Sziasztok!!!
Hoztam a fejezetet, itt is van, de előtte egy kis olvasnivaló, egy kis rizsa:D
Kedves Killa23!
El sem tudom mondani, hogy mennyire hálás vagyok a megjegyzésedért, amelyet az előző fejezet végére írtál. Te voltál az első, aki megírta nekem azt a kis pluszt, amit kértem, és még nem is akárhogy írtad meg! Kaptam Tőled egy jóóó hosszú, és részletesen kifejtett véleményt, aminek nagyon örültem.
Leírtad szépen sorjában, hogy mik a jók, melyek a jó részek, amiket szeretsz, de persze nem hagytad ki a rosszat sem, ami nem baj, mert ez volt a fő célja ennek a kérésnek, hogy tudjam javítani a történetet, a Ti javaslataitok alapján. Írtál sok mindent, és ezeket igyekszem figyelembe venni az elkövetkezendő fejezetek megírásánál.
Bár még a jellemek csiszolgatására még nem jutott alkalmam, de azt is igyekszem korrigálni, javítani, ügyelni arra, hogy rendes karaktert kapjanak a szereplők, és ne legyenek felszínesek... A cselekményeken oda fogok koncentrálni arra, hogy ne legyen átsiklás az érdekes részek felett, és nem részletezzem túl azokat a jelentéktelen dolgokat. Ha esetleg azt érzékelnétek, hogy ezek közül valami nem sikerült, lehet szólni!!!
Killa, neked pedig még külön írtam valamit a fejezet végén, de azért nem itt tettem közzé, mert nem lövöm le a poént!!! ;D
Köszönöm!!!
Kedves Lilla!
A Te megjegyzésednek is nagyon örültem, köszönöm a szép szavakat. Leírtad Te is, hogy Neked mik a kedvenc részeid, szereplőid, és ezáltal tudom azt, hogy mit hagyhatok úgy, ahogy van, mi az, amin nem kell változtatnom.
Köszönöm.:)
Nos, ti többiek, akik írtatok megjegyzést... Ja, hogy nincsenek többen!!!
Nem szoktam kiakadni, de most egy kicsit rosszul esett, hogy összesen két megjegyzést kaptam. Jó, oké, volt egy kis extra kérésem, de nem haragszom meg, ha nem teljesítitek, ha csak írtok egy szép kis normál komit a fejezethez, nekem az is elég lett volna, ha nincs sem energiátok, sem időtök.
Ez azokra NEM vonatkozik, akik szinte mindig írnak, csak néha marad el a komijuk, különböző okok miatt, az nem baj, mert ők gyakran jelentkeznek.
Nem akarok komihatárt csinálni, nem, eszem ágában sincs. Mostantól bevezetem azt, hogy csak azoknak írok megjegyzést, akik nekem is írnak.
Nem is rizsázok többet, itt a fejezet!!!
/Catherine szemszög/
Elégedetten perdültem meg a fehér ruhámban, melyet Lovedaytől kaptam, még tőle hoztam el régebben. Apró csipkeminták díszítették, és a derekán egy tíz centi széles kék szalag fogta össze a suhogó, fodrozódó szoknyát. Az övön lévő kis csipkevirágokat egy-egy picurka világoskék színű gyöngy tartotta a helyén. Hajam egy részét összekötöttem egy masnival, de a többit szabadon hagytam.
Sarah berontott a szobámba, nagy sietve, majd mikor meglátott engem, megtorpant.
- De szép vagy... - suttogta ledermedve a csodálattól.
Elnevettem magam. - Köszönöm. Te is. - Erre ő is elvigyorodott, ugyanis összeöltöztünk, ő is fehér-világoskék ruhát viselt, haját pedig két hosszú copfba fontam.
Örültem, hogy a bácsikám probléma nélkül beleegyezett, hogy a kislány is nálunk lakhasson, sőt még körbe is vezette a lakáson a kezdeti kölcsönös megszeppenés feloldódása után. Őt is elbűvölték azok a hatalmas szürke szeme, melyek most engem pásztáztak.
- Nos - emeltem fel a szép borítékot az asztalomról -, ezt kell elvinned. - Bólintott egyet. - Majd vele gyere oda, és mondd meg, hogy nagyon fontos, rendben? - kérdeztem, miközben odamentem hozzá, a kezébe adtam, és megsimogattam az arcát.
- Igen! - vágta rá büszkén, hogy őt választottam ki erre a feladatra. Mosolyogva néztem utána, ahogy kiment az ajtón.
