Harmincharmadik fejezet - Az igazság

Sziasztok!

Eleinte akadt egy kis problémám a fejezettel - na nem csak a megírással, hanem a begépeléssel is... Akik szeretnek olvasni - vagyis mindenki -, azok átérzik a helyzetemet, ugyanis eBook-ot kaptam karácsonyra, és hát... na... belemerültem, a szó szoros értelmében. Szétolvastam a fejem.:DDD

Örülök, hogy az ünnepek ellenére is sokaknak sikerült írnia nekem komit, 11-et kaptam, amiért nagyon hálás vagyok!!!!!!! Köszönöm, nekem ez volt a tökéletes ajándék!!!

Válaszok a komikra:

Szia Killa!
Örülök, hogy sikerült géphez jutnod, és megint megörvendeztettél egy jóóó hosszú megjegyzéssel! :) Igyekszem kedved szerint ;) növelni a határozott- Robin részeket;DDD Azokat megírni is olyan jó!!! Nos, igen, hát nem akartam még elsiettetni a 'dolgokat', de lesz majd még jobb, lesz majd, megígérem;) Azt pedig megmondod, hogy szerinted Robin eléggé hős lett-e;))

Szia Enikő!
Örülök, hogy tetszettek a párbeszédek, azokkal igazán sokat tudok néha vacakolni;))) És az is jó, hogy minden részt még jobban szeretsz az elsőnél, mert akkor mi lesz a végén...:)))

Szia Névtelen!
A 'bedurcizás' volt a kedvenced, amint írtad, és ez jó, mert imádtam írni...:))) Igen, a pillangó amolan Holdhercegnő-cucc, nem akarom, hogy olyan legyen teljesen ez, mint a film, de majd érzékelhetitek is a különbségeket a fejezetekben;))

Szia Luca:)!
Kedves vagy, megmosolyogtattál a kommenteddel;))) Az eleje a közepe és a vége;)

Szia VicAaA!
Boldog vagyok, hogy tetszett a fejezet, a karácsony pedig boldog volt, ahogy kívántad!!!:DDD

Szia Névtelen!
Itt a folytatás, ahogy kérted, remélem, tetszeni fog!!!

Szia Norrinett!
Kedves vagy, nagyon boldog vagyok, hogy tetszik ez a nőiesebb stílus is!!! Garantálom, hogy lesz még ilyen!!! ;))) Nos, igen, az izgalom... hát az kell...;))) Mindenféle:D

Szia Regina!
Jó, jó, boldog vagyok, hogy sikerült behoznod a lemaradást!!! Hát igen, sajnos, Smith elszabadult, de azt ne hidd, hgoy nem találkozunk még vele...!!! Nem lett volna szép tőlem, ha megölöm Catherine-t, még terveim vannak vele!!! Nos, ami nem tiszta, az tiszta lesz, amint elolvastad a fejezetet... ha emg nem, akkor lehet szólni!!!!! Örülök, hogy tetszett ez a rész is, és dehogyis bámntódtam meg!!! Miért tettem volna:O???

Szia Netta!
Bár nem mentek tovább a csóknál, de majd elsz olyan is, mikor továbbmennek, ne aggódj!!! Igazából én is nagyon szeretem ezt e "Nem! De! Nem! De!" - típusú gyerekes vitát, és megírni iy jó;))) Örülök, hgy jkót nevettél!!! Szeretem, h sikerül a humort belecsempészni egy-egy fejezetbe!

Szia Silivren!
Nem baj, hogy most kezdesz el írni, az a lényeg, hogy kezdesz!!! :DD Örülök, hogy - a te kifejezéseddel élve - csodás lett...:) Igazából tényleg a karakterekkel szenvedek a elgtöbbet, és nagyon tudok örülni, ha sikerül, de ha nem igyekszem! Köszönöm a dicséretet!!! És annak is nagyon örülök, hgoy az én történetem a kedvenced;)

Köszönöm mindenkinek, aki írt, nagyon boldog vagyok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Itt a fejezet:

