Tizenkettedik fejezet - Barát

Na, sziasztok! Elnézést kérek a kései fejezetért, de nyaraltam, így nem tudtam begépelni a fejezetet. Erre csak ma tudtam időt keríteni, tényleg bocsi. Nos, volt bőven időm, így meg tudtam írni pár fejezetet előre, de a gépeléssel lesznek gondok, nem tudom, mikor rakom fel őket, de már megvan, hogy Robin mikor derül fel újra. Ígérem, már nem kell sokat várnotok, hozom minél hamarabb, amint tudom... :))))) Erről a fejezetről annyit, hogy nem érzem olyan jónak, még javítgatnék rajta, de már nem akartalak titeket annyira megváratni. Utólagos megjegyzés: Átírtam!

Jó olvasást!

Mary is tizenhét éves, mint Catherine!!!

 Vidáman mosolygott. Arca lágy volt, kedves, vonásai egyszerűek, de szépek. Hullámos barna haja körbeölelte az arcát, hatalmas sötét szemei barátságosan mértek végig. Ruhája egyszerű, pont amilyenre szüksége van egy földeken dolgozó lánynak. Nálam kicsit magasabb volt, de ugyanolyan vékony. 

- Szia - köszönt kedvesen. - Mary vagyok. Mary Miller.
 Szép hangja volt, vidáman csengett, látszott rajta, hogy örül nekem.

- Szia -  mosolyogtam rá. - Catherine-nek hívnak.

- Tudom - válaszolta, mire igencsak meglepődtem. - Gyorsan terjednek a hírek - felelte mosolyogva kérdő tekintetemre. 

 Pár percig csak toporogtunk egy helyben, azt sem tudtam, mit csináljak. Gondolom, ő várt arra, hogy én szólaljak meg, de nem találtam témát, amiről beszélhetnék vele.

- Nem ismered itt ki magam, ugye? - kérdezte végül.

- Hát... itt nem - feleltem, a hangsúlyt az 'itt' szóra téve.

 Furcsa, értetlen fejet vágott.

- Nem értem. Túl nagy a zsivaj - jegyezte meg. - Alig hallak - hirtelen felcsillant a szeme. - Gyere!

 Csuklómat megfogva húzott maga után. Nem sejtettem, mit akarhat, így hagytam. Mary ment, ment, megállás nélkül, csak tolakodott előre a tömegben, engem magam mögött vonszolva. Miközben elhaladtunk a táncolók mellett, figyeltem őket. Éppen valami körtáncot jártak.

 Táncolni tudok, és szeretek is. Sajnos, ilyen típusú néptáncot sehol nem tanultam, csak formális táncokat, melyeket kötelező egy mai fiatal hölgynek tudnia. Ide szívesen beálltam volna, de ebben két dolog akadályozott meg: Mary vonszolása, valamint nem is mertem volna odamenni az idegenek közé.

 Mary elvezetett a templom mellett is. Aranyos kis épület volt, a kertje tömve virágokkal, melyek ezerféle színben pompáztak. Mikor mögé értünk, 'elrablóm' megállt a kis tisztáson, amely ott terült el. A rét szélén (valljuk be, a rét elnevezés kissé nagyzoló, olyan picike volt) egy kis patak csordogált, s fölé hajolt egy méretes fűz. Az ünnepség zsivaját itt már nem lehetett annyira hallani, pedig közel voltunk hozzá.

- Megérkeztünk - mondta Mary, a fűz alá leülve. - Itt már foglak hallani.