***
Lötty. Lötty. Lötty. A kocsi igencsak nagyokat ugrott alattunk, az erdei úton. Bácsikám idegesen ült mellettem, néha nyelt egyet-egyet, látszott rajta, hogy izgul, annak ellenére, hogy mikor elmondtam neki a békekötést, azonnal hitt nekem, bár először igen meglepve fogadta. Az igazat bevallva nekem is görcsölt a hasam, hiszen fogalmam sem volt, mi várhat rám. Kissé szorongó arccal néztünk egymásra, de én belül éreztem, hgoy nem lesz semmi baj. a kocsi ablakán néha be-becsapott egy-egy ág, kezdett elegem lenni a kocsikázásból. Már pont előre akartam kiáltani, hogy mikor érünk már oda, mikor egy nagy zöttyenés után - aminek következtében majdnem előreestem - megálltunk. Sóhajtottam egy nagyot, aztán türelmetlenül kinyitottam az ajtót, és kiléptem a friss levegőre.
Meglepettem kapkodtam levegő után. Arra számítottam, hogy sokan lesznek a de Noir-ok, hogy itt fognak tolongani a kapunál, de egy árva lelket sem láttam. a vár kapuja tárva-nyitva állt, és az egész udvar kongott az ürességtől. Azonban alig tettem pár lépést a kapu felé, hogy bemenjek, egy nagydarab ember bukkant elő a fal mögül.
- Á, Hercegnő, csakugyan eljött! - Furcsamód úgy éreztem, mintha hangja kissé cinikusan csengene. - És Sir Benjamin, ön is! Ez igazán ritka alkalom! - hajolt meg nagybátyám előtt.
- lenne szíves elárulni, hogy miért nincsen itt senki magán kívül? - kérdeztem az idegentől, aki ezen a kérdésemet meghallva szélesen elvigyorodott.
- Mint Coeur de Noir bizalmasa, én kaptam azt a megtiszteltetést, hogy én kísérhessem önöket a vezérem színe elé. - Most vettem csak észre, hogy ruházata valóban ünnepélyesebb, mint a többi klántagé, mutatva, hogy kiemelt rangja van. Magas volt, és testes, nehéz páncélszerűséget viselt, azonban nem látszott rajta, hogy megviselné a teher, kihúzta magát, sőt, még egy palástot is kanyarított felé.
Ahogy közelebb jött, önkéntelenül is tettem hátra pár lépést, mert nem találtam igazán bizalomgerjesztőnek az arcát. Apró, sötét szeme úgy fürkészett, hogy úgy éreztem, belelát a fejembe, s arcát nyakát, pár sebhely tarkította.
- Nos, hát akkor vezessen el a vezérhez! - emeltem fel a fejemet.
- Már mehetünk is - mondta, s pár lépéssel előttem termett, majd elindult az erdő felé.
Mi halkan utánamentünk, de tartottuk a tisztes távolságot, amit ő nem helyeselt, mert minduntalan megállt, hogy bevárjon minket. Láttam bácsikámon is, hogy neki sem tetszik a fickó arca, ezért aztán halkan odasúgtam neki:
- Kövessük kicsit távolabbról, álljunk meg egy percre, hogy előremenjen. - Sir Benjamin némán rábólintott, majd megállt. A férfi még ment pár lépést, aztán gondolom meghallotta, hogy nem megyünk, és megfordult.
- Nem fognak elszökni! - vetette magát felénk hirtelen, és megragadta a karom.
- Eresszen el! - rivalltam rá. - Miért akarnánk elszökni? - Most már kétségem sem volt afelől, hogy itt valami nem tiszta, és legszívesebben tényleg elszaladtam volna, de túl erősen tartott.
- Mit képzel? - ért mellénk a bácsikám. - Maga csak ne rángassa az unokahúgomat!
A férfi gonosz vigyorral az arcán ránézett.
- Mit képzelnek, hgoy hagyom magukat elszökni? - nevetett gúnyosan.- Szükség van erre a kislányra, meg maga jelenlétére. - Teljesen ledermedtem. Tágra nyílt szemmel bámultam a férfira, mikor eljutott a tudatomig, hogy mit is mondott. Szóval ez az egész egy nagy becsapás! Egy határozott mozdulattal kitéptem a kezem az övéből, és elkezdtem hátrálni. Ő azonban utánam kapott, s mire észbe kaptam, már össze is kötözte a csuklóimat a hátam mögött.