 Amolyan látod-nekem-van-igazam-pillantással néztem rá a mellettem álló Robinra, ezzel palástolva előtörő félelmemet. Hiába, észrevehette a rettegést a szememben, mert nyugtatólag magához vont. Ezzel a cselekedetével elérte, amit akart, vagyis kicsit feloldotta idegességemet, de egyben fel is élesztette a gyomromban szunnyadó lepkéket. Bár ha belegondolunk, azok már azóta a bizonyos csók óta nem voltak hajlandók lenyugodni. Ez a gesztus az ő ellazulására is szolgálhatott, mert igencsak feszültnek láttam, a szemei szinte villámlottak. Közelsége bármennyire is zavart, nem toltam el magamtól, mert egyszerűen nem tudtam megtenni. Szükségem volt rá. Felgyorsult lélegzetemet a félelem jelének vettem, annak ellenére, hogy furcsa módon biztonságban éreztem magam Robin karjaiban. Örültem, hogy mi látunk mindenkit, de a rejtekhelyünk kívülről észrevehetetlen.

 Tekintetemet bácsikám enyhén megviselt arcára fordítottam. Megfeszített állkapcsa láttán tudtam, hogy ideges. Szemét gyorsan ide-oda kapkodta, gondolom, engem keresett, de persze nem láthatott meg, ezért csalódottan leszegte a fejét. Ruházata alapján senki meg nem mondta volna, hogy most hurcolták keresztül az erdőn. Még ingének hajtókája is ugyanolyan vasaltan állt a helyén, mint mikor elindultunk, és hajának egyetlen szála sem görbült meg. Karját a mellette magasló férfi ragadta meg, az, aki elrabolt bennünket. Gondolom, ő lehetett Dulac.
- Itt van, uram, elhoztam a Hercegnő nagybátyját - jelentette ki olyan magabiztos, de egyben hátborzongató hangon, hogy kirázott a hideg.
- Üdvözlöm. - A de Noir vezér végre felé fordult. - És Miss Merryweather hol maradt? - kérdezte kíváncsian. Az a kis remény, amit addig tápláltam magamban, hogy esetleg ez az elrablás egy tévedés, elszállt belőlem.
 Azt hittem, hogy véletlenül félreértett valaki egy parancsot, de most kiderült, hgoy tényleg az volt a parancs, hogy kapjanak el minket. Mert bár nem lehetett látni, hogy a bácsikám keze össze van kötözve, de tisztán látszott rajta, hogy nem szívesen van itt, olyan ellenségesen nézett mindenkire.
 Az erő el akart távozni a lábaimból pár pillanatra, csak Robin engem tartó karja akadályozott meg a földre zuhanásban, mert megkapaszkodtam benne. Éreztem, hogy megremeg, talán a dühtől, ahogy érzései a felszínre törnek. Mielőtt bárki is felelhetett volna Coeurnek, Robin elengedett, és pár villámgyors és igen erőteljes lépéssel - szó szerint - kitört a járatból, indulatait szabadjára engedve. Én határozott megindulásától majdnem hátraestem, de még idejében megkapaszkodtam a falban. Mindenki a fiú felé fordult, akin látszott, hogy iszonyú dühös. Kezét az övén nyugtatta, a kése nyelénél, mint aki bármelyik pillanatban harcra kész, ahogy határozott léptekkel haladt az apja irányába.
- Apám, ezt még magától sem vártam volna - szólalt meg, mikor megállt körülbelül tíz méterre a rejtekhelytől, és hangja remegett a némiképp visszafojtott indulatoktól. - Azt ígérte, hogy békét akar kötni, s ezzel az ürüggyel idevonszoltatta a Hercegnőt és a nagybátyját! De én ebben nem veszek részt! Nem hagyom, hogy ilyen aljas módon szerezze meg, amit akar! - kiáltotta, s ahogy elhallgatott, csendbe borult minden, s mindenki tekintete Coeurre szegeződött.
 Könnyek szöktek a szemembe. Robin kiállt mellettem! Ha akkor valaki beszédre kényszerített volna se tudtam volna megszólalni, annyira elszorították a torkomat az érzelmek.
- Miről beszélsz, fiam? - kérdezett vissza értetlenül a vezér.
