Huszadik fejezet - Loveday

Sziasztok!

Mostantól megpróbálom úgy megoldani, hogy péntekenként itt, hétfőnként pedig a másik blogomon lesz friss. Nem tudom, hogy menni fog-e, mert nagyon sokat kell majd tanulnom, de mindent megteszek, ami tőlem telik... :)

Nos, a fejezet itt van, sajnálom, hogy annyit kellett rá várnotok... :/ Remélem, tetszeni fog mindenkinek.

Még valami fontos! Aki még nem tette meg, az nézzen be a másik blogomra, bár még csak a tartalom leírása van fent.

Lány az álarc mögött

 Minden tagomban remegtem, a rémülettől meg sem tudtam szólalni. El se, tudtam képzelni, ki lehet ez az alak, mert semmi nem látszott az arcából itt lent, a sötétben. Végül némi farkasszemezés után - legalábbis én őt néztem, de hogy ő engem nézett-e, azt nem tudom -, halkan, de nyugodt hangon megkérdeztem:

- Ki maga? - Már nem is féltem. Nem is tőle magától voltam eleinte sem megriadva, hanem attól, hogy olyan hirtelen feltűnt, rám ijesztett. Nem féltem tőle, valahogy úgy éreztem, nem akar bántani. Valahogy az egész lényéből - még így látatlanul is - kedvesség és jóindulat sugárzott.

 Kérdésemre a csuklyás nem válaszolt, csak intett, hogy kövessem, aztán hátat fordított nekem, és elindult befelé a sötétbe. Úgy tettem, ahogy kérte. Egy földbe ásott alagútban jártunk, mígnem oda nem értünk egy igen réginek látszófaajtóhoz. A falból és a talajból gyökerek álltak ki, és a kocsi ajtót is gyökérminták díszítették. A csuklyás bement rajta, és én mentem utána.

 Ahogy átértem, tátva maradt a szám. Egy barlangban álltam, egy olyan barlangban, amiben éltek. Teljesen úgy volt berendezve, mint egy rendes ház, csak durva fabútorokkal. Akárhová néztem, mindenütt állatokat láttam. A karosszékben, egy párnán ott feküdt egy süni, kölyökróka lustálkodott a kandalló előtti szőnyegen, és egy veréb ugrált a tükrös asztalon, bekötött szárnnyal.

 Ráemeltem a tekintetem a csuklyásra, aki háttal állt nekem. Ki lehet ez? Alighogy feltettem magamban ezt a kérdést, felém fordult. Kezeit felemelte, és csuklyáját megfogva lehajtotta azt. Egy nő állt előttem, zabolátlan szőke hajzuhataggal, vidáman csillogó szemekkel, széles mosollyal ajkán. Nagyon emlékeztetett valakire, de nem tudtam azonnal megmondani, kellett pár pillanat, míg rájötte, hogy ő a...

- Holdhercegnő! - kiáltottam fel meglepődve. - Maga a Holdhercegnő! - Halványan elmosolyodott, de a fejét rázta.

- Én? Nem - ellenkezett. - Az Te vagy.

- Na de... - habogtam. - Maga pont úgy néz ki... Láttam az arcképét a könyvemben, és a festmény is ott lóg a szobán ajtajával szemben!

- Előfordulhat, hogy tényleg hasonlítok rá. De én nem vagyok ő - mosolygott elnézően. - És hagyd már a magázást! Loveday vagyok - mutatkozott be.

- Én...

- Tudom, Catherine vagy - vágott közbe. - Jaj, bocsánat! Tudom, hogy udvariatlanság belevágni mások beszédébe - tette hozzá, félreértve elképedt arcomat.

. Nem, nem baj, csak... Itt hogyhogy mindenki ismer? - néztem rá kérdőn. - A falubeliek is tudták a nevemet, a de Noir-ok is, és te is. Hogy van ez?

 Hangosan, jóízűen felnevetett. 

- Híres személyiség vagy. Bár azt senki nem mesélte, hogy nadrágot viselsz. - Felhúzott szemöldökkel, furcsállva nézett rám.

- A meneküléshez kellett - mentegetőztem.

 - Semmi baj. Csak először azt hittem, hogy egy de Noir-klánbeli fiú vagy - nevetett. - Biztosan szeretnél átöltözni. Ott a szekrény, válassz, ami tetszik.

