véleményetekre... ötletek vannak? Tippek a folytatással kapcsolatban?

Mit gondoltok Robin és Rine kapcsolatáról?

Orchidée

Ja... és milyen lett az új design?