- Apám, maga vak?! - A sértésre a másik enyhén összerándult, amit nem is csodáltam. Még nekem is bántotta a fülemet ez a bántó szándékú megjegyzés, amellyel Robin apja tudtára adta, hogy nagyon mérges. És furcsa módon a szívemet melegség járta át, tudva, hogy ezt miattam teszi. - Nem látja, hogy Sir Benjamin keze össze van kötözve? Nehogy azt higgye, hogy megteheti azt, hogy Dulac segítségével...
- Dulac, mit csinál? - vágott Robin szavába az apja döbbenten, kissé felocsúdva a dermedtségből, hogy a fia így mer beszélni vele.
- Teljesítem a parancsot - felelte a megszólított szárazon.
 Mi folyik itt? Akkor nem Coeur adta a parancsot? Nem ő akart rosszat? Éreztem, hogy kezd kimenni a lábamból az erő, de megembereltem magam, és tovább figyeltem az előttem zajló eseményeket.
- Annyit kértem, hogy vezesd ide őket! Nem azt, hogy vonszold ide erőnek erejével, hogy aztán megölhessük!!! - szólt a vezér határozottan.
- Uram, akkor félreértettem a parancsát - jelentette ki Dulac szenvtelenül, és egy villámgyors késmozdulattal elvágta a bácsikám kezeit összetartó szíjakat. Láttam, hogy Robin még visszaindul felém, most, hogykikerült a figyelem középpontjából, de hogy azonkívül mi történt, azt nem tudtam meg.
 Ugyanis a megkönnyebbülés letaglózott, oly' bénító erővel hatott rám, hogy nem bírtam tovább tartani magam, s a fal mentén lecsúsztam a földre. Fejemet a falnak támasztottam, kezeimet leengedtem magam mellé, és mélyeket szippantottam a barlang kissé áporodott levegőjéből.
 Így talált rám Robin.
- Minden rendben? - hajolt felém, miközben letérdelt mellém.
- Persze - feleltem automatikusan, és bólintottam mellé egyet -, csak...
- Csak...? - nógatott lágyan pár pillanatnyi csendszünet után.
- Sok ez nekem egy napra - ráztam meg a fejem. - És ezek szerint a java még hátra van - nevettem fel halkan, erőltetetten.
 Felemelte a kezét, és halványan mosolyogva megfogta az államat, hogy ránézzek. - Legszívesebben itt maradnál, mi?
 Fel sem fogtam szavainak jelentését, csak mély hangjának dallamossága, lehelete csiklandozásának kellemessége jutott el a tudatomig. Fekete szeme elnyelte a tudatomat, nem létezett más, csak ő meg én. Hirtelen rám jött a beszélhetnék, annyi mindent szerettem volna mondani, de nem tudtam. Meg szerettem volna köszönni, amit sz imént tett, el szerettem volna mesélni, hogy azzal a csókkal mennyire összezavart, de nem tudtam. Bennem rekedt a szó. Robin arca pedig egyre közelített.
- Adok egy kis löketet - suttogta, és mielőtt bármit is tehettem volna, nyomott egy gyors, de édes csókot a számra. Még meglepődni sem volt időm, megragadta a kezem, és felhúzott, aztán hátralépett, jelezve, hogy nekem kell kimennem először. Alighogy - gyorsan összeszedve magam - elé léptem,  meghallottam a hangját magam mögött: - Azt ne hidd, hogy legközelebb is beérem ilyen kis szájra puszival, mint eddig.
 Ki mondott neked olyat, hogy lesz legközelebb?! - kiáltottam volna neki szívesen, de inkább visszanyeltem a dühömmel együtt, mert már mindenki látott. Most is kihasználta a bizonytalanságomat! - háborogtam magamban. - Ne aggódj, Robin, visszakapod még ezt! - gondoltam bosszúszomjasan.
 Azonban mindenféle bosszúról szóló ábránd kiszállt a fejemből, ahogy előléptem, teljesen felfedve magam, és megláttam, hogy mindenki engem bámul. Coeur de Noir elégedetten, Sir Benjamin megkönnyebbülten, Dulac közömbösen, bár én észrevettem, hogy egy kicsit megrándul az arca, a többiek pedig csodálóan. A klánvezér a bácsikám mellett állt, és láthatóan egy igen érdekfeszítő társalgást szakítottam félbe, de biztos voltam abban, hogy annak a témája az én eltűnésem lehetett.
