Ötvenedik fejezet - Felhő és szivárvány

 Már kerek három napja, hogy hozzá sem szóltam a vőlegényemhez. Még mindig rettenetesen mérges voltam rá, amiért a hátam mögött párbajozott. Azóta szerencsére a Cunningham família távozott, közvetlenül Loveday-ék esküvője előtt. És bár mindenki furcsállta a viselkedésemet Robinnal szemben, senki nem szólt egy szót sem, hogy a menyegző egész ideje alatt csupán egyetlen táncot jártam Robinnal - azt is néma csendben. Persze ő próbált volna párszor szót kicsikarni belőlem, magyarázta, mi történt, hogy történt és miért, csak az nem jutott eszébe, hogy esetleg bocsánatot kellene kérni.

 Éppen a szobámban elmélkedtem ezen, egy nyitott könyv felett, amire egyáltalán nem tudtam koncentrálni, mikor kopogtattak az ajtómon. 

- Nyitva! - szóltam ki, mire Mary jött be. Rámosolyogtam, azt hittem, hogy jön beszélgetni, míg meg nem láttam a kezében egy borítékot.

- Ezt neked küldték - mondta, és a kezembe nyomta. Tényleg nekem volt címezve, de a feladót nem tüntették fel rajta.

- Furcsa - mormoltam. - Nem vártam levelet. Köszönöm, Mary.

 Biccentett egyet, aztán tapintatosan magamra hagyott. Én pedig kíváncsian bontottam ki a borítékot, és a kezembe véve a kissé piszkosfehér színű papírt, átfutottam azon a pár soron, s az arcomból kiszaladt minden szín.

"Vannak embereim, akikről senki nem tudja, hogy hozzám hűek. Tönkreteszem magát, és mindenkit, akit szeret.