- Bácsikám, meneküljön! - kiáltottam, de későn. Sir Benjamin is ugyanúgy járt, mint én, mivel ez a gonosz de Noir egy pisztolyt vett elő, s ezzel tartotta a sarokban. Reményvesztett, kétségbeesett pillantást vetettünk egymásra, mikor ő is odaállt mellém, összeszíjazott kézzel.
- Hogy hihettem el? - suttogtam a földnek. Nem dühös voltam, nem is szomorú, vagy csalódott, hanem üres. Azt hittem, minden rendben lesz, erre meg nyakig benne vagyok a pácban. A de Noir-ok csúnyán átvertek, és a legrosszabb, hogy én elhittem nekik, hogy tényleg jót akarnak. Robin is ugyanolyan aljas, mint a többiek, mivel elhitette velem, hogy az apja tényleg jót akar, hiszen mikor apja beszélt, tőle kértem megerősítést. Nem hiszem el, hogy ő is átvert!
- Mire jó ez? - kérdeztem elfogómtól. - Mondja, mire jó?
- Neked semmire - nevetett. - Mi pedig győzünk.
- Mit? Mit győznek? Bosszút? Miért? - Egyszerűen nem tudtam elhinni.
- nem mindegy az neked? - fojtotta belém a szót. - A bolond kérdések helyett inkább, lódulj, indulj, amerre mondom!
Egy üres, érzelemmentes pillantást vetettem rá, aztán a bácsikámmal az oldalamon elindultunk. a férfi megragadta a karunkat, és úgy vezetett minket egy teljesen ismeretlen és idegen úton.
Egyre gyorsabban jött a sötétség, s a félhomályban már nem volt annyira könnyű előre haladni, mint világosban. Utunkat rejtőzködő, szinte láthatatlan gödrök, gyökerek, ágak nehezítették meg, s megtorpanásaink miatt a klántag igen hamar dühös lett. Türelmetlenül taszigált minket, nem törődve azzal, hogy fáj a lábunk, és hogy kezdünk fáradni.
A tenger morajlását egyre közelebbről hallottam, majd hirtelen fényeket láttam meg nem messze tőlünk, s az árnyékok mocorgása alapján az emberek igen sokan lehettek arra.
- Na, maga most itt marad - szólalt meg végül a férfi, és bácsikámat egy kötéllel egy fához kötözte. - A kis Hercegnőt pedig magammal viszem.
Sir Benjamin hagyta magát, belátta, hogy mindennemű ellenkezés felesleges, úgyis ő maradna alul a pisztollyal szemben. Vetettünk egymásra egy szomorú tekintetet, majd nekem tovább kellett mennem. Már nem jártunk messze a fényektől, mikor újra megálltunk, s engem is odarögzítette gy fához.
- Mi lesz most velem? - kérdeztem kíváncsian, mintha nem is az életemről lenne szó.
- Ne aggódj, nemsokára visszajövök érted. csak lőtte előremegyek, hogy bejelentsem a Hercegnő érkezését, mert igen fontos személyiség vagy ám - felelte vigyorogva, de láttam rajta, hogy meglepte, hogy jelét sem adom a félelemnek. Bólintottam egyet, majd néztem, ahogy eltűnik a fák között. Nekem se kellett több, azonnal kicsúsztattam a kezem a hurokból - direkt úgy tartottam a kötözésnél, hogy ezt meg tudjam tenni -, majd elrohantam. Eredetileg a bácsikám felé akartam menni, de mivel azt sem tudtam, mi merre van, nehéz szívvel, de arra törekedtem, hogy minél gyorsabban minél távolabb kerüljek a fáklyák fényeitől. Nagyon sötét volt, alig láttam a körvonalakat, ráadásul itt még soha nem is jártam. Arra gondoltam, hogy nem lehet olyan nagy ez az erdő, egyszer majd csak sikerül odatévednem valami ismerős helyre. Sajnos azonban a sötétség megtréfált.
Ahogy szaladtam, nem láttam sokat, de nem is foglalkoztam vele, csak rohantam előre, vakon menekülve. aztán hirtelen egy homályos alak lépett ki elém a fák közül, én pedig teljes erőmből nekiütköztem, aminek az erejétől mind a ketten a földre zuhantunk.
- Hé! - kiáltott fel, mire a szemem tágra nyílt a rémülettől. Robin! Nekem köszönheti az életét, és ezzel köszöni meg, hogy elfogat és megölet.
- Aljas áruló! - ordítottam, és csépeltem, ütöttem-vertem, ott, ahol csak értem.