- Itt vagyok - jelentettem ki teljesen feleslegesen, csak hogy megtörjem a csendet.
- Ó, Miss Merryweather, már azt hittük a nagybátyjával, hogy valami baja esett! - kiáltott fel a de Noir-vezér. - Ne haragudjon ránk Dulac viselkedése miatt, egy félreértés áldozata lett! - jött felém sietős léptekkel.
 Heves mentegetőzése és gyors beszéde hallatán elmosolyodtam.
- Tudom már, mi történt. Végig ott voltam - mutattam a járatunk felé.
- Hogy kerültetek oda? - tudakolta a férfi. - Láttam, hogy a fiam is onnan jött ki.
- Nos, hát ez Catherine ügyetlenségének köszönhető, aki... - Robin szerette volna elmesélni, mit csináltam, de félbeszakítottam. Mivel mellettem állt, ezért én óvatosan és észrevétlenül oldalra csúsztattam a bal lábam, az övé mellé, majd a cipőm sarkával erőteljesen rátapostam a lábára. - Ó, hogy a fene a... - harapta el egy káromkodás végét, mire én egy angyali, ártatlan mosolyt öltöttem az arcomra. Magamban jól szórakoztam, hiszen ezt egyfajta bosszúként könyvelhettem el.
- Robin rosszul vezetett az erdőben - tájékoztattam szűkszavúan mindenkit. A fiú vetett rám egy vészjósló pillantást, de nem szólt semmit. Észrevettem, hogy a vezér és a bácsikám gyanakvón méreget minket, gondolom gyanították, hogy elferdítem az igazságot, de láttam Coeur szemében a csodálkozást, hogy Robin nem vág vissza. Hogy a további kérdéseket elkerüljem, felszólaltam:
- Miért kellett idejönnünk?
- Ez a hely - tárta szét a karját a megszólított - szent. Itt mondták ki az átkot, ezért itt is kell véget érjen.
- Ó! - néztem körbe álmélkodva. Ez a fontos tény teljesen más megvilágításba helyezte a kis teret. - Hát akkor talán meg is köthetnénk a... a békét - mondtam tétován. Nem tudtam, hogy pontosan mit is kéne tennem. Kihúztam magam, úgy tettem, mintha tudnám a dolgom, céltudatosan - megjátszva, hogy céltudatosan - közelebb mentem bácsikámhoz és a vezérhez, akik helyeslőn bólogattak előző megjegyzésemre.
 Most mit kéne tennem?!
- Fogják meg egymás kezét! - jött segítségem a bejárat felől. Mindenki döbbenten arra fordult, és pedig megkönnyebbülten mosolyogtam rá Sarah-ra, aki büszkén kihúzva állt a másik mellett, akiért az én kérésemre ment el.
- Loveday! - kiáltott fel a bácsikám, ahogy felocsúdott a dermedtségből.
- Kislányom! - A nagy vezérnek remegett a hangja.
- Fogják meg egymás kezét! - jelentette ki a nő határozottan, tudomást sem véve reakciójukról. Nem úgy nézett ki, mint aki hajlandó megbocsátani bárkinek is a múltbeli sérelmekért. Elindult felénk, és elmosolyodott, ahogy mellém ért. - Szép a ruhád - kacsintott rám, mire én elnevettem magam.
 Ahogy bácsikámra néztem, láttam, hogy már egymás jobbját markolják. Úgy éreztem, nekem is oda kell mennem. hozzájuk, de alighogy elindultam, egy erős szorítást éreztem meg a karomon.
- Te tudtál róla? - sziszegte a fülembe Robin.
- Igen - emeltem fel a fejem dacosan.
- És azt is tudtad, ki ő?
- Igen.
- Miért nem mondtad? - Bár suttogott, hangja mégis rosszabb volt, mintha kiabálna, a düh csak úgy sugárzott belőle.
- Mert nem voltam rá felhatalmazva - feleltem halkan, de határozottan, egy szúrós pillantás kíséretében, majd leráztam a karomról a szorítását, mielőtt elszorította volna a vérkeringésemet. Elfordultam és elmentem Loveday és a két férfi felé, akik már csak rám vártak.
- Loveday, itt valami baj van! - suttogtam halkan, hogy csak ő hallja. - Nem érzem, mit kéne csinálnom.
