Harminckilencedik fejezet - Ajándék

Sziasztok!

Nos, kicsit rágógumi húzós-nyúlós, de ez van... Most amúgy beteg vagyok, nem fog úgy az agyam, mint kéne...:S

Jó olvasást!

/Catherine szemszög/

 Már csak egy ajtó választott el a teremtől. Bentről kihallatszott a beszéd zaja összemosódott morajként, néha megtoldva gyöngyöző kacajokkal, vagy öblös férfinevetés. Türelmetlenül vártam, hogy kinyissák, hogy én is ott lehessek bent Sir Benjaminnal, Loveday-jel, Sarah-val, és Robinnal. No meg persze nagyon kíváncsi voltam örök riválisára, Brandonra. Hogy nyugtalanságomat kissé feloldjam, óvatosan megérintettem a kék ruhám zsebébe rakott gyöngy nyakláncot. Elhatároztam, hogy mindig magamnál tartom, így biztonságban tudhatom.

- Kisasszony - hajolt meg előttem egy férfi, valószínűleg inas, és egy határozott mozdulattal kitárta előttem a hatalmas tölgyfa ajtót.

 Fejemet felszegtem, és átléptem a küszöböt. Egyenes gerinccel, kihúzva álltam meg, miközben az ott tartózkodó összes ember felém fordult. Tudtam, hogy csinos vagyok, hogy jól nézek ki, s büszke mosoly ragyogott fel az arcomon. Élveztem, hogy leplezetlen csodálattal bámulnak rám.

 Ebben a helyiségben még soha nem jártam. Bár a kőfala és a magas mennyezete miatt passzolt a vár többi részéhez, mégis sokban különbözött tőlük. Az otromba, nehéz bútorokat elegánsabbak váltották fel, fehér abroszok díszelegtek az asztalokon, vörös drapéria az ablakokon, ahol a nap fénye tűzött be. A sarokban egy emelvényen egy pár hangszer pihent, mellettük néhány muzsikus, akik a sorukra vártak.

 Körbefuttattam a tekintetem, hogy ismerős arcokat találjak. Elsősorban Robint. Nemsokára meg is láttam, ott ült Loveday mellett, az apja jobbján az egyetlen vörös abroszos asztalnál. Szívem örömteli táncba kezdett, ahogy elkaptam pillantását - lehet, hogy képzelődtem, de mintha csodálat csillogását véltem volna felfedezni sötét szemében. Továbbhaladtam szememmel, de végig éreztem, hogy figyel.

 Miközben elindultam az asztal felé, megakadt a pillantásom egy fiatal, szőke fiún, aki Loveday másik oldalán ült. Jégkék szemében elismerés csillant, ha jól láttam. Bár nem hasonlított senkire a de Noir-családból, mégis tudtam, hogy csak ő lehet Brandon. Minden tekintetben Robin ellentéte. Messziről még csak annyit lehetett látni, hogy az itt oly jellemző fekete szín helyett elegáns sötétkék városi ruházatot visel.

 Mindenki felállt, ahogy az asztalhoz értem.

- Catherine, leányom! - biccentett vidáman bácsikám, és nekem a megszólítás megmelengette a szívemet. - Hadd mutassalak be néhány embernek!

- Rendben - feleltem illedelmesen.

 Lord de Noir egy fekete hajú alacsony, kellemetlennek látszó nőt vezetett hozzám, aki egy cingár, szőke férfival az oldalán jött. A nő díszes, elegáns zöld ruhát viselt, nyakában hozzá illő értékes nyakékkel.

- Lady és Lord Cunningham, ő itt az unokahúgom, Catherine Merryweather - mutatott be. Kecsesen pukedliztem. - Catherine, a hölgy Lord de Noir húga, Lady Emilia Cunningham, és a férje, Lord James Cunningham. - A férfi hűvösen biccentett, de keskeny vágású szemében mohó kíváncsiság tükröződött.

- Maga a Hercegnő? - kérdezte a felesége, miközben kissé lenézően - vagy irigyen - mért végig.

- Igen, hölgyem - válaszoltam, és éreztem, hogy nem fogom őket kedvelni. Nagyzolós londoniak.

- És itt a három fiuk - fordított a másik irányba a bácsikám, és szembetaláltam magam azzal a szőkével, akit Brandonnak hittem.

- Brandon Cunningham vagyok, kisasszony - csókolt kezet, persze ajka nem ért kézfejemhez. - Ők az öcséim - szólt felegyenesedve. - Gerald és Samuel.

 A másik kettőben már több volt a de Noir-vér, a fiúk sötét haja és szeme alapján. Ők azonban egyáltalán nem érdekeltek, csak Robin ellenfele.

- Örülök, hogy megismerhetem, uram - mosolyogtam Brandonra.