- Aú! Mi folyik itt, Catherine? Aú! - kérdezte, d nem hagyta, hogy folytassam az ütlegelést, megpróbált lefogni. Én kapálóztam, egyszer - véletlenül - jól bordán is rúgtam, de végül ő nyert, és felém térdelt, hogy ne tudjak mozdulni se.
- Mi a franc bajod van? - szegezte nekem a kérdést.
- Aljas... áruló... Te... álnok... kígyó... - lihegtem.
- Mi van? - értetlenkedett.
- Megmentettem... az életedet... te rohadék... És ez a hála? Elfogattok, és kivégeztettek? - fakadtam ki levegő után kapkodva. - Eressz... el!
- Nem akarunk megölni, honnan veszed ezt? - Még mindig nem eresztett el, félt, hogy megint neki esek.
- Nem akartok? Jó vicc... - motyogtam, de aztán összefoglaltam, mi történt.
- Dulac! - sziszegett egy nevet, akár egy szitokszót, mikor beszédem végére értem. - Catherine... mi nem akarunk bántani... ez csak egy félreértés. Az apám tényleg megbánta, amit tett - suttogta, és pillantása őszinteséget sugallt, elhittem neki, amit mondott. - Megmentetted az életemet. Én... én... köszönöm. - Mélyen az enyémbe fúrta tekintetét, s én elvesztem éjfekete szemeiben.
Akkor kezdett bennem tudatosulni, hogy milyen helyzetben is vagyunk igazából. Én hanyatt feküdtem az avarban, Robin pedig felettem térdelt, s két kezemet a fejem mellett szorította le. Bár ez a ruha nem rendelkezett akkora nyakkivágással, mint a szajharuhám, mégis sokkal meztelenebbnek éreztem magam, hiszen igen közel voltunk egymáshoz.
- Nem tartozol semmivel - szólaltam meg végül. - Se nem köszönettel, se semmi mással. - Láttam rajta, hogy nyitná a száját, hogy közbevágjon, ezért gyorsan folytattam: - Ki van egyenlítve, mert Sarah mesélte, hogy te meg hazavittél utána, mikor elájultam. Nem tartozunk egymásnak semmivel, rendben?
- Rendben - felelte a szemöldökét ráncolva.
- És Robin... - kezdtem sután. - Elengednél?
Szélesen elvigyorodott.
- Mi van, legyőzöttnek érzed magad? - kérdezte, félreértelmezve zavaromat, s lehajolt, lehelete csiklandozta az arcomat. Megéreztem az illatát, a jellegzetes erdős illatot egy kis férfias aromával vegyítve.
- Robin... hagyj - suttogtam halkan, nem is kellett hangosabban beszélnem, így is tökéletesen hallotta.
- És ha nem? - kérdezett vissza pimaszul, s még előrébb hajolt, az arca vészesen gyorsan közeledett az enyémhez, s olyan közel állt meg, hogy szinte összeért az orrunk. Szemei még a sötétben is játékosan fel-felvillantak, de én mégis látni véltem mellette valami erős érzelmet forrni abban a sötét szempárban. Rájöttem, mit akar.
- Robin... - susogtam utoljára, de már nem azért, hogy lerázzam magamról. És mintha ezzel csak megerősítettem volna, arca még közelebb ért, míg lélegzetünk eggyé nem vált.
Tudta, mit akar tenni, tudtam én is, nem ellenkeztem. Hagytam, hogy magába szippantson sötét tekintete, mely el nem eresztette el az enyémet.
-----------------------------------------------------------------
Eléggé függővég lett? :DDD
- Bácsikám, meneküljön! - kiáltottam, de későn. Sir Benjamin is ugyanúgy járt, mint én, mivel ez a gonosz de Noir egy pisztolyt vett elő, s ezzel tartotta a sarokban. Reményvesztett, kétségbeesett pillantást vetettünk egymásra, mikor ő is odaállt mellém, összeszíjazott kézzel.
- Hogy hihettem el? - suttogtam a földnek. Nem dühös voltam, nem is szomorú, vagy csalódott, hanem üres. Azt hittem, minden rendben lesz, erre meg nyakig benne vagyok a pácban. A de Noir-ok csúnyán átvertek, és a legrosszabb, hogy én elhittem nekik, hogy tényleg jót akarnak. Robin is ugyanolyan aljas, mint a többiek, mivel elhitette velem, hogy az apja tényleg jót akar, hiszen mikor apja beszélt, tőle kértem megerősítést. Nem hiszem el, hogy ő is átvert!