 Odavánszorogtam én is, és lehuppantam mellé a földre, a vízhez közel. Apró kavicsokat kezdtem el a patakba dobálni, melyeket magam mellett találtam, s egy ideig csendben ültünk, de Mary ezt nem bírta sokáig.
- Mondd, te mindig ilyen szótlan vagy? - tudakolta.
 Én és a szótlan! Alig tudtam visszafojtani a nevetésem.
- Nem - mondtam neki.
 Halkan elnevette magát.
- Szóval akkor csak engem tisztelsz meg ezzel... Ennyire ijesztő lennék? - kérdezte vicces grimaszokat vágva.
 Én is vele nevettem.
- Nem, dehogyis - mentegetőztem. - Csak még nem voltak olyan ismerőseim, mint te. Úgy értem, nem volt senki ilyen közvetlen, ilyen... - nem tudtam befejezni, de Mary megtette helyettem.
- Ilyen falusias? - kérdezte nevetve. - Te mindig olyan kicicomázott, városi libákkal barátkoztál, ugye? Mármint nem úgy értem, hogy te az lennél! - tette hozzá gyorsan. - Láttalak, hogy rendesen lovagolsz, nem úgy, ahogy a városiak szoktak. Meg a kutyáiddal szaladgálsz.
 Elpirultam. Ennyire feltűnő, hogy különc vagyok?
 Láttam rajta, hogy szeretne kérdezni valamit, de nem meri. Kinyitotta a száját, majd becsukta, és rágta az ajkát. Ezt a mozdulatsort többször elismételte. Nem kellett sok ész, hogy kitaláljam, mit akarhat.
- Igen - mondtam neki, mire kissé furcsán nézett rám. - Igen, én vagyok a Holdhercegnő.
 Tátva maradt a szája, én pedig elnevettem magam az arckifejezésén.
- Nem mertem megkérdezni, olyan tolakodó lett volna... - mentegetőzött.
- Semmi probléma - feleltem még mindig nevetve. - Nem tabutéma.
- Tudod... - kezdett bele. - Olyan régóta vártunk már rád...
 Hirtelen nagyon erős lelkiismeret-furdalás tört rám. Őket akartam cserbenhagyni, mikor nem fogadtam el a Sorsom. Tudtam, abban a percben nagyon erősen éreztem, hogy végül jól döntöttem. Régóta vártak már a biztonságra, arra, hogy végre legyen valaki, aki megmenti völgyüket. Én pedig megteszem ezt nekik.
- Mikor végre feltűntél, senki nem mert odamenni hozzád - folytatta. - Figyeltünk távolról a többiekkel, mikor sétáltál meg lovagoltál.
 A szája elé kapta a kezét.
- Jaj, vagyis nem! - kiáltott fel. - Úgy értem, arra mentünk, és láttunk! Úgy értem... szóval... -  dadogott.
 Kezdtem feloldódni. Mary egyszerű lány volt, beszédes, kissé talán naiv, előbb járt a szája, mint mielőtt átgondolta volna a mondandóját. Felcserélődött a szerep, most már ő szégyenlősködött.
- Hagyd már! Nem kell mentegetőzni - mondtam neki mosolyogva. - Érdekes lehetek. Egy, a kutyáival kergetőző úrinő, aki még Holdhercegnő is.
- Hát... mit mondjak... tényleg meglepődtem, mikor először megláttalak. - felelte széles mosollyal az arcán.
 Támadt egy ötletem. Annyira vonzott a patak hűs vize, hogy nem bírtam csupán nézni. Levettem a cipőmet.
- Te meg mit csinálsz? - tudakolta Mary csodálkozva, ám válaszolnom sem kellett, mert azonnal rájött a szándékomra, s követte példámat.
 Belegázoltam a vízbe bokáig, kellemesen hűvös volt. Eleinte feltartottam a szoknyám, hogy ne legyen vizes, de aztán rájöttem,, hogy teljesen felesleges, mivel így is, úgy is nedves lesz. Hátrafordultam, éppen idejében ahhoz, hogy elhajoljak egy hatalmas adag víz elől, melyet Mary küldött volna a nyakamba. Bosszús arcot vágott, mikor meglátta, hogy mivel el tudtam ugrani, alig lettem vizes.
- Na, megállj! - kiáltottam, és kezdetét vette egy vízi csata.
 Ez nekem teljesen újdonság volt, mert soha nem játszottam még így senkivel, főleg nem vízben. Igazság szerint még úszni sem tudtam. Furcsálltam, mikor Mary lelocsolt, mert hiába éreztem, hogy jóban leszünk, akkor még nem volt olyan személyes, baráti kapcsolatunk, és nem gondolom, hogy az ilyen friss barátok így játszanak. Szerintem ez a játék kicsit olyan bensőséges volt, legalábbis én úgy éreztem, mert ilyet az ember azokkal szokott játszani, akiket nagyon régóta, talán még a gyermekkorából ismer.

 Egy félórával később már a parton ülve szárítgattuk a hajunkat, és csavargattuk ki a vizet a ruhánkból.
- Kellemesen csalódtam benned - jegyezte meg vigyorogva Mary. - Nem gondoltam volna, hogy ilyen vadóc vagy. Egy úrinőtől több komolyságot vártam.
 Feltápászkodott, és száját csücsörítve elkezdett pipiskedve fel-alá járkálni. Gondolom, azt akarta bemutatni, hogy hogyan kéne viselkednem. A fejét felemelte, és elkezdett nekem parancsolgatni elvékonyított hangon. A vége az lett, hogy mind a ketten görnyedeztünk a nevetéstől.
- Jaj, istenem - mondtam. - De rég szórakoztam ilyen jól!
- Én is - bólogatott újdonsült barátnőm.
 Visszakísért a főtérre, ahol bácsikám már várt rám. Mikor meglátta, hogy ki vagyok pirulva a nevetéstől, s látta milyen jókedvű, vidám lettem, szélesen elmosolyodott.
- Régóta vár rám bácsikám?
- Nem igazán - felelte hanyagul. - Indulhatunk?
- Egy pillanat - vágtam rá, majd odafordultam Maryhez. - Hét, akkor szia.
- Még találkozunk, ugye? - tudakolta.
- Hát persze! Nincs kedved holnap délelőtt eljönni velem kutyát sétáltatni? Esetleg jöhetnél a kastélyparkban lévő nagy fenyőhöz.
- Az nagyszerű lesz - mondta kedvesen csillogó szemmel.
 Miután elbúcsúztunk, hazament mindenki, ki-ki a maga útján. Vidáman lépkedtem, széles mosollyal az arcomon. Bácsikámnak láthatólag tetszett a változásom. Egyszer szólalt meg útközben:
- Igen, persze, egyértelmű, hogy nincs szükséged korodbeliekre... - suttogta vigyorogva.
---------------------------------------------
Nos, már az elején említettem, hogy nem ez a kedvencem, hát... azért remélem, nem olyan rossz, mint amilyennek én érzem. Valahogy sehogy nem boldogultam ezzel a fejezettel, egyszerűen nem tudtam beleérezni magam Cath helyébe. Ha valamit nagyon borzasztónak találnátok, szóljatok nyugodtam, mert kijavítanám!!!
Köszi: Orchidée
Utólagos megjegyzés: Kijavítottam, átírtam!!!! Köszönöm, Nina Law, hogy rávezettél, mi a probléma!