M. Smith"

 Hát újra itt van - gondoltam, s erősen küzdöttem a rám törő rémület ellen, amely felfelé kúszott a gerincemben, libabőrrel hintve be a bőröm felületét. Reszketve kapaszkodtam meg a székem támlájában - ám hiába, ingatag térdeim nem tartottak meg. Lerogytam a földre, pont a mellé az átkozott, szörnyű levél mellé, mely még korábban kicsúszott elgyöngült ujjaim közül. Valaki tégla. Valaki áruló. Valaki rosszat akar nekem. Valaki rosszat akar azoknak, akiket szeretek.
 S félelmemet hirtelen felváltotta a düh. Rávetettem magam a piszkos fehér papírra, s apró darabokra téptem. Mint egy őrült, rugdostam szét a fecniket, s fel-alá kezdtem járkálni, gondolkodva, mit tehetnék.
 Mennem kell - döbbentem rá. - El kell tűnnöm innen.
 De nem tudtam felkészülni a gondolat hatására szétterjedő pánikra. Nem bírtam ki, hogy ne lássam Robint soha többé. És bár pontosan tisztában voltam azzal, hogy ez nem a leghelyesebb döntés jelen pillanatban, éreztem, hogy még egyszer - utoljára - vele akarok tölteni egy kis időt. Azonnal.
 Ez az ötlet, hogy meglátogatom a vőlegényemet, ideiglenesen segített összeszedni széthullott lelkem darabkáit. Mindegyik tompán sajgott a fájdalomtól, mert tudtam, hogy ez lesz az utolsó alkalom, hogy láthatom. Kinéztem az ablakon át a sötét éjszakába - de hiába, hisz látni semmit sem lehetett, csak hallani a zuhogó eső cseppjeinek kopogását az ablaküvegen.
 A ládámhoz masíroztam, és kikaptam belőle egy köpenyt. Bár teljesen nem tudott megvédeni az esőtől, de a semminél jobb volt. Villámgyorsan belebújtam, majd csendben kisurrantam a szobából. A szívem dobogását a torkomban éreztem, míg odabent lopakodtam, vigyázva, nehogy felébresszek bárkit is. Rettenetesen hosszú időnek éreztem azt az öt percet, mialatt kijutottam az istállóhoz. Szerencsére ott sem tartózkodott már senki, így minden probléma nélkül ki tudtam hozni Periwinkle-t. A ló eleinte nyugtalannak tűnt az eső miatt, de ahogy ráültem, ellenkezés nélkül engedelmeskedett lábam szorításának, és elindult, ki, a tomboló viharba.
 Már-már repülve száguldottunk át az erdőn, vadul és törtetőn, semmibe véve az elénk tornyosuló akadályokat. Bokrokon, kidőlt fákon ugrattunk át, az ágak mindenfelől durván megtépáztak, lovam patái alatt hangosan locsogva felcsapott a sár, s a szél, akár egy győzedelmi zászlót, úgy lengette köpönyegemet. Olyan gyorsan értünk a várhoz, mint még soha.
 Lassan, óvatosan lopakodtam végig a de Noir-vár lakóépületének folyosóján, lépteim halk visszhangjától kísérve. A cipőm tocsogott, vizes nyomokat hagyva maga után, mivel teljesen eláztam, nedves hajam pedig a nyakamhoz, a fejemhez simult.
 Halkan bekopogtam Robin szobájának az ajtaján, és amint kiszólt, hogy szabad, besurrantam. Csak azután emeltem őrá a tekintetem, miután bezártam magam mögött az ajtót. Éppen az íróasztalnál ült, kezében rajzeszközzel, láthatóan pont alkotás közben zavartam meg. Döbbentem bámult rám.