 Mikor kijöttem, egy fehér ruhát viseltem, hasonlót, mint amiben elmentem a várba. Nem szerettem volna, ha feltűnik bácsikámnak hogy mást viselek. Feltűnt, hogy az összes ruha olyan furcsa volt, olyan régies, itt-ott megtoldott, kiegészített, díszes.

- Loveday! - kiáltottam.

- Itt vagyok! - Előttem termett.

- Szeretnék kérdezni valamit - kezdtem bele. - Amikor beteg voltam... láttalak. Ott jártál nálam, a szobámban? - Kérdésemre mosolyogva bólintott.

- Szinte minden nap meglátogattalak.

- Értem... De a bácsikám miért nem beszélt rólad? Úgy értem, ő is mindig ott volt, biztosan összetalálkoztatok. - A nő arca hirtelen elfelhősödött.

- Nem! - vágott közbe. - Egy szót nem akarok hallani arról az utálatos emberről! - jelentette ki indulatosan. Tudtam, hogy haragja nem nekem szól. Ajjaj - gondoltam magamban - , vajon mit tehetett Sir Benjamin, ami ennyire nemkívánatos személlyé tette őt Loveday szemében?

 Ám mielőtt jobban elgondolkodhattam volna, hangosan megkordult a gyomrom. Loveday arca azonnal ellágyult, elnevette magát. 

- Jaj, de udvariatlan vagyok! Gyere, ebédeljünk meg! Nagyon éhes lehetsz... - mondta, és beirányított egy apró helyiségbe, ahol egy pici konyha - egyben étkező - volt. A falon észrevettem egy ablak nagyságú lyukat, és odamentem, hogy megnézzem. Növények tapadtak rá kívülről, melyek között szűrten áramlott be a fény. Ha széthúztam őket, ki is tudtam nézni. Tökéletesen meg volt csinálva, kívülről egyáltalán nem látszhatott.

- Kész az ebéd! Gyere! - hívott el Loveday az ablaktól, és két tányért tett az asztalra. 

- Catherine, a nyakláncod hova lett? - kérdezte kíváncsian a nő fél órával később, mikor épp a sebemet tisztogatta a konyhában. Felszisszentem, csípett az anyag, amit a karomon lévő vágásra kent. Robin kendőjét a kezemben szorongattam, miután a karomról leszedtem.

- Elvették - mondtam halkan. Sem a lánc, sem a medál nem volt értékes, de nekem a legfontosabb tulajdonomat képezték. Abban a pillanatban nagyon gyűlöltem azt a személyt, akinél ottmaradt. - Elvették - ismételtem meg egy apró szünet után indulatosan. - Elvette az a mocsok Robin! Az az aljas, az a tolvaj! Az a... - folytatni akartam, de észrevettem, hogy Loveday abbahagyta a sebem törölgetését, arca szomorú, fejét lehajtja. - Mi a baj? - kérdeztem, s letérdeltem hozzá. Vett egy nagy levegőt.

- Robin... nem olyan rossz, mint amilyennek te gondolod. - Hangját alig hallottam, szinte a szájáról olvastam le, mit mond.

- Igazából tudom - sóhajtottam egy nagyot. - Segített, mikor egy régi ellenségem megtámadt - feleltem kérdő tekintetére. - Várjunk csak! - kaptam a fejemhez. - És te honnan gondolod, hogy nem rossz? Honnan ismered? - Szomorúan elmosolyodott.

- Mindenkinek megvannak a maga titkai - mondta halkan. - Ahogy nekem és neked is. - Itt jelentőségteljesen rám nézett. Talán rólam is tud valamit? Válaszom csupán egy "Ó!" volt, nem szándékoztam faggatózni. Tiszteletben tartom mások titkait és múltját.

- Gyere velem! - állt fel hirtelen. - Mutatni akarok valamit!

 Visszamentünk a barlangbeli 'szalonba'. A falon lógott egy kis tükör, azzal állított szembe.

- Nézz bele! - utasított, és pedig engedelmeskedtem. Egy pár pillanatig magamat láttam, majd a kép hirtelen megváltozott. Holdszállás volt a tükörben, a mostani állapotában, kissé omladozón. Aztán... váratlanul minden rosszra fordult. A napot eltakarták a felhők, a madarak elcsendesedtek. A tenger felől egy fehér köd suhant  a kastély felé, maga mögött pusztítást hagyva. Amikor a házat elérte, felkiáltottam.