- Mire jó ez? - kérdeztem elfogómtól. - Mondja, mire jó?
- Neked semmire - nevetett. - Mi pedig győzünk.
- Mit? Mit győznek? Bosszút? Miért? - Egyszerűen nem tudtam elhinni.
- nem mindegy az neked? - fojtotta belém a szót. - A bolond kérdések helyett inkább, lódulj, indulj, amerre mondom!
Egy üres, érzelemmentes pillantást vetettem rá, aztán a bácsikámmal az oldalamon elindultunk. a férfi megragadta a karunkat, és úgy vezetett minket egy teljesen ismeretlen és idegen úton.
Egyre gyorsabban jött a sötétség, s a félhomályban már nem volt annyira könnyű előre haladni, mint világosban. Utunkat rejtőzködő, szinte láthatatlan gödrök, gyökerek, ágak nehezítették meg, s megtorpanásaink miatt a klántag igen hamar dühös lett. Türelmetlenül taszigált minket, nem törődve azzal, hogy fáj a lábunk, és hogy kezdünk fáradni.
A tenger morajlását egyre közelebbről hallottam, majd hirtelen fényeket láttam meg nem messze tőlünk, s az árnyékok mocorgása alapján az emberek igen sokan lehettek arra.
- Na, maga most itt marad - szólalt meg végül a férfi, és bácsikámat egy kötéllel egy fához kötözte. - A kis Hercegnőt pedig magammal viszem.
Sir Benjamin hagyta magát, belátta, hogy mindennemű ellenkezés felesleges, úgyis ő maradna alul a pisztollyal szemben. Vetettünk egymásra egy szomorú tekintetet, majd nekem tovább kellett mennem. Már nem jártunk messze a fényektől, mikor újra megálltunk, s engem is odarögzítette gy fához.
- Mi lesz most velem? - kérdeztem kíváncsian, mintha nem is az életemről lenne szó.
- Ne aggódj, nemsokára visszajövök érted. csak lőtte előremegyek, hogy bejelentsem a Hercegnő érkezését, mert igen fontos személyiség vagy ám - felelte vigyorogva, de láttam rajta, hogy meglepte, hogy jelét sem adom a félelemnek. Bólintottam egyet, majd néztem, ahogy eltűnik a fák között. Nekem se kellett több, azonnal kicsúsztattam a kezem a hurokból - direkt úgy tartottam a kötözésnél, hogy ezt meg tudjam tenni -, majd elrohantam. Eredetileg a bácsikám felé akartam menni, de mivel azt sem tudtam, mi merre van, nehéz szívvel, de arra törekedtem, hogy minél gyorsabban minél távolabb kerüljek a fáklyák fényeitől. Nagyon sötét volt, alig láttam a körvonalakat, ráadásul itt még soha nem is jártam. Arra gondoltam, hogy nem lehet olyan nagy ez az erdő, egyszer majd csak sikerül odatévednem valami ismerős helyre. Sajnos azonban a sötétség megtréfált.
Ahogy szaladtam, nem láttam sokat, de nem is foglalkoztam vele, csak rohantam előre, vakon menekülve. aztán hirtelen egy homályos alak lépett ki elém a fák közül, én pedig teljes erőmből nekiütköztem, aminek az erejétől mind a ketten a földre zuhantunk.
- Hé! - kiáltott fel, mire a szemem tágra nyílt a rémülettől. Robin! Nekem köszönheti az életét, és ezzel köszöni meg, hogy elfogat és megölet.
- Aljas áruló! - ordítottam, és csépeltem, ütöttem-vertem, ott, ahol csak értem.
- Aú! Mi folyik itt, Catherine? Aú! - kérdezte, d nem hagyta, hogy folytassam az ütlegelést, megpróbált lefogni. Én kapálóztam, egyszer - véletlenül - jól bordán is rúgtam, de végül ő nyert, és felém térdelt, hogy ne tudjak mozdulni se.
- Mi a franc bajod van? - szegezte nekem a kérdést.
- Aljas... áruló... Te... álnok... kígyó... - lihegtem.
- Mi van? - értetlenkedett.
- Megmentettem... az életedet... te rohadék... És ez a hála? Elfogattok, és kivégeztettek? - fakadtam ki levegő után kapkodva. - Eressz... el!
- Nem akarunk megölni, honnan veszed ezt? - Még mindig nem eresztett el, félt, hogy megint neki esek.