- Rine, te mi a fenét keresel itt ilyenkor? - rivallt rám azon nyomban, hogy észrevette, milyen állapotban vagyok. Felpattant, és parancsolgatni kezdett, mielőtt megszólalhattam volna. - Vedd le a köpenyed! Mindened csurom víz! Hogy juthatott eszedbe ilyen időben idejönni? - sorolta dühösen. - Ha most megfázol, tüdőgyulladást is kaphatsz! Na, mi van már, miért nem veszed le a köpenyeget?! - És kapkodó mozdulatokkal, rajzolástól szenes kézzel szedte le rólam az említett ruhadarabot.
- Szia - köszöntem halkan, és halvány mosollyal az arcomon megragadtam a csuklóját. A kezéből kicsúszott a köpeny, csodálkozva nézett rám, ám én kerültem a tekintetét. - Sajnálom. - suttogtam alig hallhatóan. És az a bocsánatkérés nem csak azért szólt, mert nem beszéltem vele, vagy mert így jöttem ide. Hanem azért is, amit tenni készültem. Elhagyni őt, örökre. S egy könnycsepp, melyet visszatartani nem tudtam, kicsordult szemem sarkából.
 Robin azzal a kezével, amelyet nem szorítottam, lassan felnyúlt, megfogta az állam, és maga felé fordította az arcomat.Szemével végigkövette a könnycsepp útját.
- Nincs miért bocsánatot kérned - mondta gyengéden. - Megérdemeltem. - És szájon csókolt, kedvesen, lágyan, röviden. - Azért ez hiányzott - tette hozzá.Vérvörösre pirultam, még szerencse, hogy nem látott a sötétben, annak az asztalon lévő pár szál gyertyának a fényében. Bár szerintem tudtam, mert huncut villogás lappangott a szemében.
 Kissé eltolt magától. - Szenes az arcod - mosolyodott el. Hogy ezt hogy szúrta ki ilyen gyenge fényben, azt én nem tudhatom.
 Önkéntelenül is odanyúltam, és végigsimítottam ott, ahol mutatta. - Nem baj - suttogtam vissza.
 Csak álltunk és néztük egymást némán. A szívem hangosan dübögött, a fülemben hallottam ritmusát. Féltem, sőt mi több, rettegtem. Tudtam, mit akarok tenni, hogyan akarok búcsúzni, de nem mertem megtenni a kezdőlépést. A gyomrom aprócska gombóccá zsugorodott össze. A fogaim hangosan összekoccantak. Megéreztem vizes ruháim hidegét a testemen, és egy jeges reszketés rázott meg.
 Fázok - döbbentem rá, s csak egy pillanattal később realizáltam, hogy ezt ki is mondtam. S ezzel megtörtem néma pillanatunkat. Robin szemébe aggodalom költözött, és azonnal a hátam mögé perdült.
- Nem is csoda! Ebben az átkozott nedves ruhában...! - szitkozódott, s nekiállt hátul kioldozni. Egy pillanatra ijedten megrezzentem, ahogy odanyúlt, és odébb léptem. - Rine! - mordult rám. - Le kell ezt venned! Ha nem másztál volna ki abba a francos esőbe, akkor most nem lennél kellemetlen helyzetben! Tedd, amit mondok, csak segíteni akarok! - mondta kissé frusztráltan.
- Tudom - nyögtem ki elhaló hangon, teljesen elpirulva a szégyentől. - Csak előtte adj valamit, kérlek, amit felvehetek helyette.
 Robin a saját szerkényéhez lépdelt, és amíg keresgélt, nekem alaposan össze kellett szednem a gondolataimat. Nem lehetsz ennyire pipogya! Catherine, most látod utoljára!
 Elkaptam a felém hajított ruhát. Mind férfiruha volt, ing, nadrág. Robin bocsánatkérő pillantást vetett rám. - Csak ez van.