- Ne aggódj! - küldött felém egy széles mosolyt. - Ezért vagyok én itt. - Mosolya lehervadt az arcáról, ahogy a két férfira nézett. Olyan lenézően bánt az apjával, és volt jegyesével, amit soha nem néztem volna ki belőle. El nem tudtam volna képzelni, hogy ő, a csupa-szív Loveday, ő a kedvesség és barátságosság mintapéldája így viselkedjen valakivel.
- Gyere! - nyújtotta felém a kezét, aztán odavezetett a két férfihez, akik már régen egymás kezét fogták. Amint odaáértem, valahogy olyan kézenfekvőnek éreztem, hogy az én kezemet is oda kell raknom összekulcsolt ujjaikra. Zavaromban beharaptam az alsó ajkam. Bácsikám és Coeur ugyanolyan idegesnek látszottak, mint én. Hátrafordultam, hogy megnézzem a tömeget, de a szívem mélyén tudtam, hogy csak egyvalakit keresek. Mielőtt még őt megtaláltam volna, észrevettem Sarah-t, aki kíváncsian pásztázott engem hatalmas szemeivel. Rámosolyogtam, mire kicsit jobbra mutatott.
 Követtem ujjának vonalát, és megtaláltam azt, akit kerestem.
 Robin ott állt, nem messze a járatunktól, lazán egy oszlopnak dőlve. Szemit összehúzta, tekintetében dühöt véltem felfedezni, így úgy tettem, mintha nem akadt volna meg rajta a tekintetem. Tudtam, hogy azért haragszik, mert tudtam Lovedayről. Ha ő mérges, hát én meg azért vagyok az, mert ok nélkül mérges - döntöttem el magamban dühösen.
 Visszafordultam Loveday felé, amint az enyémre tette a kezét. Ott álltunk négyen, Sir Benjamin, Coeur de Noir-ral szemben, Loveday pedig velem, de nem történt semmi.
- Még most sem érzed? - nézett rám a nő, mire megráztam a fejem.
 Mi van, ha rosszul gondolják, és nem én vagyok a Holdhercegnő? - estem pánikba. - Mi van, ha csak rosszul értelmezte mindenki a jeleket, és nem én vagyok a megfelelő személy? Bár eleinte nem rajongtam, hogy én vagyok a Hercegnő, most mégis fájó tompaságot éreztem a csontjaimban a gondolatra, hogy le kell mondanom a 'szerepről'. A kétségbeesés és a tanácstalanság kezdte fojtogatni a torkom.
 Aztán... megláttam megint.
- Ó! - kiáltottam fel, ahogy a fénylő pillangót követtem a tekintetemmel, aki felém haladt, alászállt az égből. Mindenki feszülten - és értetlenül - nézte, ahogy felé nyújtom a kezem, hiszen ők, mint Robin, nem láthatták a lepkét. Mikor rászállt a mutatóujjamra, s ezáltal láthatóvá vált, a tömegen csodálkozás moraja zúgott végig.
 Aztán felemelkedett a levegőbe - amivel elérte, hogy Sarah felkiáltson: "Már nem látom!" -, s én eleinte nem értettem, mit akar, csak követtem a tekintetemmel, ahogy halad, fényesen világítva, majd landol az új célpontján.
 Robinon.
- Tudom már! - kiáltottam fel, amivel kiérdemeltem mindenki figyelmét, mivel ők nem láttak semmit az állatkából, csak ha a testemet érintette. - Robin, gyere ide!
- Hogy micsoda? - kérdezett vissza pimaszul.
- Ide kell jönnöd! Rád szállt a lepke! - mondtam türelmesen, de már sejtettem, hogy bele fog kötni.
- És ha nem? - komiszkodott gúnyosan vigyorogva. Na, nem tudtam előre?! Tudtam, hogy ez álcázott düh, és csak nekem szól.
 A tömeg felhördült, hogy még egy ilyen fontos pillanatban is pimaszkodni merészel.
- Robin, ez nem a bosszúállásról vagy rólunk szól, vonszold ide magad, mert nem állok jót magamért! - mondtam hűvösen, de olyan hangon, hogy meggyőződhetett afelől, hogy nem viccelek.
 Összeszorította az állkapcsát, és elindult felém.
 Istenem, most segíts meg, hogy tudjam, mit kell tennem! - fohászkodtam magamban.
--------------------------------------------
Nos, milyen lett??? Sokat szenvedtem vele... szóval remélem, most is kapok hozzá néhány megjegyzést;)
Puszi: Orchidée