- Nem akartok? Jó vicc... - motyogtam, de aztán összefoglaltam, mi történt.
- Dulac! - sziszegett egy nevet, akár egy szitokszót, mikor beszédem végére értem. - Catherine... mi nem akarunk bántani... ez csak egy félreértés. Az apám tényleg megbánta, amit tett - suttogta, és pillantása őszinteséget sugallt, elhittem neki, amit mondott. - Megmentetted az életemet. Én... én... köszönöm. - Mélyen az enyémbe fúrta tekintetét, s én elvesztem éjfekete szemeiben.
Akkor kezdett bennem tudatosulni, hogy milyen helyzetben is vagyunk igazából. Én hanyatt feküdtem az avarban, Robin pedig felettem térdelt, s két kezemet a fejem mellett szorította le. Bár ez a ruha nem rendelkezett akkora nyakkivágással, mint a szajharuhám, mégis sokkal meztelenebbnek éreztem magam, hiszen igen közel voltunk egymáshoz.
- Nem tartozol semmivel - szólaltam meg végül. - Se nem köszönettel, se semmi mással. - Láttam rajta, hogy nyitná a száját, hogy közbevágjon, ezért gyorsan folytattam: - Ki van egyenlítve, mert Sarah mesélte, hogy te meg hazavittél utána, mikor elájultam. Nem tartozunk egymásnak semmivel, rendben?
- Rendben - felelte a szemöldökét ráncolva.
- És Robin... - kezdtem sután. - Elengednél?
Szélesen elvigyorodott.
- Mi van, legyőzöttnek érzed magad? - kérdezte, félreértelmezve zavaromat, s lehajolt, lehelete csiklandozta az arcomat. Megéreztem az illatát, a jellegzetes erdős illatot egy kis férfias aromával vegyítve.
- Robin... hagyj - suttogtam halkan, nem is kellett hangosabban beszélnem, így is tökéletesen hallotta.
- És ha nem? - kérdezett vissza pimaszul, s még előrébb hajolt, az arca vészesen gyorsan közeledett az enyémhez, s olyan közel állt meg, hogy szinte összeért az orrunk. Szemei még a sötétben is játékosan fel-felvillantak, de én mégis látni véltem mellette valami erős érzelmet forrni abban a sötét szempárban. Rájöttem, mit akar.
- Robin... - susogtam utoljára, de már nem azért, hogy lerázzam magamról. És mintha ezzel csak megerősítettem volna, arca még közelebb ért, míg lélegzetünk eggyé nem vált.
Tudta, mit akar tenni, tudtam én is, nem ellenkeztem. Hagytam, hogy magába szippantson sötét tekintete, mely el nem eresztette el az enyémet.
-----------------------------------------------------------------
Eléggé függővég lett? :DDD
Killa, csak hogy tudd, ezt a fejezetet Neked szánom, mert a Te kritikád nélkül ez nem születhetett volna meg, ezt Te ihletted (vagyis ez a hosszú vélemény), ugyanis próbáltam odafigyelni azokra, amiket javasoltál. A végét azt csak Temiattad írtam hozzá;) Mellesleg eleinte azt terveztem, hogy a vacsora szépen, nyugodtan lezajlik, de meggondoltam magam, és ez a kis izgalom is a Te érdemed!!! Köszönöm Neked!!!
Akiknek még van valami ötlete, hogy mivel lehetne javítani, csak szóljon!!! Légyszí' komizzatok!!!
Mit szóltok az események alakulásához? Nagyon megsiettettem most a történetet? Nagyon elszaladt velem a ló? Tetszik ez a rész? Mit gondolsz, mi lesz ezután? Mit gondolsz a karakterekről? Szerinted kin lehetne még javítani, és mit? Ki a kedvenced Catherine és Robin után?
Ez a stílus jobb, ez az eseménydús, vagy a kifejtegetős, a leírós??? Nagyon fontos a véleményetek!!!!
Puszi: Orchidée
Akiknek még van valami ötlete, hogy mivel lehetne javítani, csak szóljon!!! Légyszí' komizzatok!!!
Mit szóltok az események alakulásához? Nagyon megsiettettem most a történetet? Nagyon elszaladt velem a ló? Tetszik ez a rész? Mit gondolsz, mi lesz ezután? Mit gondolsz a karakterekről? Szerinted kin lehetne még javítani, és mit? Ki a kedvenced Catherine és Robin után?
Ez a stílus jobb, ez az eseménydús, vagy a kifejtegetős, a leírós??? Nagyon fontos a véleményetek!!!!