VIGYÁZAT, AKIT NEM ÉRDEKEL A 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK VALÓ JELENET, AZ ITT NE OLVASSON TOVÁBB! (A fejezet végéig tart.)

 Megvontam a vállam, jelezve, hogy nem baj. Letettem őket egy székre magam mellett. Aztán hátranyúltam, hogy kikössem a ruhámat. Robin felé sandítottam, és láttam, hogy nekem háttal áll. Most vagy soha! - határoztam el magam.
- Robin, kérlek, segíts! - kértem csöndesen.
 Megfordult, és úgy vettem észre, egy kicsit meg van döbbenve.Hátat fordítottam neki, hogy kibonthassa a ruhámat, s közben a vállam felett végig őt figyeltem.
- Persze - felelte végül., s odalépett hozzám. - Segítek.
 Ahogy kezébe fogta a hajam, halkan felsóhajtottam, s előre szegeztem a tekintetem. Éreztem, ahogy a kezével matat a hátamnál, s lehelete melegítette a nyakamat. Ám furcsa módon mintha egyre kapkodóbbá vált volna a légzése, akárcsak az enyém.
 Dübb, dübb, dübb, dübb, dübb, dübb - zakatolt a fülemben a szívem.
 Robin keze már a hátam aljánál járt.
 Dübb, dübb, dübb, dübb, dübb, dübb.
 Befejezte a bontogatást, s tudtam, hogy most tétovázik, hogy mit csináljon.
 Dübb, dübb, dübb, dübb, dübb, dübb.
 Megérintett a vállamnál, és elkezdte lesimítani rólam a ruhát. Az arcom hirtelen még pirosabbra gyúlt, pedig még ott volt az alsónemű a ruha alatt, egy ing és egy bugyogó, ami a térdemig fedett. Az alsószoknyát nem vettem fel.
 Hirtelen egy forró csókot nyomott a vállam fölé, pont oda, ahol az ing véget ért. Lehunytam a szemem. Ahogy elhajolt, elém lépett és kihúzta a kezem a ruhaujjból. Közben végig egymás szemébe bámultunk. Aztán Robin megtörte a pillanatot, és letolta a csípőmön át a földre a ruhát. Kiléptem belőle, és otthagytam a földön. Robin elé álltam, céltudatosan, bátran, átkaroltam a nyakát, és megcsókoltam. Rendesen. Alaposan. És viszonozta is ugyanazzal a hevességgel. Magához szorított, és a falnak döntött. A kezemmel ravaszul leszedtem róla a mellényt, s mire észrevette, már a földön volt a ruhadarab.
 Pajkos vigyort vetett rám, és kirángatta az ingem alját, hogy kívül legyen, aztán benyúlt alá mindennemű tétovázás nélkül, s megragadta a derekam. Hangosan ziháltam, mikor elkezdett simogatni, ujjai a hasam, köldököm felé kalandoztak, majd egyre feljebb kúsztak. Furcsa érzés kínozta a testem, lassú, de forró láng járta át minden porcikámat. Ugyanazt éreztem, mint a múltkor a vízesés alatt.
 Amikor Robin megérintette a mellemet, ez a belső tűz fellángolt, szikrázott egyet, amitől megrezzentem. Robin szemébe beleköltözött a valóság.
- Úristen - nyögte, s elhátrált. Ahogy eleresztett, üresnek, fedetlennek éreztem magam, ezért összefontam a karom.
- Rine, ne haragudj! Én... - rázta a fejét, és elérte az ágyat, miközben távolodott tőlem.Leült rá, s kézfejébe temette az arcát, s térdére könyökölve. Mélyeket, kijózanítóakat lélegzett. Nem akartam, hogy kijózanodjon. Nem akartam, hogy gondolkodjon.
- Ne, Robin! - csattantam fel kétségbeesettebben hangozva, mint szerettem volna. Határozottam álltam ki elé, mire felnézett. Az ölébe ültem, szembe vele, és átkaroltam a nyakát. Megütközve bámult, de nem foglalkoztam vele.
- Most én jövök - jelentettem ki, és elkezdtem kihúzni az ingét a nadrágból.
- Rine, ezt nem... - kezdte bizonytalanul, de nem fejezhette be.
- Csitt! - susogtam finoman. Már felfele emeltem az inget, át a fején, a karjain, amiket engedelmesen megemelt. Ahogy lejött róla, a háta mögé hajítottam. Itt azonban egy kicsit elbizonytalanodtam, és nem mertem a meztelen mellkasára nézni. Megérezte.
- Rine, én nem akarom...
- Nem akarod?! - vágtam a szavába ijedten.
- De! - felelte gyorsan. - Azt nem akarom, hogy megbánd. Ha nem állsz készen, én tudok várni... - Nekem ennyi elég is volt.
- Csss... - hallgattattam el először így, aztán mikor megint szóra nyitotta a száját, megcsókoltam. Közben pedig hátradöntöttem az ágyon, megdöbbenve saját merészségemtől. Kezemet a mellkasára tettem, és ott támaszkodtam meg.