- Részemről a szerencse, Miss Merryweather - felelte udvariasan.

 Végigmértem az öltözékét. Mellénye a legújabb divat szerint készült, éppúgy, mint a bricsesze, az inge, és az összes többi ruhadarabja. Elegáns kis vörös kendő díszelgett a nyakában, melytől arcszíne egészségesebbnek tűnt. Szeme fürkészőn meredt rám hosszú, keskeny arcából. Hibátlan ívű, egyenes orrát még egy nő is megirigyelhette volna.

 Bármennyire is jóképűnek találtam - ezt nem tagadhattam, hisz tényleg az volt -, mégis ellenszenvet éreztem iránta. Nem szerettem az ilyen gazdag városi ficsúrokat, akik a szórakozással foglalkoznak a kemény munka helyett. Lerítt róla, hogy pénzes, ahogy láttam az anyja arcán is azt a fensőbbséges arckifejezést, a fiának ez az egész lényében jelent meg, ahogyan tartotta magát, ahogyan mozgott. Ez lenne Robin riválisa? Hiszen Robin klasszisokkal jobb nála! Bár a de Noir-fiú nem rendelkezett ilyen szabályos vonásokkal, mégis sokkal vonzóbbnak találtam. Kemény fizikai munkának köszönhető izmos testét össze sem lehetett hasonlítani Brandon maximum vívás által szerzett izomzatával.

 Igyekeztem, hogy a megvetés ne látsszon arcomon. Kedvesen mosolyogva biccentettem egyet, és a bácsikámhoz fordultam.

- Hova ülhetek le? - kérdeztem tőle, mire odavezetett az ő széke melletti helyhez. Miután én leültem, mindenki elfoglalta a saját helyét.

 Őszinte mosollyal üdvözöltem a velem pont szemben ülő Lovedayt, és a mellette ülő Robint.

- Éhes vagy? - tudakolta a nő.

- Természetesen - feleltem huncut pillantást vetve az öccsére -, ugyanis kimaradt a reggeli.

 Robin vigyorogva viszonozta pillantásom, de valamiért úgy éreztem, mintha bántaná valami

- Nem fogsz a kosztban csalódni - kacsintott rám.

- Remélem is - vontam fel gőgösen a szemöldököm, melyről Robin tudta, hogy tréfa.

- Ó, ne aggódjon, kisasszony, bár Londonnál nem jobb, de azért itt is elég kielégítő a vendéglátás és a fogások - csatlakozott a társalgáshoz Brandon, mihelyt helyet foglalt Loveday mellett.

 Mindenki úgy tett, mintha meg sem hallaná a kijelentésben a sértést, csak Robin ujjai fehéredtek el pohara nyakán.

- Igazán megnyugtatott - feleltem hűvösen biccentve.

 Észrevettem, hogy Lady Cunningham engem méreget, hirtelen úgy éreztem, mintha Londonban lennék, első-bálozó koromban, mikor mindenki ilyen kritikus pillantással figyelte mozdulataimat, hátha valami hibát vétek, melyen pletykálhatnak majd egy darabig. Még jobban kihúztam magam, és felszegtem az állam, elhatározva, hogy nem adom meg ennek a nőnek az alkalmat, hogy rajtam köszörülhesse nyelvét. nem hiába szenvedtek velem nevelőnőim és édesapám, tudok úrinőként viselkedni! Egy időre eltemetem magamban a vadóc Rine-t, és csak Catherine leszek. Bebizonyítom, hogy több vagyok ennél a felszínes, kicsinyes nőnél. Szinte lehetetlen, hogy Lord de Noir húga.

 Miközben én elhatározásra jutottam magamban, a szolgák felszolgálták az ételt. Ínycsiklandóbbnál ínycsiklandóbb ételeket pakoltak le elénk, melyeknek már csak a látványára is majdhogynem kicsordult a nyálam.

 Lord de Noir felállt az asztalfőről, és megkocogtatta poharát.

- Beszédet mondok! - kiáltotta, mire minden szem felé fordult. - Ez az ünnepség különleges! Egy évszázadok óta tartó viszályt zárunk most le, mely egyetlen személynek köszönhető, aki most itt ül közöttünk! - Enyhén elpirultam, mert sokan rám emelték a tekintetüket. - Fáradságot és energiát nem kímélve az a talpraesett ifjú hölgy elérte a célját, és békét teremtett. Holdhercegnő, Catherine Merryweather, hálásak vagyunk neked! - Taps hangzott fel mindenfelől. - Ezenfelül - folytatta a vezér - büszke lehetek és vagyok is fiamra, aki józan ítélőképességével apját is túlszárnyalta, és egyszer majd dicső vezetője lesz klánunknak!