Puszi: Orchidée
Szia!:)
VálaszTörlésElőször is bocsánatot szeretnék kérni, nagyon rég nem komiztam:/ Úgyhogy BOCSI!! Közben az e-mail címemet is zárolták, úgyh újat kellett csinálnom...na min1
Szóval a feji...:)szóhoz sem bírok jutni:) eléggé eseménydúsra sikeredett. Először nem hittem volna, hogy ennyi mindent lesz benne. Bár mondjuk a címből leeshetett volna:) Kicsit fura volt, hogy ennyi minden történt benne, miután eddig részletesebben írtad le a sztorit. De nehogy félreérts minden forma tetszik nekem, ahogy írsz. Alapjából nem szerettem a filmet, mert szerintem Maria karaktere egyszerűen nem odaillő vagy nem is tudomXD a lényeg az, hogy ez a blog szeretette meg a történetet.:) Hogy függővég lett? Ez nem kérdés:DD
Várom a kövit:D
puszi, Netta
Kedves Orchideé !
VálaszTörlésÉn köszönöm hogy minden hétvégén fel raksz új részeket és ezt iskola mellet úgy hogy köszönöm! Ez a rész is nagyon jó lett . Várom az új részt. Puszi Lilla XD
Szia!:)
VálaszTörlésSajnálom, hogy ilyen régen nem írtam,nem tudtam elszakadni a tanulástól.
De nálunk végre téli szünet van!:)Így végre tudok írni!!:)))
Nagyon jó lett a fejezeted, eseményekkel teli volt, hát őszintén szólva én most erről a fejiről nem tudok rosszat mondani!
A vége tetszett a legjobban!;)
Nagyon, nagyon várom a következő fejezetedet!!:D
UI:Ha érdekelne a blogom katt a nevemre!:)
Szia!
VálaszTörlésNekem nagyon tetszett ez a rész hogy végre történt valami a Cathrine-Robin párossal és szerintem így sokkal izgalamsabb lett mintsem csak ülnek a vacsoránál.Nagyon tetszik a történeted csak így tovább. ;)
Drága-drága-drága Orcihidé! Szóval én már írtam ide egyszer véleményt, nem is rövidet, de ez a b*zi blogger valamit elb*szhatott... Na szóval most hogy kikáromkodtam magam el is kezdem. (igyekszem még többet írni mint tartalmilag, mint mennyiségileg mint a múltkor! xD)
VálaszTörlésSzóval, hogy megfelelő hangulatba kerüljek, elolvastam még egyszer az egész fejezetet és láss csodát, másodszorra is legalább úgy élveztem, mint elsőre! :DD
A rizsa részére:
Nagyon örülök, hogy nem vetted zokon, amit írtam, és meghallgattad a tanácsaim. :)) Tudom, milyen jó, mikor teljesítik, amit kérsz, pláne, ha az egyben egy komment is, de tudod nekem is nagy örömet okoz, ha segíthetek és tudom, hogy valakinek szereztem pár boldog másodpercet.
A fejezetről:
Nekem nagyon tetszett, boldog vagyok, hogy nem csak ültek a vacsorán. ^^ Sarah nem tudom, hogy hova tűnt, bár tippem van. -> örülök, hogy bonyolítod a dolgokat és elrejtesz szálakat, amiken a szemfüles olvasó aztán rágódhat.
Aztán az elrablós rész pont annyi volt, amennyit meg lehet emészteni. Ezt ennél jobban nem is nagyon lenne jó részletezni.
A vége pedig... teeee.. úú most utállak meg imádlak egyszerre!
Tudod mindig az volt a vágyam, hogy reakciót váltsak ki az emberekből és hassak rájuk valahogy. Elmondhatatlanul nagy örömet okoztál azzal, hogy azt mondtad, én ihlettem a fejezetet, arra meg pláne büszke vagyok, hogy a végét csak miattam írtad meg! *.* Főleg, hogy ILYEN vége lett! áááh, és ahogy olvasom másoknak is tetszenek a változások, főleg, hogy végre történt valami Cath és Robin között! ;)))
Arra a részre nagyon jól ráéreztél, több 16-18-as részt kéne írnod, mert ennyiből is úgy látszik, hogy jó érzéked van hozzá... :P
Aztán hogy a kérdéseidre is reagáljak. Lehet, hogy kicsit elszaladt veled a ló, de ez engem egyáltalán nem zavart, főleg mert ezt szeretem jobban, de ha téged ez elbizonytalanít, azt javaslom néha írj ilyen fejezeteket, néha meg lassabbakat. De simán lehet egy fejezeten belül is variálni a tempóval.