- A fenébe is! - sóhajtott fel, mikor önuralmának utolsó cseppjét is kiűztem belőle. - Te aztán tudod mit akarsz! - És megragadva a csuklómat, fordított helyzetünkön. Engem felrántott az ágyra, maga mellé, és fölém térdelt. Egyik kezével a fejem mellett támaszkodott, másikkal az alsóingem alját, és cirógatni kezdte a hasamat.Mindeközben pihekönnyű csókokkal borította az arcom minden apró részét; lehunyt szemhéjamat, orromat, orcámat, szemöldökömet, ajkamat. A keze egyre fentebb és fentebb kúszott, de lassan, túl lassan. Majdnem megőrültem a türelmetlenségtől. Bal kezemmel megragadtam az övét, és feltoltam, egyenesen a mellemhez. Ahogy kinyitottam a szemem, láttam, hogy csibészesen elvigyorodik.
- Türelmetlenkedünk? - incselkedett, és kezébe fogta a mellemet. Válaszul erre és a testemben szétáramló édes kín hatására sóhajtottam egyet. Nem értettem, hogy művelheti ezt velem csupán egy érintés. Éreztem, hogy a combom közt ég valami érzés, valami meg nem fogható, valami, ami hajt valamerre. De minden egyes csók, markolás, simítás egyre inkább hevítette, és ez tetszett.
 Robin hirtelen elengedett, mire rosszallón felnyögtem.
- Sss, csak útban van ez itt - suttogta, és elkezdte lehúzni rólam az inget. Segítettem neki, felemelkedtem, amennyire tudtam. Ám ahogy lekerült rólam a ruhadarab, eljutott a tudatomig, hogy meztelen felsőtesttel fekszem Robin előtt, és hirtelen jött szégyenlősségem miatt eltakartam magam a kezemmel. Tisztában voltam azzal, hogy mennyire ellentétes a viselkedésem, és emiatt még jobban elpirultam. Robin ajkán lágy mosoly játszadozott, ahogy lehajolt, és megcsókolt. És ez egy mély, hosszú csók volt. Önkéntelenül a tarkójára tettem a kezem, és beletúrtam a hajába.
 Csak akkor döbbentem rá, hogy csellel érte el, hogy ne fedjem el magam, mikor ajka levándorolt a nyakamra, s onnan a mellemre. Rekedt, tiltakozó, s egyben még többre vágyakozó kiáltás hagyta el az ajkam, amikor megéreztem, hogy hozzáér a mellbimbómhoz. Valahol nagyon mélyen egy hang mintha szólt volna, hogy ez nem helyes, de túl jó volt ahhoz, hogy felszólaljak ellene.
- Robin, ez... ez... - nyöszörögtem, mire felemelte azt a vigyorgó arcát. - Ne hagyd abba!
- Várj, még túl sok a ruha - susogta, és éreztem, hogy a bugyogómnál matat. Megemeltem a csípőmet, mikor letolta rólam. Mostanra már nem maradt energiám, amit szégyenlősségre pazarolhattam volna. Teljesen meztelenül feküdtem előtte, és bár bennem volt a késztetés, hogy takargassam magam, mégsem tettem, bátran szembenéztem Robinnal.
 Felém hajolt. - Rine, gyönyörű vagy - suttogta áhítatosan és gyengéden megcsókolt. Aztán a gyengéd csók véget ért, és átvette a helyét egy vadabb, vágyakozóbb. Megéreztem a kezét a combomon, amely egyre fentebb kúszott, simogatva, cirógatva a bőrömet. Ahol érintett, a bőröm táncolt, bizsergett. És végül oda simult a keze. Arra a pontra, ahol a legerősebben cikáztak az érzések, a lábam között. Nem az ijedtségtől vagy a kellemetlenségtől rezzentem össze, mikor az ujjaival matatni kezdett, hanem mert túltengtek bennem az érzések. Körmömet Robin vállába mélyesztettem, lábujjaimat begörbítettem, lábamat kissé behajlítottam.
- Robin - mondtam ki a nevét hangosan, s ő mintha csak erre várt volna, hirtelen valami nagyon  fura dolgot művelt. Belém dugta az ujját.
 Az idegen érzéstől tágra nyílt a szemem, de ez jó volt, sőt, nagyon jó.
- Ó, te aztán készen állsz... - mordult fel olyan mély hangon, hogy alig értettem, mit mond.
 Éreztem, hogy ott van bennem, és ez ingerelt. Meglöktem a csípőmet, s az a pimasz ujj elkezdett masszírozni, ki-be mozogva, lassan, ritmusosan. A testemmel válaszoltam, s ebben a ritmusban kezdtem el táncolni, vonagló csípőmozgással.
 Robin felém hajolt, megcsókolt, de közben a keze a helyén maradt. Vadul csókolóztunk, s közben felbukkant még egy ujj... Elvesztettem a tér-, és időérzékemet, nem láttam, éreztem semmi mást Robinon kívül. A tánc egyre vadabbá vált, és felgyorsult a ritmusa. Hajszoltam a testem valami ismeretlen egyre közelgő cél felé.
- Nem bírom tovább, sajnálom - zihálta Robin, s hirtelen eltűnt a keze és ő maga felőlem. Leugrott az ágyról, és elkezdte gyorsan kioldani az övét. Egész testemben remegtem, szinte magamnál sem voltam, de feleszméltem arra, hogy tolja lefelé a nadrágját. Volt bennem annyi lélekjelenlét hogy elkapjam a tekintetem, és el is takarjam a szemem.