- Éljen Robin! - hallatszott a sarokból, ahol a barátai ültek a fiúnak. - A mi hősünk! - Halk nevetés morajlott végig a termen, még az említett is elmosolyodott.

- És leányom, aki sok évvel ezelőtt az én fafejűségem miatt távozott tőlünk, most visszatért köreinkbe, ha rövidke időre is! - jelentette ki, és magasba emelte poharát. - Átadom a szót kedves barátomnak, Sir Benjamin Merryweathernek!

 Ekkor vált számomra teljesen tisztává, hogy egy kicsit be van csiccsentve. Leült, és helyette bácsikám magasodott fel székéből, mire a moraj elhalt. Ő büszkén kihúzta magát.

- Én is sok hibát követtem már el - szólt csengő hangon. - De unokahúgom érkezésének köszönhetően rádöbbentem ostobaságomra. - Hitetlenül bámultam rá. Hova tűnt az én büszke nagybátyám? - Ez a makacs leány nem hagyta meg nekem nyugodt napjaimat, percek alatt felbolydította itt az életet. Kitartóan és elszántan küzdött céljaiért, és végül fáradozásai kifizetődtek. - Szeretetteljes pillantást vetett rám. - Ő a legnagyszerűbb unokahúg a világon, bátyám büszke lehet magára, hogy ilyen lányt nevelt. - Könny szökött a szemembe, de tartottam magam. - Ha lesznek valaha lányaim, kívánom, hogy olyanok legyenek, mint ő. - Óriási tapsvihar tört ki, ahogy magasba emelte a poharát. - Egy pillanat! Még folytatom! - kiáltotta, mikor mindenki enni készült. - Lenne egy örömteli bejelentésem. Vezéretek lánya, Loveday, aki az egyik legcsodálatosabb nő a világon, nem marad soká köreitekben, ugyanis feleségemként Holdszálláson fog élni! - Az említett felemelkedett, és az asztalt megkerülve mellé lépett.

 A kezdeti meglepett némaság után mindenki felpattant a helyéről, ujjongtak, örvendeztek. Ahogy ráemeltem döbbent pillantásomat a bácsikámra és Loveday-re, akik egymásba karolva álltak, tudtam, mit kell tennem. Lassan felálltam én is, mire először csak a közelemben lévők, majd egyre többen elcsendesedtek. megérezték, hogy történni fog valami.

- Nem érdemlem meg a dicsérő szavakat - mondtam normál hangerővel, de mégis mindenki hallotta. - ez a béke nem csupán az én művem, hanem mindenkié! Én csak megpecsételtem, és most véglegesen lezárom. Ugyanis van nálam valami. - Hatásszünetet hagyva a boldog jegyespár elé léptem. - felfedem a legeslegutolsó titkot is. Ezt - emeltem a magasba a láncot, mire áhítatos sóhajok hallatszottak sokfelől -, ma reggel találtam az erdőben. Ez jelképezi az erőt, az átok erejét Holdfölde felett! És most jegyajándékként felajánlom Loveday-nek. Lemondok róla mindörökre. - A gyöngyszemek erőteljesen felfénylettek, majd fényük elszürkült, ahogy a nő kezébe adtam.

 Semmi nem törte meg a néma csendet. Úgy éreztem, megállt az idő. Loveday könnyekkel borított szemmel nézett rám, a bácsikán büszkén, Coeur de Noir elismerőn, Sarah, akit abban a pillanatban fedeztem fel a gyerekek között, csodálón, a mellette lévő Brutus és Dante bambán, és Robin... Robin kifürkészhetetlenül. Valami csillogott a szemében, de hogy düh-e, elismerés, vagy neheztelés, azt nem tudtam eldönteni.

- Köszönöm - csuklott el Loveday hangja, mire újból felé fordultam. - Nagyon, nagyon köszönöm. - Két lépéssel előttem termett, és átölelt.

 Ha tudtam volna válaszolni, vagy egyáltalán megszólalni a torkomat elszorító érzelmektől, akkor sem hallott volna semmit, ugyanis a tömeg hatalmas ujjongásban tört ki, miközben a bácsikám is a karjaiba zárt őutána.

- Nos - jelentettem ki végül minden erőmet összeszedve -, nincs több beszéd, mehet mindenki enni.

 Egyáltalán nem nagy meglepetésemre ez a kijelentés is nagy sikert aratott.

---------------------------------------------------------------

Remélem, tetszett, ha igen, írj komit, ha nem, írj komit!!!! Köszi!!!

Van kedvenc részed??? Mit gondolsz, mi lesz Brandonnal, milyen szerepet kap? Mit vársz a következő fejezettől??? Milyen volt az ajándék??? A cím alapján vártál valamit?

Orchidée