Aztán, ha nem lett volna egyértelmű, nem, nem tetszett a rész, mert egyszerűen IMÁDTAM! :PPPP
A karakterekről csak annyi, hogy nem nagyon ismerünk még senki mást a két főszereplőn kívül... Benjamint nem nagyon szeretem eddig, kicsit bárgyú a modora, de lehet őt már így kéne megtartani. xD Sarah-t szeretném jobban megismerni és talán Robint, ha lehet, több Robin szemszög által! ;)) Catherineről pedig csak annyit, hogy sokszor nem is holdhercegnőnek tűnik, hanem inkább egy szuperhősnek, G.I.Jane-nek, vagy a Macskanőnek.. x""D (kivéve mikor a de Noir börtönben volt.) Saraht kedvelem még rajtuk kívül, amennyire megismertük őt.. JA, meg a kutyulikat imádtam az elején, csak ők egy kicsit háttérbe szorultak.
Szerintem szereplőt már ne változtass meg alapvetően, max 1-2 finom, apró jelzést tegyél hozzájuk. Aki még kiforratlan (keveset volt) azokkal tudsz még újat hozni.
Ömm, azt hiszem mindenre válaszoltam, mindent elmondtam, de ha nem, nyugi, majd a következőbe megkapod! ;)
Remélem elégedett vagy ezzel a kritikámmal is! :P Nagyon várom a következő fejezetet, siess ahogy tudsz! Nagyon szép karácsonyi ajándék lenne (for me), ha ezt a végét leírnád Robin szemszögből is, és olvashatnánk még a csókról (ha ugyan tényleg megtörtént) és az esetleges következményekről........ ;););)
Pussssssz <3<3<3U!
Szia!
VálaszTörlésNagyon tetszett ez a fejezet is. Sajnálom, hogy még nem kommenteztem, holott tudom milyen rossz érzés, mikor azt érzed, hogy senki nem méltat arra, hogy írjon akárcsak egy-két sort, és emiatt szégyellem is magam. Sajnálom.
Már kezdtem azt hinni, hogy minden rendben lesz erre jön Dulac és felkavar mindent. Tetszett, hogy ilyen hirtelen tettél bele csavarokat, mert ezáltal sokkal érdekesebbé válik a történet. Mondjuk nekem már alapból felkeltette a figyelmemet, mikor megtaláltam a blogod, mert megváltoztattad a főszereplőt és én ennek nagyon örültem, mert nekem Maria karaktere nem volt annyira szimpatikus, mint Catheriné. Jajj és már annyira vártam, hogy Robin lépjen valamit, mert már kezdtem türelmetlen lenni. (Jó értelemben :D) Sarah-t pedig egyenesen imádom. Csak annyit szeretnék még a fejezetekhez hozzáfűzni, hogy nem tudom van-e bétád, de néhol van néhány gépelési hiba, ami nekem is sokszor előfordul. Arra ügyelj, vagy ha már nincs energiád még egyszer átbogarászni és nincs bétád akkor kérj meg valakit, hogy keressen. De ezt nem bántásból mondtam tényleg. Csak zárójelbe megjegyzem, de nagyon szeretem a történetet szóval csak így tovább! :D
Még egyszer sajnálom. :$
puszi, Ever
Szia! :)
VálaszTörlésNemrég találtam meg az oldalt ( pontosabban 2 napja :p ) és azt kell mondjam, hogy nagyon tetszik az egész történet. Ahogy olvastam megfogott benne valami, és ez jó. Azt hiszem sikerült egy újabb olvasóra szert tenned, aki végig olvasni fogja eme csodálatos regényt, ami felettébb magával ragadó és bele tudja élni magát az ember. Elhiszi , hogy ő is ott lenne, mintha maga lenne a főszereplő. A karakterekről az a véleményem, hogy úgy jók ahogy vannak ( ezalatt a személyiséget értem):) Tegnapról mára el is olvastam mind a 31 fejezetet és már most alig várom az újabb részeket. Ebben fejezetben legjobban a vége tetszett, Robin és Catherine találkozása. Alig várom a fejleményeket kettejükkel kapcsolatban :D ,)
Most , hogy gyorsan közeleg a karácsony Kellemes Karácsonyt kívánok és sok ihletet a fejezethez.
Üdvözlettel:
Enikő