 Egy lányt láttam, tágra nyílt szemekkel, riadtan meredve maga elé. Én voltam az.

 - Mit láttál a tükörben? - ugrott oda hozzám Loveday.

- Pusztulást - suttogtam halálra váltan. - Ez a látomás valóra fog válni, ha nem lépek közbe - folytattam határozottabban. - Én ezt nem fogom hagyni! - A végét már magamnak mondtam, ezért meglepődtem, mikor Loveday válaszolt:

- Helyes. És csak hogy tudd, hozzám fordulhatsz, ha szükséged van segítségre.

 Felé fordultam.

- Tudom, és köszönöm. Szoktál találkozni a falubeliekkel, ugye? - kérdeztem, mert eszembe jutott a tervem, miszerint öt férfival visszamegyek a várba.

- Igen, szoktam. Bennem megbíznak, ezért tudom ám mindenről - kacsintott rám, amitől egy kicsit meglepődtem.

- Nagyszerű... - Elgondolkodtam. A terv már készen állt a fejemben, viszont még kellett volna hozzá valami...

- Loveday, tudsz varrni? - Kérdésemre hangosan felkacagott.

- Én? Már hogy ne tudnék! Ami anyagot itt látsz, az mind az én kezem munkája! - mutatott végig a szoba függönyein, terítőin, párnáin. Látszólag igen büszke volt a teljesítményére.

 - Olyat még biztosan nem varrtál, amit most én kérek tőled - kezdtem bele ördögi vigyorral az arcomon. - Kérlek, varrj nekem egy... - Itt tartottam egy kis hatásszünetet. - ...kurtizánruhát! (prostituált ruhája)

 A nő olyan döbbent arcot vágott, hogy nem tudtam nem elnevetni magam. Kibukott belőlem a visszatarthatatlan nevetés.

- Az meg minek kell neked? - kérdezte csodálkozva.

- Így akarok bejutni újra a várba. Nos, benne vagy? - Határozottságomat látva nem ellenkezett. 

- Hát... persze. Átalakítok hozzá egy ruhát. Mondjuk a zöldet. Nem, az nem elég jó. Nekünk a vörös kell. Majd jól kimélyítem a nyakkivágását, és... - Tervezgetését én szakítottam félbe.

- Elég! - mondtam nevetve. - Majd eltervezed rendesen, egyedül, én ehhez nem értek. Annyit tudok, hogy holnapra kész kell legyen.

- Rendben! Várjunk csak! Holnapra?! Te még csak most jöttél vissza, és máris menni akarsz?

- Igen, szeretnék túlesni rajta minél hamarabb. - Lehuppantam az egyik székbe. Loveday követte a példámat, és legyintett egyet.

- Hát legyen, de vigyázz magadra!

- Mikor nem vigyázok? - tettem fel a költői kérdést. Az óvásáról azonban eszembe jutott a bácsikám, akinek megígértem, hogy még ma hazatérek.

- Loveday, lassan indulnom kéne haza - mondtam, s ő bólintott. - A bácsikám már biztosan nagyon vár. Nagyon aggódhat, hiszen megígértem neki, hogy...

- Már mondtam, hogy egy szót sem akarok hallani arról az utálatos férfiről! - kiáltotta Loveday indulatosan.

- A bácsikám nem utálatos! - dühödtem be én is. - Mi a bajod vele tulajdonképpen? Az nem érdekel, hogy milyen kapcsolatod van Robin de Noir-ral, de ha azt akarod, hogy ne emlegessem előtted azt az embert, akit már apámként tisztelek és szeretek, akkor mondd meg, hogy miért ne tegyem! - Loveday sápadó arcát meglátva egyből megbántam, amit mondtam.

- Jaj, ne haragudj! Csak elragadott a düh! Nem úgy gondoltam... - folytattam volna, de egy legyintéssel belém fojtotta a szót.

- Nem, semmi baj, igazad van! Ha azt akarom, hogy ne emlegesd, legalább tudd az okát. - Vett egy nagy levegőt, erőt gyűjtött, hogy kimondja. - A menyasszonya voltam.
----------------------------------------
Nos, hogy tetszett? Mit szóltok az események alakulásához?
Aki tudja, azt nagyon szépen megkérem, hogy ne lője le a poént, honnan ismeri Loveday Robint...:)
Köszönöm!