- Rine - hallottam meg. - Nézz ide nyugodtan. Én is láttalak téged - mondta lágyan.
 Óvatosan kukucskáltam ki az ujjaim közül. Ott állt az ágyam mellett, ádámkosztümben, s ahogy egyre lejjebb siklott a tekintetem, elkerekedett a szemem.
- Nem csoda, hogy levetted a nadrágodat - motyogtam. - Eléggé szűk lehetett - utaltam ágaskodó hímvesszőjére - természetesen most láttam ilyet életemben először.
 Elmosolyodott, aztán odajött hozzám, vissza a helyére, felém térdelt, és megcsókolt. Azok az érzések, amelyek nem olyan rég félbeszakadtak, most újra fellángoltak bennem. Átkaroltam Robint és hevesen visszacsókoltam. Keze a mellemet simogatta, ajka az enyémen táncolt, az én kezem a hajába tévedt, s vállába markolt. Megéreztem, hogy a lábaimat kicsit szétterjeszti, közé térdel. És éreztem az érintést az a combom közt, hogy ott van valami... és az nem az ujja volt.
- Robin - nyögtem, és lenéztem. - Te... ha most... azzal... oda... akkor az be fog...
 Mintha elfojtott volna egy mosolyt. - Igen.
- De az nagy...
- Csss  - hallgattatott el. Láttam a szemében csillogó sok-sok érzést: szerelem, vágy, féltés, boldogság. - Szeretlek - mondta egyszerűen. - Tudom, hogy az első alkalom... szóval... lehet, hogy egy kicsit fájni fog. Megpróbálom úgy, hogy ne nagyon, de...
- Bízom benned - suttogtam a szavába vágva. Sötét szemét szorosan lehunyta, a nyakán egy pillanatra kidagadtak az erek. Elkábultan bámultam, mert olyan gyönyörű volt. Aztán kinyitotta a szemét, tekintetét az enyémbe fúrta és ugyanabban a pillanatban előretolta a csípőjét. Éreztem, ahogy lassan - nagyon lassan - belém csúszik. Felszisszentem a feszítő érzéstől. Fájt. Láttam Robin arcán az aggodalmat, megállt, de ekkor felnyögtem, hogy folytassa, mert ott munkálkodott bennem az a heves, édes kín is, a lüktetés. Egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó-e vagy rossz, mert mindkettő volt egyszerre.
 Robin pedig igazán türelmesen, lassan tolta magát előre. Ám egyszer csak megtorpant. Beharapta az ajkát és egy gyors mozdulattal teljesen belém tolta magát.
 Felkiáltottam, és ez nem az élvezet miatt volt. - Robin, ez fáj - nyöszörögtem.
- Sajnálom. - Arca aggódó grimaszba torzult. - Sajnálom.
 Miközben kicsit fentebb emelkedett a kezére támaszkodva, ügyelt arra, hogy ne mozduljon meg bennem. Belül feszített, éreztem, ahogy teljesen körülölelem azt a bizonyos testrészét. Elkezdtem fészkelődni, mire kihúzódott belőlem. A súrlódó érzéstől a kínzó édes érzés, de megsokszorozódva. A fájdalomról hirtelen teljesen elfeledkeztem.
- Robin - leheltem pihegve. - Ne...
- Csss, tudom, mit csinálok - mondta, és megint visszahúzódott belém, majd borzasztó lassan és ritmusosan kezdett ki-be mozogni. Édes kínomban belekapaszkodtam a vállába, karjába, vagy akármelyik izmába, amelyet csak elértem, és felvettem mozgásának ritmusát. Úgy táncoltam a testemmel, mint még soha, s a lüktetés egyre erőteljesebbé vált, Robin lökéseivel együtt. Felém hajolt, és önkéntelen, visszatarthatatlan nyögéseimet csókjával némította el.
 Egyre közelebb hajszolt az ismeretlen felé, s én megfeszülve táncoltam vele, s egyszerre tört ránk a robbanás. Szemem előtt összefolyt a világ, a bennem lévő szikrák hatalmas lángra gyúlva robbantak szét mindenfelé, az erő tombolt bennem, mint kitörni vágyó vihar. Én elengedtem, és csak lebegtem  az érzésekben Robin karjai közt, ahogy mellém hullott, és odavont magához.
 Halkan a nevét suttogtam, mikor végre eszembe jutott, hogy kell normálisan levegőt venni. Szorosan átölelve tartott maga mellett, mintha soha nem akarna elengedni.
- Igen? - kérdezte vissza mélyen a hajamba szagolva.
 Felkuncogtam, és megfordultam az ölelésében, hogy a szemébe nézhessek.
- Szeretlek - mondtam ki őszintén, és a szívem elszorult a gondolatra, hogy utoljára mondhatom ezt neki.
- Én is szeretlek téged. Mindennél jobban - felelte.
 Könnyek szöktek a szemembe. Gyengéden megcsókoltam, és hagytam, hogy szorosan átöleljen. Megvártam, míg elalszik.